Erőszak és Bizalom

Arra a paradoxonra jutottam, hogy ha egy rendszert erőszakra építünk, akkor a bizalom lesz benne a legfontosabb erő, ha pedig bizalomra, akkor az erőszak.

A demokrácia bizalomra épül.
A többség dönt, és olyan fogalmakat használunk rendszeresen, mint tolerancia, közjó, alkotmányosság, a jogalkotó szándéka, hagyomány, pluralizmus, kultúra, közös jövő stb.
Megbízunk abban, hogy a többiek be fogják tartani a törvényeket, hogy az újságok az igazat írják, hogy amit a választott képviselőink ígérnek, azt megtartják, hogy a cégek tisztes haszon mellett a társadalom jobbításán dolgoznak, hogy az élelem ehető, hogy a munkánk holnap is ott lesz, hogy a rendőr vigyáz ránk, hogy Európának fontosak az értékeink, hogy az IMF segíteni akar, hogy a tudósok okosak, hogy a politikusok elkötelezettek, a gyógyszercégek az egészséget szolgálják….

A demokráciában az erőszak a leghatékonyabb.
Mert a tüntetőknél nincs fegyver, szét lehet őket verni, mert a szellemi erőfölény, a tudás fölénye, az információtöbblet fölénye, a gazdasági erő fölénye, a többség fölénye, a megkapott bizalom fölénye, a betűk ereje mindennél erősebb tud lenni, ezt tudjuk, látjuk, érezzük. A fent felírt előnyökből is tudjuk, hogy mennyi igaz, pedig ezért élünk demokráciában, mert ilyenekre vágyunk, ezért fizetünk adót (meg azért, mert ha nem, akkor jön az erőszak).
Az emberek a békét nagyon szeretik, ezért ha morogva is, de előreengedik a tolakodót, legalábbis többnyire.
Az emberek többsége ezeket nem gondolja végig, van egy képe a világról: ez ilyen és aszerint él, nem jogelvekben gondolkodik, hanem kertben, gyerekben, tévében, könyvben, autóban, munkában, pénzben.
Nem akar, nem tud szakérteni, papíron bízik, gyakorlatilag sokszor ráhagy.

A diktatúra erőszakra épül.
Minden diktatúra igyekszik elhitetni, hogy elérte azt az utópiát: a jóságos és zseniális diktátor áldását. Bölcsességről, vidámságról, felszabadulásról, ajándékról, áldásról beszél. Deus ex machina: megkapjuk mindezt. Ezt néhányan mindig elhiszik, de sose mindenki, innentől kezdve minden diktatúra egyforma. A vezérelvek kérdezés nélkül megvalósulnak, aki ellentmond, szervezkedik, könyvet ír, szónokol, szembemegy, okoskodik, azt kiiktatja a gondolatrendőrség valamilyen inkarnációja. Kellő erő felhalmozása után, fegyverrel kezdik terjeszteni a világbékét, a jobb rendszert, a boldogságot, birodalmakat kapcsolnak össze, felszabadítanak és boldoggá tesznek népeket, mint egykor minket is a vörös hadsereg.

A diktatúrában a bizalom a legfontosabb.
Csak a bizalom számít, a törvény semmi. Mindszenty az Andrássy úton, mi lesz? Befogjuk a szánkat, csak azzal találkozunk, akiben bízunk, csak megbízható helyen beszélünk, megbízható helyről szerzünk könyveket, Bibliát. Bizalmasainkkal újságot szerkesztünk a pincében, megbízunk a barátainkban akkor is, ha elvitték őket, ez lesz a kulcsfogalom, néha tévedünk, ez mindig végzetes.
Az emberek összetartanak, és bár kevés a hívő, de mind komolyan veszi, már a római birodalomban is így indult a dolog.
A rendszer is gyűjti a megbízhatókat, egész hálózat alakul ki, személyes, titkos, bizalmas találkozók tartják egyben az óriásgépezetet. Az egy bölcsnek mindent tudnia kell, és tud is, megbízható forrásból.

Na de mi lenne, ha jönne egy jó? Egy fenntartható ökokeresztény szocioliberális? És azt nyomatná nagyon keményen?
Az nem jönne. Épp ez a lényeg: aki bevállalja, hogy diktál, az épp ezért alkalmatlan is rá. (Jn.6,14-16)

A jó rendszerben mindenki jó.