Nem gondolnám, hogy túlzott szentimentalizmus lenne amögött, hogy párhuzamot vonjunk a saját életünk színvonala, körülményei, és a Szomáliai események között. Arrafelé már elég régen rossz a helyzet, őszintén szólva nem tudom, hogy mi a baj lényege. A szálak azonban mégis általában ugyanoda vezetnek: a nyugati országok gazdasági gyarmatosításához. Az irreális mértékű nyersanyagexport, a termőföldek idegen kézbe kerülése, a polgárháborúk végül hosszú út megtétele után egy-egy nyugati áruház polcaira kerülő termék, vagy egy nyugati országban eladott kábítószeradag formájában térülnek meg annak, akinek megtérülnek.

A helyzet eddig se volt jó, most úgy tűnik még rosszabb. Nem gondolom, hogy az UNICEF lenne a világ leghatékonyabb szervezete, de mégis, én küldem nekik némi pénzt. Szerintem ugyanis van közünk ehhez, nem is kevés.

Így lehet segíteni:

Az UNICEF Magyar Bizottsága  az OTP 11705008 - 29913358 számú számlaszámra Amina jeligére várja a pénzadományokat, hogy élelmiszert, gyógyszert és oltóanyagot juttathasson a gyerekeknek. Az UNICEF 1000 forintból két zacskó speciális tejport biztosíthat, amelyből 5 liter kalóriadús ital állítható elő. 3000 forintba kerül harminc csomag, vitaminnal és ásványi anyagokkal dúsított mogyorókrém, ebből tíz napon keresztül láthatják el a súlyosan alultáplált gyerekeket. 10 000 forintból kétszáz adag vakcinát vásárolhat az UNICEF, hogy megvédje a gyerekeket a kanyarótól.

Megjelent egy kiváló interjú a Figyelőben. Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét kérdezik a parlamenti ciklus első másfél évének kérdéses módszereiről, az Alkotmánybíróságról, legitimitásról, hatalomgyakorlásról.

Interjú, nem publicisztika. Lázár saját maga mondja, amit mond. Nyilván jóváhagyta a szöveget, ez így működik. Nem is kommentálnám, csak olvassátok el.

I.

Az egész kórteremben ő volt talán a legidősebb, 70 év körüli. Szürke, égnek álló hajú jó ha negyven kilós bácsi, valami fekéllyel a lábán. Nem akart gyógyulni a seb, arra várt, hogy térd alatt levágják és kapjon egy művégtagot. A nővérek nem bántak vele se kedvesen, se szakszerűen (bejön lábon fekéllyel, kimegy koporsóban tüdőgyulladással, ha nem vigyáz) semmit se mondtak el neki úgy, hogy megértse. Se gyógytornász, se orvos nem néz rá - senkire sem.

Az ilyen idős bácsik olyanok a kórházban, mint a kisgyerekek. Egy dolgot szeretnének elkerülni, a fájdalmat. Mivel a nővérek számára ez csak napi két-háromszori Tramadol osztásban merült ki, nem érezte magát túl jól. A kórzázi "rend" ellenére próbálta úgy elhelyezni a tárgyakat, hogy elérje az ágyból, amit a nővérek újra és újra elrontottak, ő meg kedvesen káromkodott.

Mikor megkérdezték, hogy levághatják-e a lábát, felhívta a feleségét, hogy vállalja-e. Őt sajálta az egész történetben egyedül, ezzel lopta be magát a szívembe. Nem evett semmit, csak egy csokitortát kért, és győzködte az asszonyt, hogy ne jöjjön be hozzá, ne utazzon emiatt két órát, és ne cipeljen minden félét, majd hazamegy. Erzsi utál egyedül lenni.

A félig döntött ágyvégén egész nap felemelt fejjel feküdt (honnan volt ennyi erő egy ilyen törékeny kis bácsiban?) és mikor hozzászólt a dolgokhoz, többször is a görögökre hivatkozott, látszott, hogy legalábbis többet olvasott az egyszerű balatoni parasztbácsinál.

Ő volt tehát a kedvenc kórteremtársam.

Read the rest of this post »

Aki nem akar nagyon elmélyedni az angol gazdasági lapokban, az most magyarul is olvashat két kiváló cikket az Euroválságról. Kóczián Péter blogjában a mai Financial Times cikkeit foglalja össze, Pogátsa Zoltán pedig az olasz államcsőd igen nagy valószínűségéről ír. Az olasz állampapírok az egekben vannak, az EU pénzügyminiszterei rendkívüli tanácskozásra gyűlnek össze. A válságban lévő déleurópai államok túl sok kötvényt adtak el a többi európai állam bankjának, így a csőd könnyen ragályos lehet. Ha pedig a németek és a franciák se bírják majd tovább, akkor az nagyobb baj lehet, mint a Lehman Brothers 2008-as bedőlése.

Nem szeretném, hogy bedőljön az Euro, sőt bevallom őszintén, félek ettől a lehetőségtől. Ezzel együtt mindig is azt reméltem, hogy mielőtt egy komoly ökológiai összeomlást hoz össze az emberiség, észre téríti egy kevésbé alapvető rendszer megingása: valuta piac, politikai olajválság, vagy ki tudja... A pénz végső soron mégis egy fiktív valami, könnyebb pótolni a hiányát, mint egy természeti erőforrásét lenne adott esetben. (értsd: nehéz vs. lehetetlen)

Amit most látunk alapvetően a féligsikerült globalizáció eredménye. Nemzeti kormányok próbálnak megregulázni egy globális gazdaságot, és fura módon ezzel párhuzamosan egymással versenyezve hagynak réseket a szabályokon, hogy ezzel szerezzék meg a befektetőket, multikat, a szent munkahelyteremtőket.

