I.

Az egész kórteremben ő volt talán a legidősebb, 70 év körüli. Szürke, égnek álló hajú jó ha negyven kilós bácsi, valami fekéllyel a lábán. Nem akart gyógyulni a seb, arra várt, hogy térd alatt levágják és kapjon egy művégtagot. A nővérek nem bántak vele se kedvesen, se szakszerűen (bejön lábon fekéllyel, kimegy koporsóban tüdőgyulladással, ha nem vigyáz) semmit se mondtak el neki úgy, hogy megértse. Se gyógytornász, se orvos nem néz rá - senkire sem.

Az ilyen idős bácsik olyanok a kórházban, mint a kisgyerekek. Egy dolgot szeretnének elkerülni, a fájdalmat. Mivel a nővérek számára ez csak napi két-háromszori Tramadol osztásban merült ki, nem érezte magát túl jól. A kórzázi "rend" ellenére próbálta úgy elhelyezni a tárgyakat, hogy elérje az ágyból, amit a nővérek újra és újra elrontottak, ő meg kedvesen káromkodott.

Mikor megkérdezték, hogy levághatják-e a lábát, felhívta a feleségét, hogy vállalja-e. Őt sajálta az egész történetben egyedül, ezzel lopta be magát a szívembe. Nem evett semmit, csak egy csokitortát kért, és győzködte az asszonyt, hogy ne jöjjön be hozzá, ne utazzon emiatt két órát, és ne cipeljen minden félét, majd hazamegy. Erzsi utál egyedül lenni.

A félig döntött ágyvégén egész nap felemelt fejjel feküdt (honnan volt ennyi erő egy ilyen törékeny kis bácsiban?) és mikor hozzászólt a dolgokhoz, többször is a görögökre hivatkozott, látszott, hogy legalábbis többet olvasott az egyszerű balatoni parasztbácsinál.

Ő volt tehát a kedvenc kórteremtársam.

II.

Soha nem mosolygott. Sötét szeme nem sok érzelmet árult el, kérdés, hogy kevésbé kiszolgáltatott helyzetben is összebarátkoztunk-e volna. A vitorlások kétségtelenül nagyon érdekelték.

 - mi a foglalkozása?
 - nem dolgozom már húsz éve.
 - de az előtt, hol dolgozott?
 - a minisztériumban. 
 - melyik minisztériumban?
 - a minisztériumban.
 - ???
 - talán hadititok? - kérdezi egy másik beteg
 - nem titok, csak nem mondom meg.

Békén hagytuk.

Volt ott még egy hajéktalan rádió-televízió műszerész, egy másik fickó valami kétkezi munkával, és egy vitorlás-építő rajtam kívül. A kórházban az a legérdekesebb, hogy nincs intim szféra, gyorsan lehet megismerni az embereket: tudod, hogy milyen a családjuk, és hogy viselkednek vele, látod, hogy hogy tűrik a fájdalmat, és mik az igényeik.

Később, szóba hozta, hogy az öccse jogi egyetemre ment, én meg mit sem sejtve megkérdeztem, hogy ő mit tanult.

 - minden félét.
 - például?
 - minden félét. Na elég dodonai választ adtam? - így mondta.

Ekkor átsuhant a fejemen, hogy egy hetven év körüli bácsinak 20 éve még nem sok oka volt nyugdíjban lenni, bár nem tudom pontosan mennyi idős volt, ez csak egy érzés. Akár kevesebb is lehetett.

20 évvel a rendszerváltás után, úgy látszik, egy kommunista belügyes lett a kedvenc szobatársam. Hogy egy Moszkvában kiképzett SZT tiszt, vagy csak egyszerű aktakukac volt némi KISZ-es múlttal, már sose derül ki számomra, bár elképzelésem az van.

Hát így sikerült ez a mi rendszerváltásunk.