Vaszary

Voltam a várban a Vaszary János kiállításon szombaton. Először kicsit még furdalt a lelkiismeret, mert egy viszonylag fontos programot mondtam le emiatt, de hát vasárnap már zárt a kiállítás, úgyhogy nem volt mit tenni. Igazából nagyon durva élmény volt. Ha lehetne, megnézném még egyszer. Mivel a festészetet Párizsban szerettem meg, és a legtöbb komoly kiállítást szintén Nyugat-Európában láttam, valahogy hajlamos lettem, a második sorba állítani a magyarokat. A festőket is, és a magyar múzeumokat is, bár a Szépművészeti már jó ideje keményen dolgozik, hogy a legjobbak közé kerülhessen… Nemrég az egyik unokatestvérem beszélgetett egy külföldivel aki panaszkodott, hogy milyen drága a múzeumi belépő, mire mondja, hogy miért hát Londonban, Párizsban, Bécsben sem olcsóbb. A külföldi meg csak ennyit mondott: jó de itt nincsen semmi…

Vaszary János: Mérsékelt kézmozdulatok (Lázár feltámasztása)

Na de hagyjuk ezt. Voltam a Vaszary-n, méghozzá vezetéssel. Még soha nem voltam így kiállításon, és meg kell mondjam, hogy valószínűleg nem is fogom ezt erőltetni a jövőben, mert nagy a tömeg, és fárasztó hogy nem a saját tempómban megyek. De azért azt meg kell adni, hogy jópár dolgot nem vettem volna észre magamtól.
Szóval fantasztikus képeket láttam. Nagyon hosszú kiállítás, és nagyon jól látszik a festő fejlődése, a korszakai ahogy egyik a másikba átmegy. Ezt most nem ilyen száraz művészettörténeti korszakbesorolásként kell érteni, hanem nagyon érdekes ahogy, a magyar népművészeti motívumok használatától, az akadémikus jellegű képektől, hogyan jut el a legkésőbbi Golgotához meg az expresszív képekhez. Az is nagyon érdekes, hogy néhol, főleg eleinte, nagyon fegyelmezett képeket festett, aztán lassan eluralkodtak a színek, néhol harsányan, néhol lágyan, aztán a háború teljesen letompította, végül egy jóval elvontabb, minimalistább, szimbolikusabb világba érkezett. Szerintem ez a tárlat simán megállná a helyét valamelyik híres európai múzeumban is…

Keresgéltem képeket, találtam egy ilyen linket: high resolution art

Vaszary János: Kislány cicákkal (szőnyeg)Vaszary János: Pesti korzó

Tags:

  1. aftermodern’s avatar

    És lehet! még február 24-ig nyitva van.
    Megyek is szerdán a Reginával