Globális gazdaság van, globális hatásokkal a pénzügyi rendszerre, a társadalomra és az ökológiai rendszerre egyaránt.

Mégsincs globális kormányzás. Az UNEP megpróbált egy környezetvédelmi világszervezetet összehozni nemrégiben, aminek lett volna hatalma és eszköze mindenkit kötelezni az alapvető fenntarthatósági politikákra, de persze nem jött össze. A gazdaságnak van ugyan ilyen szervezete, WTO de ez nem szabályozással hanem szabálytalanítással tölti a napjait elsősorban.

Amíg nincs globális szabályzás, közös pénzügypolitika az Eurozónában, stb. addig maradnak a kivételezettek, az offshore milliárdok, a kínkeserves megszorítások és mentőcsomagok, vagy másik útként a radikális lokalizáció, ami ugyan járható út, de nagy kérdés, hogy akarunk-e járni rajta valóban. Több lehetőség azonban nincsen.

Nekem azonban most rövidebb távú kérdésem lenne: mi a fene fog történni, ha bedől az Euro? Mármint a gyakorlatban. Velem. Az ismerőseimmel.

Ha lenne pénzem, most vennék aranyat. Nem kötvényben tartanám, hanem fizikailag, tömbökben, valami biztos helyen. Az a történelmi tapasztalat, hogy az arany értékálló minden válságon keresztül. De nincs pénzem, ami egyébként szintén értékálló a maga módján.

Történelemből sose voltam túl jó, és mindig zavart az, hogy bármit olvasok, arról valahogyan támpont nélkül, egyedül kell eldöntenem, hogy mennyire hiszem el, mit gondolok róla. Ez a könyv azonban más. Sokkal hitelesebb, mert az események elmesélése és értékelése helyett, egy sorozat levéltári kutatáson alapul, így minden szereplő a saját szavaival mondja el a véleményét, indokolja meg tetteit, és vállalja fel a konfliktusokat. A szerző ezt csak némi alapvető történelmi, életrajzi adattal egészíti ki: belépett, kilépett, megalapította, letartóztatták, emigrációba vonult stb. Nehéz tehát azzal vádolni, hogy hiteltelen lenne.

Ennek ellenére nem száraz, talán azért, mert Szakolczai maga is ott volt a DNP küzdelmeiben, ismerte a szereplők nagy részét, 18 év körüli fiatalként a háttérből segítette Barankovicsékat. Szépen kirajzolódik az a kép, amit akkor láttak a szereplők, hogy milyen bonyolult lehetett azt átélni, ami visszatekintve sokszor nagyon egyértelmű már. A viták, dilemmák sok "mi lett volna ha" kérdést rejtenek, amikre persze sose fogjuk megtudni a választ.

Nem jutunk közelebb a fő kérdéshez sem, hogy meg lehetett volna előzni a proletárdiktatúrát, vagy eleve reménytelen volt, de nem is ez a lényeg. A személyeket megismerhetjük, és sok mai folyamat, sztereotípia és szereplő kap új értelmet, és más jelentést. Nem a szokásos Rákosizós, Kommunistázós, háborúelőttmindenjobbvoltozós elemzésről van szó, nagyon visszafogott, tényleg magáért beszél a tartalom. Nekem a legmeglepőbb, a korábbi tanulmányaimmal lényegében ellentétes, de elég meggyőző Mindszenty kritika volt, ami egyben sokat hozzátesz a mai katolikus egyház megértéséhez is.

Szerintem kötelező olvasmány. Itt lehet megvenni.

Ma este volt egy kis időnk, kipróbáltuk, hogyan lehet animált gifet készíteni. Olyan ez, mint a Harry Potterben: mozognak a fényképek. Mielőtt belevágnánk, ajánlom a Spottr és a HVG Nagyítás galériájának gyűjteményét, de a tumblr is mindig tele van ilyenekkel. Ezek persze rendes videokamerával készültek, amivel sokkal könnyebb az egész, csak kell egy kb 10-20 képkockás rész, amit oda-vissza kell lejátszani végtelenszer. Pofonegyszerű de nagyon jól néz ki. Nem nagy ügy megcsinálni házilag se, aki látott már Adobe Premiere-t vagy hasonlót, annak maximum fél óra az egész.

Mi fényképezővel csináltuk, ami kicsit kényelmetlenebb. Egy asztalra tettünk egy pár cipőt, alá egy semleges hátteret, bevilágítottuk, és kockánként lefényképeztük, ahogy bekötődik a fűzője. Aztán az összes képet egymásra raktuk egy GIMP xcf fájlban. Legalulra került az, amelyikkel kezdődik az animáció. Itt elkövettünk egy hibát: a képeket le kellett volna kicsinyíteni az egymásra rétegzés előtt. Mivel ezt nem tettük, a végső fájl 1,7 GB méretű lett, ami azért picit már lassabb a kényelmesnél. 29 kockából áll az animációnk, az utolsó kép kimerevítését nem számítva.

Read the rest of this post »