Orbán egy dologban mindenképpen egyetért nyugati kollégáival, ez pedig a mindenáron való növekedés igénye. Minden problémára ez a hivatalosan kívánatos megoldás, hogy növekedni kell, adósságra, munkanélküliségre, költségvetési hiányra.

Most tegyük egy kicsit félre az ökológiát, pusztán gazdasági szempontból mondom: ez így nem fog működni. Túl gyorsan növekedtünk és nem okosan. A görögök ebben nem különösebben izgalmasak, ők csupán az élen járók egy mindenki által követett stratégiában: hitelt hitelre halmozva "fejlődtek" az elmúlt évtizedekben.

Ez azonban valójában még a klasszikus közgazdaságtani szemmel nézve sem valódi fejlődés, legfeljebb az abba vetett hit. Elköltöttük amit meg se termeltünk, valamiért biztosak voltunk abban, hogy meg fogjuk termelni.

Ez a hit annyira a kultúra részévé vált, hogy már fel se háborodunk olyan kifejezéseken mint a költségvetési hiány. Magyarországon eleve úgy tervezik meg a költségvetést, hogy többet költsünk, mint amennyi a bevételünk, noha az államadósságot tartjuk az egyes számú közellenségnek. Hogy lehet ez? Azt még értem, hogy problémák esetén lehet állampapírból finanszírozni a dolgokat, de hogy lehet az, hogy eleve 570 milliárddal többet tervezünk be, mint amink van? Hogy lesz ebből egészséges gazdaság?

Ennek a stratégiának persze látszólag sokat köszönhetünk az elmúlt évtizedekben. Az OECD adatai szerint szépen növekedtünk egészen 2008-ig, klasszikus sorstársainkkal egyetemben:

Akkor jött a világválság, tényleg nem mi tehetünk róla. Arról viszont már mi tehetünk, hogy ennyire sérülékeny állapotban talált minket. Az ember elvileg megtakarít inkább amikor jól mennek a dolgok, nem hitelt vesz fel, és ha hitelt vesz fel, akkor megtervezi hogy mikorra és hogyan lesz újra hitel-mentes az élete. Furcsa, hogy ezt egy egyszerű háztartásra mindenki érvényesnek tartja, de egy egész államra nem. De miért nem?

Mostanra eljutottunk oda, hogy nem igazán tudjuk visszafizetni a sok hitelünket, akár az egyszeri provident ügyfél. Ha nem lenne adósságunk akkor egy kis gazdasági visszaesés nem igazán hozná zavarba a pénzügyminisztert, mi azonban nyakig ülünk az adósságban, sokkal inkább mint a környező országok:

Ma már nyilvánvalóan az adósság az egyik legkomolyabb gátja a további növekedésnek a folyamatosan szőnyeg alá söpört társadalmi és ökológiai problémák mellett.

Az elrugaszkodás éve tehát elmarad az idén.

Az egészségesre zsugorodás éve következik, ha csak rá nem lépünk a görög útra, és fel nem veszünk annyi hitelt, amennyit csak adnak nekünk... Valójában már a mostani és régen túl van a visszafizethetőség határain. Ha az én életem alatt csak megfelezzük, az folyamatos életszínvonal-esést, szigorú államháztartást és valószínűtlenül nyugodt társadalmi viszonyokat feltételez, amiből egyik sem reális, csak talán az első.

A feladat persze nem teljesen reménytelen, csak olyan dolgokat kellene tenni amit valamiért nem szokás:

1. hadat üzenni a korrupciónak és az adóelkerülésnek (átláthatóság, ellenőrizhetőség stb.)
2. megemelni az oktatás színvonalát, ami messze nem csak a finanszírozás javítását jelenti
3. az idióta beruházásokat leállítani az autópályaépítésektől elkezdve a Kossuth tér átrendezéséig stb.
4. egységes stratégia mentén működtetni az összes minisztériumot
5. nagyobb önrendelkezés, és jobb oktatás mellett jelentősen visszavenni a szociális ellátórendszerből (mert ami lehetetlen, az lehetetlen, mondhatjátok hogy fasiszta vagyok...)
6. támogatni a külföldi munkavállalást különösen a képzetlenebb rétegekben
7. újra kitalálni a nyugdíjat és az egészségügyet, mert azok halott rendszerek, csak a lélegeztető-gépet nem kapcsolta még ki senki, de az már nem számít

Nagyjából ennyi, nagyjából ebben a sorrendben. Nem nagy dolog, 20-30 év alatt meg lehet csinálni, még akár folyamatosan zsugorodó gazdaság alatt is. Igazából nincs is más választásunk.