Az Ünnepről

Ma van március 15-e, az 1848-as forradalom ünnepe. 161. évforduló.

Budapesten agybaj van szokás szerint. Nem ma nem volt akkora balhé, mint három éve októberben, de ma is állandó díszletek voltak a rohamrendőrök, letartóztattak néhány embert, volt könnygáz, tömegoszlatás. Voltak lapos rendezvények (barátaim mondták, én nem ott voltam), volt állami ünnep állam nélkül. A köztársasági elnökünket igazoltatták a határon, a hírek nem arról szólnak, hogy mi kapcsolat van a jelen és a 48-as hősök között, a forradalom semmi mást nem tesz, mint definiálja az idei hiszti helyszíneit, a többi csak színjáték.
Persze, meg van rendezve. Addig se foglalkoznak mással, addig is egyre apatikusabbak lesznek, a TV ostrom után már csak lanyhulni fog a nép, csak annyi balhé kell, hogy a következő ne legyen felháborító, inkább megszokott. Letartóztattak két embert, aki egy transzparenst tartott, rajta a 12 pont egyikével.
van itt pár jó kép is

Én azonban Dabason voltam. Régi Zlinszky birtok volt ott, amit persze elvettek, meg hát a történelem eljárt már a földesúr fogalma felett, de valahogy Dabas még szeret minket. A Zlinszky utca végében ott áll a családi kripta és az 1848-as honvédhadnagy ősöm sírja, van pár föld a határban, meg egy kúria ami érzelmileg teljesen a mienk, jogilag még alakul. A dabasi református templomban egy üvegkoszorú őrzi Kossuth Lajos emlékét, valamelyik ősömnél lakott egy kis ideig mikor üldözték…
A Himnuszt mindenki énekelte, zenekar nélkül. Nagyapám mondott beszédet többek között az ünnepen, arról szólt, hogy a magyarok annak idején milyen gyorsan összedobták a Kossuth bankók nemesfém fedezetét, mennyire más ez, mint egy IMF hitel és hasonlók. Hosszú előadást tartott a helyi művészeti iskola, voltak huszár hagyományőrzők ágyúdörgéssel, díszpolgárrá avatták a város egyik neves történelemtanárát (sok oktv, táborok, országos elismertség), környezetvédelmi díjat kapott a templomkertért is felelős virágtermesztő, aki nem használ vegyszereket, a Szózatot a polgármester kezdte el szavalni, és minden versszakot egy városi tekintély mondott. Az ünnep egész napos volt, este még fáklyás felvonulás, az egészben az volt az egyik legmeglepőbb hogy mindenki nyíltan beszélt Istenről a szónoklatokban, úgy látszik arrafelé ez még nem ciki.
Valódi ünnep.

Ma kihirdettem a határidőt: 2040-ig kell a magyar nemzetet a társadalmi és morális válságból kihozni. Ez nem jó jeleket jelentsen, hanem eredményt. Lehet csatlakozni a mozgalomhoz. (gyk. komoly)

Végül egy örömhír: Kányádi Sándor Kossuth díjat kapott.

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

Előhang

Tags: , ,

  1. m’s avatar

    szépen írtad, és nagyon szeretem ezt a verset

  2. ladislav’s avatar

    Könnyű kitűzni céldátumokat. De mi a terv? Hogyan? Egy dátumhoz hiába kapcsolódom…

  3. Kuslits Béla’s avatar

    lesz róla szó… under construction, talán már beszéltünk is róla, de még nem publikálom nyilvánosan. szóval meglesz, van terv. ehhez persze nem lehet így csatlakozni :-)
    egyébként ennyire nem gondoltam végig… csak olyan eszmei mozgalomnak szántam, mert olyan elfolyós minden.
    fel kellene vállalni itt néhány embernek hogy bizony az ő személyes felelőssége (értelmiségi léténél fogva) hogy mi zajlik az ő közvetlen környezetében. na mindegy erről még lesz elmélkedés errefelé…
    szerintem lehet vállalni csak a dátumot is, mert reális, de nem könnyű azért.

  4. tamáska’s avatar

    “Azok, akiknek tekintete noha a múlton és a jelenen edződött, ugyanakkor azonban a jövőben élnek, feladatukat abban látják, hogy az alaktalanul közeledő káoszt új, krisztusi kozmosszá formálják.”
    (J.Kentenich.)

  5. ladislav’s avatar

    Trackback: Az élet szép, csak te, Világ, vagy beteg – http://eleklaszlo.hu/node/4819