töröltem magam a facebookról

Nem szórakoztat, túl sok időt visz el, több információt tartalmaz rólam, mint szeretném és ezt nem lehet kontrollálni. Ez amúgy nem jelenti persze a közösségi médiával való teljes szakításomat, csak ezt az egy oldalt, amit igazából sose szerettem, de volt egyfajta társadalmi nyomás, hogy azért kell egy facebook account, mert mindenkinek van. Hát most nincs.

Poke helyett ezentúl sör/kávé meghívásokban utazom.

Olajcsúcs?

Nekem ugyan nincs olajcégem, nem látok bele a cégek vezetőinek a fejébe, de első ránézésre végtelenül furcsa az, hogy lényegében semmit nem kezdenek azzal a ténnyel, hogy az olaj hamarosan el fog kezdeni fogyni. Van erről egy érdekes cikk a Magyar Narancsban egyébként. (Egyelőre offline)

Pár éve az ukránok és az oroszok összevesztek, és egész Európának elapadt a földgázutánpótlása. A pár hónappal ezelőtt kezdődött észak-afrikai felkelések (különösen Líbia) hatására szintén emelkedni kezdtek az olajárak, amire még rátett egy lapáttal, hogy egyes OPEC tagországok szívesen vették az olajárak emelkedését, és nem akarták növelni a kitermelést. Erre a Nemzetközi Energiaügynökség avatkozott be, amire hosszú ideje nem volt példa már.

Annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy az olajpiac elég labilis, minden szereplője látja, hogy változás közeledik, és erre még rá is tesz egy lapáttal az Euró övezet válsága, mivel az olajhiány lassítja a gazdasági növekedést, ami jelenleg a válság fő megoldásának számít.

Egyre inkább gyakorlati szemponttá válik az a tény, hogy a világ olajvagyonának nagy része nem a nyugati országok kezében van. Igaz ugyan, hogy az USA bevonult Afganisztánba, Irakba, Líbiában is van némi befolyásuk, és még jó néhány országban van támaszpontjuk, vagy gazdasági érdekeltségük, de azért mégis gyengébb ez a befolyás, mintha a saját földjükből kellene kitermelniük az olajat, Európának pedig még ennyi sincs. Az OPEC tagországai nem csak nem nyugati államok, de még csak nem is barátaink, ez az igazság. Venezuelát, Iránt és más olajban gazdag országokat semmiféle aggodalommal nem tölti el a gondolat, hogy nálunk esetleg olajhiány lépne fel, ami gazdasági-társadalmi nehézségekkel jár.

Fontos látni, hogy az olaj elfogyásáról szóló történet elsőként a nyugati országokat érinti, és csak jó néhány évvel később az olajexportálókat. Az olajcsúcs egy elég nehezen megragadható, félig-tudományos, félig-politikai jelenség. Ez a feszültség persze jó ok lenne egy háborúra is, de háborúzni se olyan egyszerű dolog olaj nélkül. Az olaj ettől még el fog fogyni persze, logikus lenne tehát felkészülni erre.

Az olaj fogyása azonban nagyon relatív dolog. A kitermelés egy haranggörbe szerű eloszlást követ, aminek most valahol a csúcsa felé tartunk, szemlátomást egyre nehezebb lesz kitermelni, és bár még sokáig lesz olaj, egyre csökkenni fog a kitermelt mennyiség. Ez természetesen növelni fogja az olaj árát, hiszen a felvevőpiac versenyezni fog a korlátozott készletekért. Így aztán, hiába növekszik az ára, az olaj biztosítja a megfelelő bevételt nem csak a kitermelő országoknak, de az olajcégeknek is. Így bár a társadalmi feszültségek egyre erősebbek lesznek, a gazdaságnak egyre komolyabb erőfeszítést fog jelenteni a probléma kezelése, az olaj értékesítői még jó ideig nem esnek el a bevételüktől, csak kicsit drágábban adnak el kevesebbet. A végeredmény valószínűleg hasonló lesz a mai bevételhez, de legalábbis sokkal kevésbé fog csökkenni, mint a felvásárlók életszínvonala.

Az energiával foglalkozó vállalatok és energiahordozóban gazdag államok tehát nem ostobaságból nem törődnek az olajcsúccsal. Őket egyszerűen nem a csúcs érdekli, hanem egy későbbi pont, amikor majd már saját maguknak lesz csak elég, amit kitermelnek, vagy nekik sem. Addig azonban lesz egy átmeneti időszak, amikor (úgy érezhetik) majd úgy táncol a világgazdaság, ahogy ők fütyülnek. Könnyen lehet, hogy nem is tévednek olyan nagyot.

Európai Egyesült Államok

Döglődik Görögország, döglődik az Euró. Ez az utóbbi már kicsit azt is jelenti, hogy döglődik az EU, bár azt persze nem, hogy hamarosan összedől, csak épp rossz bőrben van, elég rosszban. Főleg ha hozzávesszük, hogy Spanyolország, Olaszország, Portugália, Írország és Magyarország is olyan kiváló pénzügyi állapotban van, hogy Angela Merkel alig győzi kapkodni a fejét.

