ez volt 2010.
A buli hatalmas volt. Érdekes, hogy sokszor írtam és gondoltam azt, hogy ez egy elég nehéz időszak, de most, hogy itt ülök szilveszter délutánján, és a google naptárt lapozgatva hallgatom a j'adore hardcoret már sokkal szebb és egységesebb a kép szerencsére. Megint rengeteg dolog történt, és alapvetően jó volt minden. Kicsit kifutópálya érzésem van még mindig, de lassan rájövök, hogy már rég nem gurulok én sehova, csak kicsit ráznak a turbulenciák, ez egy ilyen világ.
Január - Még mindig nincs munkám, mindent csinálok és semmit. Első komolyabb indikátoros projectemet sikeresen befejezem. Közben tartom magam az elhatározáshoz, hogy nem kezdek olyan munkába, aminek nincs értelme akármennyit adnak is érte. Titokban egy startupon dolgozunk, amiről soha nem írtam ebben a blogban: nagyon komolyan vettük, noha végül nem lett belőle cég.
Február - A legemlékezetesebb a szülinapi bulim, ahol többen is megpróbálnak leitatni, és részeredményeket azért el is érnek. Már eléggé zavar, hogy nincs munkám, de tartom magam az alapelvhez, amit később a Zen Íjász című Dennis Meadows elméletként hallok vissza. Bemutatjuk a startupunkat egy befektetőjelöltnek. Az üzleti tervben az 5. év végén 1,5md adózott, megtérülés utáni profit van, mégis elkezd aggasztani minket a valóság szele. A jövő:re-re felveszünk még néhány embert, összesen kb. 150 regisztrált tag van az első évfolyamban.
Március - Kimondjuk a halálos ítéletet a Kercerécére, és hamarosan végre is hajtjuk. Az elkötelezettség tolerálhatatlanul alacsony szintű, nekem pedig egyre kevesebb energiám van jövőkép nélkül folytatni. Végül a cégalapítást is lezárjuk egy kellemes kávézással. Jó kísérlet volt, ér annyit az ötlet, hogy titok maradjon. Nem mertünk feltenni mindent és még annál is többet egy feltételezésre. Sokat tanultam belőle, és kicsit még most is hinnék benne, ezért valahogy sikerként maradt meg. Az öcsém megházasodik.
Április - Föld napján 3 órán át élő műsort vezetek a Mária rádióban. Lényegében impro volt, de nem lett rossz. Hosszabb távon nem adom nekik a nevem, bár kérték. Titokban elkezdjük szervezni a második Sólyom for President kampányt: titkos gyűlések, szuperbiztonságos weboldal fejlesztés, nagy ambíciók. A Wikileaks kiszivárogtat egy videót amiben amerikai harci helikopterek újságírókat lőnek le, és megjelenik egy felvétel a youtubeon, ahol Kubatov Gábor a Fidesz illegális adatbázisát ismerteti részletesen. A választásokon kétharmadot szerez a Fidesz. Program nincs, visszafolytott levegővel várunk. Megalakul a Haris, az aktuális regnumi népem, aktuális legjobb barátaimból: nagy remények és realizmus keveréke. Felrobban a Deepwater Horizon olajkút a Mexikói öbölben. A keletkező olajfolt nagyobb, mint Magyarország.
Május - ez a hónap lényegében a Sólyom kampány jegyében telik el, noha a PhD felvételire kellene tanulni vállalatgazdaságtant és statisztikát. Több mint 5000 aláírás gyűlik össze, az összes komolyan vehető médium ír rólunk, az aláírókhoz számos jelentős személy csatlakozik, szereplek a Szólás szabadsága című műsorban, mint az online kampány vezetője. Végül Schmitt Pál lesz az elnök, megkezdődik a Nemzeti Együttműködés Rendszere: egy ország röhög rajta.
Június - Elkezdek dolgozni. Ott, ahol akartam, azt, amit akartam. Felvesznek PhD hallgatónak a Corvinus egyetemre alternatív indikátor témában. Az olajfolt még mindig egyre növekszik, eléri Florida partjait. A Fidesz egy ellenfél nélküli hatalomtechnikai focimeccsnek látja a politikát, a demokratikus ellensúlyok majdnem mindegyikét elkezdi felszámolni, és közben elég komoly felkészületlenségről tesz tanúbizonyságot. Lányi Andrással és zöld barátaimmal egy hosszú hétvégés ökofilozófiai túrát teszünk a Pilisben. Lezárul a jövő:re első évada, elég nagy a siker, közkívánatra szeptembertől meghirdetjük a második évadot.
Július - Erdőbényén megtanulom, hogy mi az a bor. Kifutnak a Hunyorok, a Patkoló legutóbbi évfolyama. Ismét sokat dolgozom benne. Semmi sem tökéletes, de ismét megdől minden rekord, és hatalmas élmény nekünk is, nekik is. Aztán újságot megyek írni a Juhar rétegtáborba, könnyített pálya, nagy siker. Ismerkedem a JNO-val, és elkezdjük szervezni a rezervátum blogot. Megszületik az unokahúgom: Janka.
Augusztus - aug.22: Earth Overshoot Day: itt tartunk. Főleg dolgozom, életemben először nyáron is. Új műhelymindenest kell keresni, ami kicsit durvább feladat, mintha miniszterelnököt kéne.
Szeptember - Meghívnak Prágába, nagyon komolynak tűnő megbeszélések az amerikai követségen. A Kétfarkú kutya pártnak adom a kopogtatócédulát. Új szobába költözöm, kifestem sárgára és zöldre. Veszek egy HTC Desire-t. Találunk műhelymindenest. Elindul a jövő:re2 teljesen új módszerrel: World Café és kicsit kevesebb diákkal. Tartok pár fenntartható előadást. Zöldparadicsom. A PhD egy évvel csúszik adminisztratív okokból.
Október - Átszakad az ajkai vörösiszap tározó gátja. Megjelenik a Living Planet Report 2010, kiherélik az Alkotmánybíróságot, Környezetegészségügyi konferenciára megyek a Balatonhoz. Önkormányzati választások. Afterkarcsi: ismét minden rekord megdől.
November - Prága: Young Leaders Dialogue with America konferencia Prágában. Ötcsillagos hotel, érdekes emberek, sok impulzus. Amerikából már korábban kiábrándultam, így ez elmaradt. Három kortárs darabot is megnézek, az egyik egy Frenák Pál premiere Pécsett. Segíteni megyünk Devecserbe. Veszek egy Sony VAIO laptopot. És Zsófi ♥.
December - Osztálytalálkozó. Advent, amiben majdnem nincs vizsgaidőszak. Karácsony az öcsém nélkül. Alváshiány. Schmitt Pál az év utolsó napján aláírja a médiatörvényt sokak kiakadására. A Nemzeti Együttműködés kezd egy kicsit elfajulni. Itt pedig 10.429 egyedi látogató, 31.378 oldalletöltés, ami 61,82%-os növekedés 2009-hez képest. Szilveszter Gergőnél, viszek Zsindelyes bodzapálinkát.
2040-ig, már csak 29 évünk van hátra.