Tegyük fel, hogy amikor a klímaváltozásról, a peak-oil-ról, illetve egyáltalán, a jelen társadalmi rend súlyos problémáiról írok, akkor igazam van. Például, ha véletlenül leolvadna a jég a Himalájáról, akkor egy körülbelül kétmilliárdos néptömeg édesvízrendszere megszűnne, ráadásul nem elillanna, hanem lezúdulna. Tegyük fel, hogy a tenger szintje megemelkedik, vagy összeomlik az olajpiac. Tegyük fel, hogy mind a három.
Rossz irányba haladunk, a tudósok próbálnak jósolgatni hogy kb. meddig megy el a szekér, és sajnos, rendszeresen tévednek. Az északi sark például gyorsabban olvad, mint ahogy azt az előrejelzések mondják. A földtörténet során a CO2 szintje nem nagyon ment 300ppm fölé, (vagyis ment, de akkor kissé más világ volt errefelé…) mi pedig célba vettük a 350-t, majd nem értük el. Szóval az a kérdés, hogy mi van, ha valaki nem egy tudományos újságból értesül a dologról, hanem beköszön az ablakán egy hurrikán? Mint New Orleansban pár éve.
De van egy bökkenő. A minket körülvevő társadalom egyrészt látszólag hatékonyan puffereli ezeket a problémákat, másrészt nem kíván érdemben és rendszerszinten válaszolni rájuk.
Mit teszek ilyenkor én?
Lehetne csinálni vidéken egy kváziönellátó ökofalut, ahova leköltözöm a barátaimmal, gondolván, hogy a rendszer recseg-ropog, és addig építkezzünk, amíg van miből. Akkor nem csak túlélném, de azokkal lehetnék együtt az új korszakban, akikkel amúgy is jó. Lehetnék méhész, vagy a helyi 200 példányban megjelent sajtó egyszemélyes szerkesztősége, vészesetben körzeti orvos.
Ami azt illeti, egyrészt utálnám, másrészt nem jönnének a barátaim.
Itt élek a nyugati civilizációban, a kőolaj-rendszer rövidtávú hasznait élvezem, szép, tágas, 3 globális hektáros lábnyomot tartok fenn annak érdekében, hogy blogot írhassak, munkát kereshessek a fogyasztói társadalomban, 3D moziba mehessek a barátaimmal, vagy tavaszi estéken a Margit sziget egyik padján sörözhessek. Kicsit komolyabban fogalmazva, erre a rendszerre építem a jövőmet. Beteg tevén a Szaharába.
Mindezt azzal az őszinte tudattal, hogy igen, mi meg akarjuk reformálni ezt az egészet. Mondjuk, tényleg meg akarjuk, de ha hiszünk saját magunknak, akkor csak két út közül választhatunk: vagy tényleg megváltoztatjuk az egész rendszert, vagy minket is maga alá temet, hiába tudtuk előre.
Fura érzés.
Tags: alterglob, személyes, társadalom
-
Mi az, ami a rendszerből következik?
A rendszerből következik a blogolás, amiért nem kár, ha eltűnik. Nem a rendszerből következik a margitszigeti sörözés, és az nem fog eltünni, ha ezen a rendszeren változtatsz.
De, tudsz nekem mondani példát a történelemből, amikor egy “rendszerváltás” ne járt volna háborúval, a megszerzett előnyök és érdekek fenntartásával? Változtatni kell, de olyan módon akarunk változtatni, ahogy erre eddig nem volt példa?
Az alkoholistának is fáj, ha elveszik a felesét. Kérdés, hogy mennyire vagyunk már függők?
Jól látod a szitut.
-
Szerintem lesz olyan változás amire eddig nem volt példa, mert a természet eddig sose csapott oda nagyon, most viszont oda fog. Ez a mi szekerünket tólja, ha túléljük.
Amit írtam ennél radikálisabb: ha a jó értelemben megörzendő és szép Európai kultúrát, mint életterünket, meg akarjuk őrizni, akkor annak a véges számú fiatalnak (neked, nekem és még néhánynak) kell győznie.
Ez nem egy “ébredj magyar!” duma. Nem leszünk sokan.
Kevesen nyerünk, vagy kevesen vesztünk. Ez benne a durva. -
Ez egy kicsit pesszimistára sikerült…
Erre egyébként rá akartam kérdezni, de nem találtam a formát: szóval itt vagyunk, és itt tervezzük a jövőt, de változásra számítunk. Az eredeti kérdésre válaszoltál: “Te is ebben a ‘környezetben’ tervezed a jövőt?” Most inkább így hangzik: hogy egyezteted össze? Van “válságterved” is? Vagy jön, aztán meglátjuk. Ezt nem igazán hiszem Rólad.
Én nem igazán látok esélyt a globális mentalitásváltásra míg nincs elég nagy motiváció. – Talán én is pesszimista vagyok.
(Villamosmérnök szakmában ugyan sok mindent lehet tenni a gazdaságosabb energiafelhasználásért/termelésért, viszont nem igazán ez a terület érdekel. Valószínűbb, hogy egy nagy gyárban műanyagvackok gyártásának irányításával fogok foglalkozni.)
-
Én nem szeretnék Budapestnél kisebb városban lakni még egy jó ideig. Nagyobban viszont szeretnék. Nyugdíjas koromban elképzelhető azért, hogy ez változni fog. Szóval én ide tervezek, de sokminden lehet.
Többé-kevésbé elmondhatom, hogy főállásban küzdök a válság ellen. És még inkább, hogy van pár komolyabb hosszútávú tervem ezzel kapcsolatban. Ha valamire felteszek 30 évet, attól el is várom, hogy legyen eredmény. Nem lehet úgy harcolni, hogy tudod: vesztesz.
Szóval nyerni fogok és ez nem csak önszuggeszció, de most ezt nem fejtem ki jobban.Fenntartható Magyarországot lehet csinálni. A folyamat nem lesz zökkenőmentes és végig hawaii hangulatú, de reálisan lehetséges.
Válságtervem nincs. Tervezem hogy lesz, de egyedül nincs értelme. Olyan válságterv kéne, amit együtt építünk fel a barátaimmal. A cél az lenne, hogy annyival tudjuk előrejelezni a rendszer összeomlását, hogy még legyen valamennyi értéke a pénznek és le lehessen lépni. Ezt együtt sokkal könnyebb.
Az összeomlás nem lesz pillanatszerű, bár lehet hogy gyors lesz. (pár év alatt) Az is nagyon valószínű, hogy nem fog a teljes társadalom szétesni, csak nagyon súlyos problémák lesznek. (Emiatt komoly civil önszerveződésre lesz szükség) Érdemes végiggondolni azt, hogy a gyakorlati lehetőségek és a vezetői prioritások szerint mik azok a rendszerek, amik várhatóan a legtovább állva tudnak maradni különböző természetű problémák esetén. Ezek egyrészt kapaszkodók, másrészt a kulcsrendszereket fel kell készíteni arra, hogy állva maradjanak. (víz, mezőgazdaság, stb.)
Az olaj viszont akkor is elfogy, ha a rendszert megjavítjuk, szóval a műanyag kütyükre azért ne fogadj nagy összegben középtávon.
4 comments
Comments feed for this article
Trackback link: http://aftermodern.hu/blog/finom-tudathasadas/trackback/