Három nap, három konferencia. Dennis Meadows élőben, ötször. A legendás professzor 1972-ben adta ki a Növekedés határai című könyvét, ami ma is a fenntarthatóság legalapvetőbb műve. Amellett, hogy kutatásai a XX. század legfontosabb tudományos eredményei közé tartoznak, rendkívül érdekes személyiség is, az előadásai nagyon szuggesztívek, amit elmond, többnyire egyszerű és alapvető.
Nagyon kedélyes ember, minden előadásában mutatott egy játékot, amivel valami emberi hozzáállást, vagy rendszerdinamikai törvényszerűséget illusztrált. Elsőre az egész nem tűnik nagy ügynek, de a 72-ben publikált matematikai modellek mögött hatalmas tudás áll, hiszen több száz változóval írta le a túlnépesedés, szennyezés, ipari növekedés és erőforráshiány következményeként fellépő válságot, ami sajnos az azóta eltelt kb. 40 évben tökéletesen igaznak bizonyult, így jobban tennénk, ha komolyan vennénk azokat az előrejelzéseket, amik még előttünk állnak, nevezetesen az összeomlás lehetőségét:

Mindez persze nem jóslat. Valójában 13 forgatókönyvet tett közzé, amelyekben az összes reális és kevésbé reális lehetőséget megvizsgálja, és megmutatja, hogy melyik értékek stabilizálásával kerülhetjük el az összeomlást, illetve az is kiderül, hogy az ipari növekedés akkor sem fenntartható, ha a felhasznált erőforrásokat (kőolaj, fémek stb) végtelennek tekintjük.
A 13 forgatókönyv lényegesen különbözik egymástól, közülük több is lényegesen békésebb jövőt mutat, mint a fenti, de sajnos az eshetőségek felénél bekövetkezik a katasztrófa. Ami a matematika nyelvén egy elegánsan lefelé kanyarodó populációs görbe, az élet nyelvén nem jelent mást, mint hogy az emberiségnek több, mint a fele fog meghalni 50 év alatt, de a jelenlegi életmód még ezen az áron se fog akkor már fennmaradni. Hogy ez háborút jelent, természeti csapásokat, vagy éhhalált, azt ma nem lehet megmondani, de jó úton haladunk afelé, hogy kiderüljön.
Megkérdezte tőle az egyik hallgató, hogy ő melyik forgatókönyvet érzi valószínűnek: azt, amelyikben fenntarthatóvá tesszük a világot, vagy az összeomlást?
Nem válaszolt a kérdésre…
Tags: alterglob, fenntartható, társadalom


No comments
Comments feed for this article
Trackback link: http://aftermodern.hu/blog/dennis-meadows/trackback/