Európában sokan éltek, sok háború és nehézség között. A természeti kincsek akkor már korlátozottak voltak, az életünk, a kultúránk nem volt fenntartható az ázsiai szállítmányok nélkül. A hajókat azonban a hosszú út és a kalózok állandóan tizedelték, szükség volt valami más megoldásra.

1492-ben megjelent egy olasz származású hajós a Spanyol udvarban, hogy tud egy új utat Indiába. Azt állította, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyű.

Marhaság. Eretnekség. Mindenki tudja, hogy lapos.

De végül, mivel az érvelése mégsem tűnt teljes ostobaságnak, és mivel a saját bőrét akarta a vásárra vinni, hagyták, hadd vigye, nagy baj nem lehet belőle, mégiscsak megér ez a lehetőség három hajót - valahogy így képzelem.

Elindult. Nem tudta, hogy milyen messze van a cél, bár volt elképzelése. Nagyon érdekelne, hogy mit gondolt ő és a legénység, amikor elfogyott az élelmiszer és az édesvíz fele. Onnantól már nem volt visszaút, vagy India, vagy a halál. Valahol azt gondolom, hogy az ember egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy képes ezeket a pillanatokat felfedezni, és képes továbbmenni. Patetikus gondolat, de hát milyen legyen Amerika felfedezése?

Végül felfedezett egy új kontinenst, és ezzel megváltoztatta a világot. Olyan rengeteg természeti kincs került az emberiség birtokába, hogy bár lassan 600 éve fogyasztjuk számolatlanul, mégis van még belőle. Megváltoztatta a hajózásról, az életről, a világegyetemről alkotott képünket. Nagyon fontos fordulat volt.

Ma hasonlóan állunk. A növekedés határai közelednek, a nyersanyagok fogynak. A ritkább elemekből, mint például az erős mágnes neodínium csak Kínában vannak jelentős készletek, azok is kimerülőben. Ahogy azonban az lenni szokott, először nagyon drága lesz, aztán nem adnak belőle, és csak később fogy majd el igazán.

Ha nem vigyázunk, vége lesz az iPad korszaknak, hamarabb mint gondolnánk.

De mit fogunk tenni, ha nem lesz neutron-elnyelő anyag az atomerőművekbe, mágnes a szélkerekekbe, ha nem tudunk napelemet se csinálni, ha nem lesz nyersanyagunk a mikrochipekbe? Mit fogunk reagálni, ha a ma oly viharosan terjedő okostelefonok megfizethetetlenül drágák lesznek a nyersanyagok miatt?

Mondhatnánk, hogy elmegyünk a Holdra érte. Ott van sok.

Voltunk már ott. Kennedy 10 évet adott magának, hogy embert küldjön a Holdra, és megcsinálta.

Mi azonban nem állunk úgy, hogy hamar visszamennénk. Az Atlantis nemrég fejezte be a pályafutását, és most hosszú évekig nem fog saját űrhajót felküldeni a NASA.

Az űrkutatás azonban új korszak előtt áll. Egyik magáncég jelenik meg a másik után, hogy az első pár űrtúrista után, a szélesebb tömegeknek is hozzáférhetővé tegyék a világegyetemet. Mi lenne, ha ezeket a projecteket egyszerre támogatnák meg a kétségbeesett energia és high-tech ipar nagyjai? Mi lenne, ha az aranyláztól hajtva, a kockázattal mit sem törődő telepesek nekivágnának az ismeretlennek, hogy a kincset érő nyersanyagokat hazahozzák?

Jobb lenne, mint háborúzni az utolsó bányáért. Miért volna lehetetlen, hogyha egyszer muszáj?