Keith Haring a homoszexuális művész, a street-art talán első alakja. Az utólsó pillanatban kaptam el, a Ludwig múzeumban volt kiállítása, és bár elég minimalista, mégis nagyon érdekes volt. Tökéletesen áttetsző ember. Azt hiszem minden pszichológiai és művészettörténeti képzettség nélkül is bárki látja az egész emberképét, önmagával való viszonyát, na és persze mindazt amit a világnak el akart mondani. Bár aktív társadalmi feladatvállalásra, a világ újragondolására szólított fel mindenkit, alapvetően az áldozat-szerep jellemzi a képeit. UFO-k, kutyák és más szörnyek bánnak kényük-kedvük szerint az ellenállásra képtelen emberek tömegeivel. Az emberek nem eleve elrendelten tehetetlenek, maguk választották a sorsukat, a fogyasztói pénz és médiafüggő társadalom tagjaiként jutott nekik ez a sors. Ez a szemlélet indította arra, hogy a hagyományos művszi keretek közűl kilépve, a metró falára fessen, az embereknek üzenjen. (a végén sok kép van...) A másik alapvető motívumrendszer az ösztönvilág, szexualitás-homoszexualitás kérdésköre. Itt is sokszor áldozatként szerepel az ember önmagának, állatoknak, UFO-knak és néha másik embereknek alávetve. Valamiféle kontrollálhatatlanság az alap-érzése Keith Haring szexualitásának. Ez a motívum annál is inkább világos, mert AIDS-ben halt meg 1990-ben, 31 évesen. Talán a hosszú és legyőzhetetlen betegség süt át az erőtlenül hányódó embertömegek képein... Érdekes még, hogy sokszor festett terhes nőket, akiket talán UFO-k termékenyítettek meg. Homoszexuálisként nyilván teljesen más a viszonya a női nemmel, egyfajta ősanyaként tűnnek fel. Gyakori jelenet a szülés-születés, azonban itt is jellemző a tehetetlenség, az anya és a gyerek között nincs semmi kapcsolat, a gyerek leginkább kiesik az anyjából, és már benn is van a jellemző kusza embertömegben, amiben mindenki egyforma, és egyformán tehetetlen. Mondanám, hogy nézd meg, de már bezárták... Voltam egy másik kiállításon is a MűPában, erről itt olvashatsz.