Jót tenni jó – azt mondják

Világoskék angyalarcú Mária-szobrok, adományokért esdeklő, fennmaradásért küzdeni próbáló világlegfontosabb szervezetei. Elkötelezetten szent kezdeményezések, elkötelezetten szent lelkes emberektől, akik tudni vélik, hogy mi a világ baja. Polgári konzervativizmus és szűklátókörűség, a modernitás mint démon, a világ mint a pokolba vezető labirintus. Na és persze amikor a fejére teszik a gyertyakoppantót. Megosztás, megélés, meghatás, könnycseppek, vércseppek, gyerekkezek, rövid csendek, rosszul behangolt gitárok és egy furulya. Interjú a beszélni alig tudó óvodással, aki egyébként azt mondják aranyos. Emberhalászjáték. Körkérdések. Az élet hétköznapi csodái. Meg persze a mindig szomorú, a világgal örökké elégedetlen, a fiatalokat megérteni nem sikerülő, a kétségbeesett nevelő. Aki megpróbálta, de a verseny nem volt fair: hogyan is versenyezhessen a rosszabb a jobbal? Hát szabad ilyet? A világ csillogása. A reklámkultúra, az. Az tesz tönkre mindent. Meg a tévé. Ezek már mindent megkérdőjeleznek? Csak a szex, meg a drogok. Na meg azok a csúnyánbeszélős zenék. Vannak a hétköznapi szentek is. Meg a fogyasztói társadalom. Szent küldetésünk az ellenállás. Meg a vállalás. Kiállunk hát a Moszkva térre mi is, hadd hallják! Nem ért hozzá, de rendes ember. Adjuk neki, nehéz nekik. Nekünk az nem kell, megvagyunk nélküle is. Nem kislányom, te is megvagy nélküle. Jaaj. Mi persze még másként éltünk, akkor érettebbek voltak a fiatalok, nem olyan talajtalanok mint a maiak. Na meg ezek a magamutogató sztárok. De van saját rádiónk, hallgatják is serényen: az egyik fele azért, mert a másikból csak a szenny ömlik a társadalomra, a másik meg azért mert ennél viccesebbet még nem hallott, hallgasd te is öregem b**zdmeg, ilyen nincs. Hogy én boldog-e? Te ezt nem érted, ne legyél cinikus… az élet nehéz. Igenboldogvagyok. Mondomboldogvagyok. Boldogok akik sírnak.

Ilyeneket nem szabadna írnom. Mer’ a tisztelet, meg az, hogy ők küzdenek… ők legalább küzdenek. Nem ma pont nem, kivételesen nem jött össze. Nekik nagyon nehéz. És vállalja, hogy nem tudja. Mert az fölösleges. Nem ő nem ért hozzá, nemszokott olyanokat. Utólag majd látni fogod… nem látom. Majd akkor még-utólag. Jó meglátjuk, addig is te várj itt légyszi.

Mi lenne, ha észrevennétek a netokráciát ami körülvesz? Lehet finnyázni, körülvesz. Nem, nemcsak az internetre gondolok, az egész net-work-re. Ők tudják hogyan kell. Nekünk se tilos. Ők találják ki, nem mi… ez miért normális? Nem miisolyat kéne csináljunk. Hanemőkisilyet. Nem tilos reflektálni a valóságra, és nem kötelező megsértődni egy valódi kérdésen. Az élet egyszerű. Tömeg nélküli tömegkommunikáció, médium nélküli üzenetek, és üzenet nélküli médiumok. Se tartalom se forma.

Ha lenne jó műsor, jó újság, lenne bele reklám is. Ha még jobb lenne, talán még válogathatnánk is, hogy mit reklámozunk és mit nem. El akarsz mondani valamit, de nem adsz a nézettségre? Vagy arra játszol, hogy jámborságból meghallgatják, jámborságból támogatják, megveszik a rosszabbat drágábban? Így készülnek a nagyon fontos szervezetek, amiket mindenképpen meg kell menteni. Egy médiatársadalomban egy társadalmi szerepre hivatott Egyháznak eszébe se juthatna, hogy nem a legprofibbak között foglal helyet. Ehhez képest minden reggel arra ébredek, hogy az alattam levő szobából bömböl ki Zoltán atya hangján a kánon, amibe bele-belegajdol egy használhatatlan kántor. Van középhullámú rádiónk is, mármint adónk, mert vevő az ugye nincs, de nem kár érte ne aggódj. URH volna, de mégse kell… Van közszolgálati műsorunk, de inkább ne vicceljünk, van valami újságunk, de hát nem erőltetném azt se.

Addig is maradok Madonnánál, a Radio Café-nál, a youtube-nál, mégis megnézem a Krisztus utolsó megkísértését, és megszervezzük a médiaoktatást a Patkolóra, mert a helyzet több mint elfajult.

A félreértések elkerülése végett, a szerző elkötelezett híve a Katolikus Egyháznak, azonban mélységesen elkeseredett az egyházi média szakmai színvonalán, és azon a széles körben elterjedt problémán, hogy a mai hívek jelentős része a keresztény erkölcsöt összekeveri valami ’20-as évekbeli jámbor polgári illemmel. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a saját hitüket sem ismerik jobban, mint bármi mást, ami szükséges volna az élethez. Pedig nem ezért küldtek minket:
“Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!“ (Mt.10,16-17.)

Ja, és itt egy cikk (egyébként református nőtől), hogy ne legyek egyedül annyira…