Széllel szemben…

Egy egész csomó gondolatom van, amit meg kéne írnom nektek, de egyszerűen nem jutok hozzá. Gondoltam felteszem a szakdogámat is, csak bele kéne még heggeszteni a copyleft licencet a láblécébe, csak a miheztartás végett, de az is annyira sok idő (fél óra), amennyi most épp nagyon nincs feleslegesen. Egész héten agybajos dolgok történnek: rendszeresen fél órát várok (ennyi idő alatt fogy el egy osztályvezető főorvos kávéja) egy egy szavas válaszra, aztán ötödszörre is hiába megyek be valamiért, aztán kiderül, hogy még milyen papírokat és űrlapokat kell kitölteni…

Ma például minden programomat elhúzták, ami valamilyen étkezés előtt volt, így az ebéd és a vacsora kifelejtődött az életemből. Vígasztalásképpen hazaküldtek az ügyeletből, mert késtem fél órát (a HV kurzus miatt, ahol nagyon jó volt az utolsó előadás) legalább ettem egy falatot, meg beszéltünk két szót Dorkával az élet folyásáról.

De hogy holnap is mennyi vacakkal kell töltenem az időmet… az egészben az a kiborító, hogy elvárják hogy tanulj, meg mellette azt is elvárják, hogy mindenféle hülyeségeknek megfelelj, amiktől se nem lesz a rendszer kevésbé kijátszható, se nem leszel okosabb. Ez a néhány Hetiválaszos házi, amit kaptam most az egyetem mellé, teljesen kikészítette az időbeosztásomat, nem is készült el mind. Pedig egyesével is több értelmük volt, mint egy szemlátomást improvizált előadásszerűségnek a pszichiátriai ambulanciáról.

De jövő héten hétfőn és pénteken meglesz (?) az utolsó két szigorlatom, aztán majd biztos jobb lesz… hányszor reméltem már ezt?

Tags: , ,

  1. Szuromi’s avatar

    hát hajrá a szigorlathoz, meg egyáltalán ehhez a másfél, két héthez: nekem is elég sűrű (legalább is magamhoz képest), szóval át tudom érezni…

  2. katkadu’s avatar

    Hm. Valahonnan ismerős ez az egyetem. Ez az, amire az ismerőseink összenéznek, és halkan kérdezik, hogy komolyan így képzik-e az orvosokat. :-(
    Egy kedves csoportnak tartottam a PCR gyakorlatot a biokémián. Próbáltam mondani nekik, hogy ha orvosnak készülnek, küzdjenek meg a tudásukért, mert az egyetemtől nem várható el, hogy oktasson. Egy darabig néztek rám kerek szemekkel, aztán visszatértek a demo jegyeken aggódáshoz.
    Jobb lesz?
    Hamarosan lesz egy diplomád, és megpróbálhatod alakítani az életed. Legalább ennyire széllel szemben, de abban talán lesz rendszer.