Globális vagy Univerzális

A koppenhágai klímakonferencia már csak az előadása lesz egy viszonylag rossz színdarabnak. A legjobb ajánlat az Európai Unió “20-20-20″ ajánlata: 2020-ig 20%-al csökkentsük a CO2 kibocsátást, és 20%-ra növeljük az energiaszektorban a megújuló energiaforrásokat. Szép, csak annyi a baj, hogy a sikerhez minimálisan 40%-ot kellene globálisan vállalni 2020-ig, 2050-ig pedig egyszerűen 100%-ot. Meglepetés: nem lesz meg még az EU ajánlat sem, valószínűleg egy elvi hozzájárulással kell beérnünk…

Az ilyen globális problémákat nem könnyű megoldani, és csak kevesen vannak abban a helyzetben, hogy hozzászólhatnak a dologhoz, pl. én sem. Van még egy halom hasonló probléma, amiről tudunk, beszélgetünk, blogot írunk, rágjuk a körmünket, hogy mikor jön, de többet nem tehetünk érdemben.

Dennis Meadows azt tanácsolta a CEU-n, hogy foglalkozzunk elsősorban olyan problémákkal, amiket meg tudunk oldani, így nem leszünk depressziósak. Nagy problémából pedig kétféle van: globális és univerzális.

Globális válság például jellemzően a klímaváltozás, aminek van köze az egyéni életünkhöz, de az egyéni élet változtatása sajnos nem menti meg se a világot, se az egyéni életet. Ezt nem ragozom tovább.

Univerzális válságból sok van. Univerzálisnak nevezte azokat a problémákat, amik a világon sokfelé jellemzőek, valamilyen globális morális probléma az oka, vagy egy téves megszokás, de a dolog lényege, hogy meg lehet változtatni csak lokálisan. Például a magyar vidék elnéptelenedése, a falvak súlyos problémái jellemzőek az egész világra, azonban egy jó önkormányzat nagyon sokat tehet a globális trendektől függetlenül, vagy azok ellenére is a saját hatáskörében.
Egy település, vagy bármilyen közösség képes lehet arra, hogy lényegesen másként cselekedjen mint az őt körülvevők, és ez nem csak erkölcsi téren van így.

Az ökológiai lábnyomunk értelmezhető globálisan, aminek hosszú időtávban, illetve erkölcsi szempontból nagy a jelentősége. Azonban egy ország, egy megye, egy falu, vagy akár egyetlen tanya is képes lehet számba venni a rendelkezésére álló környezeti erőforrásokat amiből gazdálkodhat (lokális biokapacitás), emberi lehetőségeket, vagy bármi mást, amit valamilyen okból stabil tőkének tekint, és átalakíthatja úgy a működését, hogy a lokális erőforrásokra támaszkodva jobban viselje a globális megrázkódtatásokat, illetve a globális döntések hiányában is hozzáteheti a maga részét a titkon mégis vágyott társadalmi változáshoz. Az emberek végső soron otthon szeretnének boldogok lenni, a többi – valljuk be – másodlagos, és ez valahol normális is.

A szelíd energia felhasználás jellemzően megoldható lokálisan, de ahogy a Sopron környékiek bizonyították, ez akár pénzügyi rendszert is jelenthet: ugyan ki tiltja meg, hogy adjak egy kiló répát egy papírért?
És ne felejtsük, hogy a lokális törekvések célja nem feltétlenül a klasszikus államfunkciók biztosítása, hanem egyszerűen az, hogy az embereknek jó legyen, azaz boldogok legyenek, ami teljesen más dolgokat igényel valójában, mint amit rendszerint állami feladatnak szoktak nevezni – tulajdonképpen teljesen abszurd módon.
Tudtátok-e például, hogy egy focipálya fenntartása egyes helyeken mérhetően csökkenti a bűnözést? És van még ezer hasonló.

A jó hír az, hogy az igazán fontos dolgok egy jelentős része viszonylag olcsón megvalósítható, ha belekezd valaki.

Az univerzális problémák azért is jók, mert ha megoldunk egyet valahol, azzal segítünk mindenkit, aki máshol hasonló gondokkal küzd, sőt ki lehet próbálni párhuzamosan akárhány megoldási módszert egy adott gondra, és kiderülhet, hogy melyik a legjobb, míg bolygóból csak egy van.

Zárásként hadd mutassak egy jó példát: Norwich, egy kelet angliai városka eltökélte, hogy szakít az olajfüggőséggel, és a lokális közösség életképességére fog hajtani. Az emberek hétköznapi életének minden féle területét bevonták ebbe a törekvésbe, van például szív és lélek munkacsoportjuk is.

Neked is van közösséged, ott kell ezt csinálni.