Válság, Összeomlás, Apokalipszis, a Hajnal

Vagy csak nagytakarítás. Kaposvárba kényszerített a sors, de alig akartam hazajönni. Összebarátkoztam egy valódi apostollal, legalábbis újra találkoztunk, kiderült, hogy egy suliba jártunk, csak ő néhány évvel fölém, de mindegy. Egyháztan, történelem, Tamás, Dániel7, Decius, Koptok, Beria, Kolbe, Origenész sokan-sokan…

Egy lovas vágtat a Golán fennsíkon, mögötte állig felfegyverzett csapat. Sikerült megszerezniük a listát, rajta az árulók nevei, címei, minden elkészült, végre helyreáll majd a rend. Este van, a nap már nem perzsel olyan erősen, még fél óra vágtatva a város, estére ott lesznek, reggelre elkapják a világot felforgató szekta tagjait…
Ekkor valami történik a lóval, megbotlik vagy bármi, az eltökélt fiatalember lezuhan a porba, alig lát valamit, aztán már semmit, csak egy ismeretlen hangot hall:
- Saul, miért üldözöl engem?

Betonnál voltunk.

Van olyan, amit még Teilhard sem tud, pedig életbevágóan fontos lenne. Mert értem én, hogy emberréválás, hogy evolúció, hogy eredeti bűn és Homo neanderthalensis, hogy christogenesis meg globális hangyaboly, vagy szupertudat, vagy egyik sem, de valamiféle lelki egység, mint a hangjegyek, na ez jó példa, erre még visszatérek.
De mióta van lelke az embernek?
Másként kérdezve: miért csak az embernek van? és mióta?

Jó mindegy, az nem az evolúció terméke, ne keverd bele… értem én, de mióta alkalmas az ember arra, hogy lelke legyen? A tudat emelkedése, lassan finoman? Amikor önmagára eszmél, amikor feltekint a csillagokra félve, dühösen, vagy éppen csodálkozva és megszólítja azt, akit nem lát?
Esetleges pillanat: valami hiányzik nekem.
Isten léte az emberi értelem természetes fényénél felismerhető, a hit azonban kegyelmi ajándék.
Szerintem ebben a dogmában van elrejtve valahol a válasz, de nem igazán találom.
Nem a lélek szubsztanciájának filozofikus kérdéséről van itt szó, tisztán antropológiai, élettani, genetikai, neurobiológiai kérdés ez, hiszen nincs lélek, vagyis nem volt még egy perce, most meg van, apámnak nem volt, nekem lett, hogyan? honnan? miért?
Miért döntött a Teremtő úgy, hogy újra hozzányúl a fogaskerekekhez? Távol álljon tőlem a deizmus, de amíg nincs bárány, vajon nem pihen-e a pásztor? Talán épp vadakat szelídít? minden bizonnyal…

Ez is csak egy variáció, egy új hangnemben, egy másik nyelven a régi kérdésre:
Mi az ember?

Teilharddal beszélgetve hármasban tanakodtunk ezen, de ha ők nem tudtak mit mondani, mit mondjak én?

Van azonban egy másik vonal is, ha már Teilhard. Egyháztörténelem, egy hatalmas ív, röppálya, mint egy húr rezgése, hullámzás fel és le, hangot adva énekelve, Arius, Pelagius, Luther – Atanáz, Ágoston, Ignác. Szóval épül a tudat, evolúció, fejlődik az egység, a tudat, az ember az emberiség, az egész jelenség bontakozik ki…

Jön ám a világvége: válság, összeomlás és apokalipszis – mondják.

Energiaválság, klíma, jégkorszak, vízhiány, olajhiány, élelmiszertermelési összeomlás, 14 forgatókönyv és még sok… Gazdasági világválság, keleti invázió, a nyugat alkonya, a Római birodalom bukása, vandálok és keresztények.
Középkor, éhínség, pestis, háború, atomkatasztrófa, elfogynak a pápák, megmondta Malachiás és Nostradamus vége a bulinak srácok, íme… Van mitől félni, ha nem is a nagy jós miatt, hanem inkább a tényleg miatt.

Most nem a szélkerekek, de nem eszik olyan forrón a kását. Nézz hátra barátom: volt itt minden. A birodalom egyik fele őrzi a másik felét… Nem volt pápa, három pápa volt, Savonarola, Ferenc, Kolombusz most ők jutottak hirtelen eszembe. Mellesleg szerintem teológiai abszurdum volna, ha bedöglene az egész project, és harakiri lenne a vége, a kardra azonban mégis szükség lehet.
Teilhardnak mégis igaza volt, lassú, méltóságteljes crescendo, mert ez a karmester nem szokott hibázni, nem sieti el, fel van ez építve. Talán takarítás lesz. Talán újra kell hangolni az egész zenekart. Nem baj, ha feszülnek a húrok, az kell a zenéhez.
Mellesleg remény Egyháza… nincs gond, csak munka van.

Attól, hogy a győztes oldalon állunk, még nem tilos harcolni…