#2040
Laci szerint én kezdtem, ami formailag igaz is, de ő folytatta. Szóval idén, március 15-én írtam egy bejegyzést az ünnepről, amiben persze szó volt rohamrendőrökröl meg az egész szomorú állapotról, és hogy Sólyom Lászlót a határon a románok hogy szekálták. Meg arról is, hogy Dabason mennyire más volt az egész.
Akkor így lendületből bátorkodtam ezt írni:
2040-ig kell a magyar nemzetet a társadalmi és morális válságból kihozni. Ez nem jó jeleket jelentsen, hanem eredményt. Lehet csatlakozni a mozgalomhoz.Igazság szerint engem eléggé zavar az, hogy a nemzeti ünnepek gyakorlatilag hosszúhétvégékké degradálódtak még a legértelmiségibb körökben is, ami tökéletesen illusztrálja az egész helyzetet, illetve azt, hogy milyen okosan tudunk nyavajogni, és milyen mégokosabban semmit se tenni nagytöbbségben. Annyi történt közben, hogy valaki odajött hozzám, hogy Béla mi ez a 2040 dolog? Elmondtam neki, de meglepődtem, mert igazából utólag ilyen hirtelen felindulásnak tűnt, legalábbis csak Laci reagált rá, ő valahogy mindig reagál a nagy projectjeimre, azért is szeretem neki elmesélni őket. De ez nem volt (nincs) rendesen megcsinálva, csak mi ketten vagyunk nagyon elszántak a kétszemélyes nagypáholyunkban, hogy tartjuk a határidőt, eddig minden szép. Meg persze az is közben történt, hogy keretes szerkezetbe foglalja a terveimet, hogy most a szlovákok nem engedték be az elnökünket, kicsivel még gázabb volt az egész mint a románoknál. Innen üzenem az elnök úrnak, hogy én remélem, hogy nem lesz balhé minden 2040-es bejegyzésemnél, mert még azért lesz ilyen. És akkor most leírhatnám, hogy a szlovákok mennyire rettenetesen gyökerek, amiben eszméletlenül igazam lenne, bár a hugom megjegyezné, hogy ne általánosítsak, és ebben meg neki lenne igaza. Kis jóindulattal meg a sztrapacskára való tekintettel most nem üzenek hadat nekik, inkább csak kesergek egy fél bekezdést még. Találtam egy ilyen patetikus filmet, hogy hogy nézne ki a világ ha -nemtudom- jók lennének az emberek. És az egésszel az a baj, hogy nem csak a szlovákok, hanem annyi sok ember annyira nem érti, hogy mi a helyzet. Persze nem olvashat mindenki Teillhard de Chardint, és nem álmodozhat mindenki spirituális evolúcióról azt hiszem. Vagy mégis. 2040. A társadalmi és morális válság megállítása egy új attitűdöt jelent, ahol közösségben gondolkodnak az emberek individualizmus helyett. Meg lehet csinálni. Tegnap gyűlést tartott a nagypáholy, Laci két évre elmegy meditálni, rápihen a pápaságra vagy valami ilyesminek képzelem a dolgot. Mondjuk fura lehet amikor egy 4 fogadalmas jezsuitát megválasztanak pápának, nem tudom erre gondoltak-e az elején. Én viszont végre elemelkedtem a kifutópályáról: van diplomám, és nagyon pörög az első hivatalos 2040 project, a jövő:re szabadegyetem. Ő is benne volt az előkészítésben, és még most gyorsan indulás előtt kitaláltunk még egy ütős dolgot... Szóval ehhez szabad csatlakozni. Van még idő, bár feszes a tempó azért. A platformot még nem találtam ki, nem is sürgős a dolog. Lehet hogy marad simán a nagypáholy.