Nem én találtam ki, nem is világmegváltó bölcsesség, de én ezzel fejeztem be az egyetemet, ami mégiscsak valami. Kellene, lehetne, piszkálnak, jó lenne, megölnek… Mihez kezdjek most?
Rajzolj egy ilyen diagrammot, és írd bele az összes dolgot amivel aktuálisan tele van a fejed, aztán meglátjuk mire jutunk…

I. Nagyon sürgős, nagyon fontos
Hajnali két óra, holnap neuroanatómia vizsga. Ezek nem normálisak, már 10 napja tanulok, mégse emlékszem semmire. Nekik könnyű, én még csak a fülnél tartok, kifolyik a szemem. Ha szól a zene, nem bírok figyelni, ha nem szól akkor alszom. Jó, legyen még egy kávé…
Szóval, ha ebből egynél több van, akkor írj egy végrendeletet is, de csak röviden, egy postit-re. Ha a sürgősség kicsit kisebb, néha elfér ebből kettő is, de három vagy több soha. Akkor se, ha szent ügy. Itt kell tudni nemet mondani: minden másra.
II. Sürgős, de nem fontos
Ma nekiülök, megírom, tényleg, igazából nem nagy ügy, végül is ezen elmélkedem egy fél éve. Van még két hetem rá, most az egyszer nem fogok kapkodni. – És akkor találok az asztalomon két cetlit arról, hogy kit hívjak vissza, kinek írjak át egy Shakira lemezt, és persze egy múltheti mobilszámlát. Jó, ezeket letolom, emailolvasás, aztán nekivágok. Hány óra is van?
Az életem tönkretevői. Indexleadás, és barátai. (Egyáltalán minek van index?) Mindig sok van belőle, és bármit meg tudnak akadályozni. A csekkeket átmenetileg semlegesíteni lehet, ha egy újabb kölcsönkönyvet hajítasz rájuk, de aztán kétszeres erővel támadnak… Borzalmasak, csak egy jól irányzott todo-list segíthet, az se mindig.
Ajtó be, zene ki, telefon fel, menjen, ha muszáj.
III. Nem sürgős, nem fontos
Egy 12 éves amerikai gyerek üzenetet küld a youtube-on, hogy segítsek neki Lego animációt készíteni. Vagy azonnal segítek, vagy soha.
Ide tartozik még a nagyságos Social Media is, twitter, facebook, de a leggyilkosabb a tumblr. Iszonyat minimális értelme van, ha egyáltalán (rendelésre írok ennek az ellenkezőjéről is, ha kell…) Ezt a fajtát mindenesetre AK47 segítségével kellene kiirtani. És besózni utána a földet. TV. Waste of time, waste of life.
IV. Nem sürgős, de fontos dolgok
Na és mi van itt? Hát a barátok, a világmegmentés, a kénenéhaaludni, a szépirodalom, a lelkigyakorlatok és más hasonlók, amik meg se nyikkannak, ha egy héttel eltolod őket. Rossz tulajdonságuk, hogy meghalni is csendben szoktak.
Két féle van belőle: amelyik előbb utóbb sürgős lesz (ekkor mellékelsz egy végrendeletet és megcsinálod), vagy előbb utóbb mégse tűnik annyira fontosnak (ez persze gyakran csak látszat). A módszer az, hogy időről időre önkényesen sürgőssé kell tenni őket. Természetesen ezt akkor érdemes, amikor a piros zónában nincs semmi, vagy szinte semmi. Ezek az élet nagyívű és fontos dolgai, a többi díszlet.
+ egy záróelmélet
Az emberi életben egy időben pontosan egy olyan dolog fér el, ami a személyiséget, mint aktív eszközt és erőforrást használja.
Ha egy sincs, akkor az élet értelmetlen, de legalábbis sivár. Ha egynél több van, akkor is csak egy működik ezek közül, de az is lehet, hogy egy sem. Ha ez jól működik, azt úgy hívják, hogy flow. Mi következik ebből?
- ne szakíts vizsgaidőszakban!
- ne dönts semmi fontosról, ha szarul vagy!
- találd meg, hogy mi a hivatásod, és csináld azt!
- érdemes néha akár órákat is szánni arra, hogy az erőforrásaidat rendezgesd!
- tanulj meg nemet mondani (pl. ne írj blogot, ha aludnod kéne)
- vagy teljes erővel, vagy sehogy…
Ez a bejegyzés lényegében tévedhetetlen igazságokat tartalmaz. Az itt leírtakat én már vagy ezerszer figyelmen kívül hagytam, és így kísérletes úton bizonyítottam, hogy ennek soha nem lesz jó vége. Időnként betartom őket, és annak mindig jó vége lesz.
Jelenleg hajnali 02:44 van.
Tags: fenntartható, lélek, személyes
-
“találd meg, hogy mi a hivatásod, és csináld azt!”
Erre is adhatnál egy ilyen tuti receptet…
-
BME-n ugyan van index, de nem kell félévről félévre felvenni. (köv lépés az index kivonása felé…)

2 comments
Comments feed for this article
Trackback link: http://aftermodern.hu/blog/surgos-fontos/trackback/