A múlt héten kezdte játszani a Cikró-Gejzír mozi az Emberek és istenek című francia filmet. A film a Cannes-i filmesztivál nagydíját nyerte el, és meg is érdemelte. (Egyébként általánosságban is az a véleményem, hogy Cannesre sokkal fontosabb odafigyelni, mint az Oscar gálára) (A mostani politikai helyzetben talán még érdekesebb: a film Algériában játszódik, ahol épp a napokban kapcsolták le a közösségi internetet, mert a folyamatok kezdenek Egyiptomra emlékeztetni.) Iszlám állam. Emberek, hatalom, terroristák, és egy békés falu egy francia ciszter kolostorral. Bizonyos értelemben vallásos film, ezúttal mellőzve a szokásos pátoszt, egyszerűen csak bemutatja a szerepüket a falu életében, ahogy két távoli rokon vallás jól megfér egymással, ahol az emberek egymásra utaltsága nem függőség, hanem közösség. Megjelenik egy terrorista csoport. Nem is derül ki, hogy valójában mit követelnek, csak azt tudjuk, hogy időről időre megölnek embereket, gyakran európaiakat. Menjenek, vagy maradjanak? Otthon várja őket Franciaország, más kolostor, más élet. Nem kötelező maradni, de valahol nem lenne hiteles elmenekülni, ezt érzik. Nem meghalni jöttek, ez nem az a vértanús film... Egyrészt a hit, másrészt a hűség nagyon emberi oldaláról, egy nagyon realista, puritán film, igaz történet alapján. Nagyon ajánlom (14 év fölött).