reblog

A modern technika lehetővé teszi, hogy anélkül böngésződjék az internet, hogy a gép előtt üljünk. Robotok és RSS csatornák szövevényes hálózata terjeszti az információt és teszi közzé automatizáltan újra és újra. Értelmetlennek tűnik, de, ha belegondolunk, hogy ennek a blognak a direkt forgalom és a google keresés után a leggyakoribb forgalomforrása a twitter, aztán hamarosan a tumblr, akkor elgondolkodóba esik az ember.

Valahol horizontális információterjedésnek nevezték egy blogban azt a jelenséget, ami korábban úgy zajlott, hogy youtube url-eket küldözgettünk egymásnak levlistákra. (gyengébbek kedvéért: tartalmat ajánlunk) Gyakorlatilag olyan iszonyatosan sok adat van a neten, hogy esélyünk sincs mindennel találkozni, ami jó, illetve olyan nagy mennyiségű jó cucc van, hogy nincs blogger, aki mindezt szépen beszerkeszti, köréokoskodik pár szellemes gondolatot a magány költőiségéről, vagy az unióról mint szükséges jóról, vagy bármiről.

Ma az ilyen lifestream-ok a menők. Éled az életed, és ami az utadba kerül, azt azonnal tolod ki egy ilyen streambe. És ne arra gondolj most, hogy a böngészésed maradandó pillanatairól van itt szó, mert az igazán keményvonalasok úgy intézik ezt, hogy egy iPhone vagy hasonló lapul a zsebükben, és az egész világ online lesz egy pillanat alatt, kép, vagy video fenn a tumblr-en, kedvenc zenék a blip-en, minderről értesülnek a barátaink a twitteren és  a facebookon keresztül. Állásinterjú helyett már csak a myspace oldalunkat kell egyszer megadni, és akinek már az is terhes, hogy regisztráljon valahol, az publikálhat a posterous-on is, ott ilyesmivel nem kell fáradni.

Ha találsz néhány jóízlésű barátot usert valahol, az elképesztő mennyiségű jó képhez juttat hozzá egy másodperc alatt, de vannak itt versek is, videok, közéleti elemzések, médiaelméleti okosságok, technikai elemzések a html jövőjéről, szakértői vélemények a Google új oprendszeréről, vagy bármiről, tényleg bármiről.

Így aztán a fejlett kozmopolita már nem is úgy böngész hogy rákeres, vagy linkről linkre ugorva szörföz (mondjuk én ilyet soha életemben nem is csináltam, kételkedem abban is, hogy valaha valaki tényleg, ez ilyen offline legend szerintem), hanem a twitteres, tumblres kollégák ajánlatai mellett a napi RSS betevőt próbálja megemészteni, ami fél év használat után napi egyórás folyamattá válik, és azon veszed észre, hogy a külön neked és érdeklődésednek címzett tartalom is fullasztóan sok kezd lenni, nemhogy még keresgélj. Vagy, ha mégis, akkor persze google kitt-katt megvan, pizza indul, mozijegy lefoglalva, gép kikapcs telefon zsebre és go!

Ez az én esetemben azt jelenti, hogy 91 RSS csatornára vagyok feliratkozva, ami napi 40-60 körüli cikket jelent, ebből pedig legalább a fele tényleg érdekes, ami lássuk be jobb arány, mint amit a Magyar Nemzet hozni tud egy átlagos kedd délelőtt. 12 embert követek a tumblr-en, 41-et a twitteren, engem viszont 51-en, akikből eddig 3-at volt szerencsém élőben látni.

Ennek az eredménye, a jobboldali widgetek között látható “Lábnyomok” doboz, ami az én tumblr oldalam RSS csatornájának címeit sorolja fel. De hogyan is jön létre? Automatikusan begyűjti az összes youtube videót, amit a kedvenceim közé teszek, vagy amit feltöltök. Automatikusan begyűjti az RSS olvasómból azokat, amiket a kedvenceim közé teszek, ahol egyébként új címet is adhatok nekik. Ezen kívül hála a Google jóságának ebbe az utóbbi halmazba az internet bármely oldala belekerülhet, mert egy gombra kattintva azonnal a megosztottak közé repíthetek bármit, amit arra méltónak találok. És csak ezután jön a jó öreg handmade tumblr blogolás, és a többiek tartalmainak reblogolása, vagyis megint válogatott cucc. Így kerül az asztalra a mindig friss linkajánlóm, ami egyre inkább elhatalmasodó web-addikciómnak hála éjjel-nappal pár óránként frissül.

A baj csak az, hogy az ilyen advanced internet még mindig kevesek kiváltsága, és erről a netpolgárok hajlamosak megfeledkezni. Sőt világviszonylatban bármilyen internet kevesek kiváltsága. Ezt szép offline betűkkel ki kell írni a monitorra, és akkor talán nem felejtjük el, hogy nem, ez nem egy ablak…

Most persze a nyájas olvasó azt gondolja, hogy ez valami embertelen és értelmetlen dolog, de a helyzet az, hogy a web ettől az egésztől sokkal emberközelibb lett, mint volt ezelőtt valamennyivel, és bár tényleg sok időt képes elvenni, amíg vannak ilyen Hubertusos cikkek, nagy baj nem lehet.
Ha majd nem lesznek, reblogoljuk a régieket.