Komolyan oda kell láncoljam magam József Attila szobrához?

Rájöttem az optimális jóléti indikátorra. Aki nem értené: a melóm egy része az, hogy a wellbeing néven közismert életállapot mérhetőségén töprengjek, hogy végre meghaladjuk a jólét gazdasági szemléletű értékelését. Öko körökben ez nagyon szexi témának számít manapság.

Szóval valamiféle hétfő-index kidolgozása kellene.

Boldog ember ugyanis az, akinek nem számít hogy hétvége vagy hétköznap van. Ez a szélsőérték.

Fura módon a másik szélsőérték, az abszolút boldogtalanság is ugyanez: mindegy mi van, egyformán szarul érzi magát. Ezeknek az embereknek nem kell azonban sokat töprengeniük hogy hogy érzik magukat.

Az az érdekes, hogy a köztes emberekkel mi van.

Ha ez most egy ostoba amerikai managementblog lenne, azt mondanám, ha nem szereted a hétfőt, válts munkahelyet. Illetve hagyd abba azt, amit csinálsz, és csinálj olyat amit hétfőn is jó csinálni.

Viszont ez nem olyan blog. Úgyhogy hallgass Cseh Tamást, az széppé teszi a hétköznapi rossz dolgokat.

A fene gondolta volna, hogy amikor a Corvinuson kutatásmódszertan órára készítek beadandót akkor a 4 éve nem látott TDK-s powerpointomból fogom kimásolni Starkov és Fiskum cikkének hivatkozását. Hogy lábjegyzetben elmagyarázom, mik azok a mitokondriumok és szabad gyökök, és az ischémiás szívizomkárosodás egy gyógymódját fejtegetem majd a közgazdászoknak. Illetve annak a cáfolatát.

És hogy ezeken picit meghatódom.

(És ha már itt tartunk, pár hónapig azt hittem, hogy ennek a cikknek én leszek az egyik szerzője. Hát nem lettem, de tudjátok, ilyen ez a kutatásmódszertan. így lesz az orvosból zöld közgazdász, vagy mi a fene. 3-4 év alatt ez is kiderül majd.)