Íme egy érdekes interaktív ábra az Economist-tól az EU országok fő makrogazdasági mutatóiról:

Persze sokan azonnal az Euró halálát vizionálják, talán nem is alaptalanul. Mivel Magyarországon elég széleskörű az euroszkepticizmus, sőt Orbán Viktor is rendszeresen olyan kiszólásokat enged meg magának, amiben Brüsszelt a korábbi Moszkvával azonosítja, gondoltam összeszedem azokat a szempontokat, ami miatt szerintem az EU számunkra a túlélés minimumfeltétele, nem pedig holmi lehetőség, vagy netán teher.

Brüsszelnek nem vagyunk a vazallusai, Berlinnek sem, Párizsnak sem. Brüsszelnek a részei vagyunk. Nem egy nagyhatalom él fölöttünk, hanem mi vagyunk a nagyhatalom. Az EU országai együtt szabják meg, hogy Brüsszelben mi történik, csak a mi legendásan gyenge érdekérvényesítő képességünk mellett ez nem így látszik. Nehéz értelmezni tehát, hogy aki épp a soros elnökséget viseli, hogy beszélhet ilyeneket.

Read the rest of this post »

Civil Rádió

Mikrofon
A Civil Rádió is megszűnni látszik. Mint mondják, "a különböző pályázati alapok átszervezése miatt a bevételi forrásaink nagyon leszűkültek – egyre nagyobb nehézségek árán szólalunk meg az FM98 megahertzen. De nem adjuk fel, s kérünk mindenkit, aki szereti a Civil Rádiót, és lehetősége van támogatni közösségünket, segítsen nekünk!"

Érdekes dolog, hogy a legtöbb esetben az ilyen vitathatatlanul jó kezdeményezésekről úgy szoktam hallani, hogy meg kell menteni őket. Időnként iskolák, folyóiratok, art-mozik, szoktak megszűnni, általában annak ellenére, hogy kis számú ismerőjük jogosan védelmezi őket. A Civil Rádiónak gondolom elsősorban frekvenciára és a stúdióra kell a pénz, tudtommal a szerkesztők ingyen csinálják a műsorokat. Igazából, ha komolyan vesszük a szavak jelentését, ez az igazi közösség média, nem a facebook.

Persze a rádiózás létjogosultsága önmagában is kérdés manapság, nemhogy nonprofit alapon. Két dolog miatt érdekel engem ez a téma. Az egyik, hogy mi is indítottunk nemrég egy nonprofit rádiót, pusztán a műsorkészítés öröméért, a másik pedig az, hogy az alulról jövő kezdeményezések a társadalom legfontosabb megmozdulásai. Különösen igaz ez a média esetében, ami egyébként vagy nevetségesen bulváros, vagy tökéletesen kézivezérelt, talán nincs is kivétel az olyan médiumok között, amelyek tízezernél több embert érnek el.

Read the rest of this post »

Posterous

Átmigráltam ide a blogot. Posterous.com

Elnézést minden RSS feliratkozótól, a feedburner nem képes kultúráltan megugrani ezt a feladatot. Azért jöttem át, mert egy gyorsabb, kényelmesebb felületre vágytam, amit nem kell karban tartani. A blogolós életemnek van egy sajátos evolúciója, ami most elérte a következő állomását. Az első honlapom microsoft wordben készült, a második dreamweaverben, a harmadik is, a negyedik from scratch, az ötödik saját szerveren ugyanez, majd wordpress, majd egy rendes szerveren wordpress és most ez.

Előnye: a reális biztonsága sokkal nagyobb, az elérés sebessége, a keresőbarátsága sokkal jobb. A kommentelés stb is ügyesebben van megoldva.

Hátránya, hogy nem nyúlhatok bele csak úgy. Nem tudom, hogy ki vigyáz a műveimre, de legalább külföldön van, ami engem kicsit megnyugtat. Backupot nem tudok csinálni magamnak, legalábbis nem kényelmesen. A feedburner vagy gmail autopost nem éppen erre való, de valszeg egyébként ez lesz.

Nemsokára a domainnevet is áthozom, ez most béta üzemmódú működés.

A migrálás meglepően hatékony volt miután pár problémát elhárítottam. Elárulom, hogy a postok negyedét kigyomláltam. Nem csak a jók maradtak meg, de a nagyon gázok nem maradtak.

Király android app is van hozzá egyébként. Új blog, új élet.

 

eBook vásárlás magyarosan

Van egy Amazon Kindle ekönyv-olvasóm. Nagyon szuper, csak tartalommal nincs úgy ellátva, mint lehetne. Illetve angol nyelvű könyvből van rá annyi, hogy ha mostantól halálomig olvasok, akkor se érek a feléig, magyarból azonban csak illegális források vannak gyakorlatilag. Tegnap vettem a Bookline-on két könyvet, persze offlájnban. Megpillantottam, hogy van ekönyvük nekik is. Elkezdett érdekelni a dolog:
  1. Nézegettem, hogy mik vannak. Hát, nem akarom itt nagyon lehúzni Krúdy-t meg Gárdonyit, de mondjuk a készlet döntő többségét ők adják, és ez tipikusan nem az az ekönyves stílus. A kínálat magyarul siralmas, de azért találtam egyet, ami érdekelt is, és nem is volt olyan drága, próbaképpen megvetten Karinthytól az Utazás a koponyám körül-t.
  2. 625 Ft. Gondoltam ennyit megér a kísérlet, még ha nem is fog működni. Fizetek.
  3. Lakcímet kér. Mi a fene? (persze beírok valami kamut és tovább enged)
  4. Leszedi a pénzt, várok. Az azonnali kézbesítés itt kb. egy óráig tart, de végül is ez csak kicsit lassabb, mintha elmennék a boltba.
  5. Kapok egy linket, ami egy fura fájlra mutat. Azt mondja le kell tölteni valami Adobe Digital Edition szoftvert. Gratulálok.
  6. Letölteném, de nincs Linuxra. Reboot, telepít.
  7. Fájl megnyit... kérem regisztráljon Adobe ID-t (vérnyomás ekkor már 155/96)
  8. Regisztrál, belép. Könyv letölt. Megnyitja.  ebook readerre küldés funkció nincs a szoftverben persze.
  9. Fájl kibányászása. Kindlére másol kézzel.
  10. Nem nyitja meg.
  11. Calibre ebook konvertáló szoftver telepítése windows-ra is.
  12. Könyvet megnyit, de nem konvertál. Digitális másolásvédett állatság (=drm) van rajta.
  13. Google. Fel lehet törni, de itt már feladtam, talán később.
Az eredmény: vettem egy könyvet legálisan. A világ legelterjedtebb ebook readere számára hozzáférhetetlen formátumban, iszonyatosan hosszú és bonyolult folyamattal hozzá is jutottam, de olvasni nem tudom. Vehetnék tőlük egy másik olvasót, százezer forintért (a Kindle háromszorosa), azzal -azt mondják- működne mind a 400 könyv amit árulnak. Höhö. Ha az Amazonon veszek egy könyvet, azt minden hülyéskedés nélkül azonnal a Kindle-re küldik, és már olvashatom is. 1 perc alatt működik. Így aztán maradnak az illegális könyvek. Ezért tart itt ez az ország...

Helló Halál

Klettersteigezni voltunk. Megtanultam, hogy mennyit ér a racionalitás: halálfélelmem volt egy olyan helyen, ahol objektíve nem voltam nagyobb veszélyben, mint amikor reggel nem a zebrán megyek át a villamosmegállóba. A halálfélelem nem vicces dolog, és ezt a szót most nem a szokásos hatásvadász kedvem mondatja velem: teljesen eldobtam akkor a láncot. Egy kb. függőleges falon másztunk fel, némi biztosítás mellett, alattunk nagyjából 50m-es mélység, talán több. Kecskék szaladgáltak arcukon cinikus vigyorral, és focilabdányi köveket rugdostak unalmukban, míg én kapaszkodtam fel nagy elszántsággal. Amíg a kezem meg nem unta. Elfáradt, elengedte a drótkötelet. Görcsös és hiábavaló erőfeszítés, lassított felvétel, kiabálok, de már esek lefelé. Ezen a ponton egy kicsi kétségem se volt afelől, hogy meghalok, kész vége. Nem pergett le az életem, viszont ordítottam. Alattam a mélység, de 2m után elfogyott a heveder, kattant a karabiner és egy szelíd rántással megálltam. Kb fél másodperc. Nem volt jó. Nem volt felszabadító, nem volt biztonságos érzés, hogy elkapott. Az ösztöneim nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy élek, és a nyilvánvaló bizonyíték a bizalom helyett a kételyt növelte bennem. Ott lógtam. Aztán úgy öt perc múlva összeszedtem magam, felmásztam a következő pihenőig, gépies mozdulatokkal. Ezzel jöttem magamnak, kicsit a hegynek is. Nem lett jobb tőle egyébként. Ha az embernek egyszer igazi halálfélelme van, akkor sok mindent máshogy kezd látni, legalább is egy időre. Azt nem mondom, hogy megváltozik az élet, de azért számít. Az is számít, ha valaki más hoz le, úgy, hogy te semmit nem tehetsz azért hogy megvédd az életed. Átmenetileg lemondasz erről a jogodról valaki más javára. De egyébként élek és jól vagyok. Megyek máskor is, és ajánlom mindenkinek. A leesést is. A halál adja meg az élet ízét, legalábbis részben biztos.