Meghalt egy magyar katona Afganisztánban. Az Index szerint a jó oldalon állunk, mások szerint nem. Török Gábor az értelmes vitát hiányolja - joggal, bár nem az első eset, hogy nálunk ez elmarad. Szerintem nem honvédő háborúra nincs mentség, pláne nincs kötelesség. Aki kiment, tudta hogy hova megy, de még ha nem vesztettünk volna egyetlen embert sem, vagy teljesülne bármilyen feltétel, nem értenék egyet azzal, hogy ott magyarok harcolnak, vagy csinálnak bármit az amerikaiak oldalán. Miután túllendültünk a Washingtoni szerződés 5. pontján (ami szerintem nem teljesült 2001-ben, de ez már a jogászok dolga) hamar eljött az a korszak, amikor Amerika a demokráciát igyekezett elvinni a Közel-Keletre. Először Afganisztánba, majd Irakba, és Irán is sorra kerülhet, ezt jól tudjuk. A demokráciát odaviszik fegyverrel. Érdekes, hogy demokrácia ügyben mind a liberális, mind a konzervatív politikai irányzat hajlamos kudarcot vallani, és nem véletlenül. A liberálisok a demokráciát eléggé technokrata szemmel egy szisztémának tartják, amiben a szabályok között lehet bármit csinálni. (Bármit, amihez jogod van, és az a jó, ha minél több van...) Liberális szemmel a szimbolikus intézkedéseknek, közjogi formaságoknak csak kevés értelme van, hiszen egy rendszer olyan, amilyenné alakítják, értelmes emberek tudnak bánni vele, a buták meg úgyse tudnak bánni semmivel. A konzervatívabbak valamilyen hagyományt, egységes ezeréves nemzetet, Koronát, Alkotmányt szeretnének. A zászló szent és sérthetetlen, azonban mindenkit szerettel várnak alatta - tényleg. Saját konzervatívjaink is szeretik a szimbolikus gesztusokat, 2000-ben a Szent Koronát vitték át a parlamentbe, most pedig először Nemzeti Együttműködést szerveznek, majd alkotmányoznak. Hagyományt akarnak teremteni és újraéleszteni. Van valami közös Magyarországban és Afganisztánban. A demokráciát nem lehet megteremteni. Az vagy kifejlődik magától, beépül a politikai kultúrába, az emberek tudatába, vagy nem demokrácia, írjanak bármit is az alaptörvénybe, akár a legjobb szándékkal. A konzervatívoknak igazuk van abban, hogy a demokrácia nem működik hagyomány nélkül, hagyományt teremteni azonban nem igazán lehet. Valami nem attól lesz hagyomány, hogy régen mindenki úgy gondolta. A hagyomány az emberek közös értelmezési kerete, amiben meg tudják beszélni azokat a dolgokat, amit a világról gondolnak. Nem az a kérdés, hogy miben értenek egyet, hanem az, hogy hogyan tudják megbeszélni a véleményüket. A hagyomány nem érdemel túl sok tiszteletet, annál sokkal alapvetőbb dologról van szó: ez segít megérteni a másik szavait, ez valami zsigeri dolog kéne legyen, nem egy patetikus szimbólum. Éppen ezért a demokrácia nem is technológiai kérdés, nem elég "szabad választásokat" tartani Irakban, és kitalálni valamilyen "kiegyensúlyozott és demokratikus közjogi rendszert". Ahhoz, hogy működjön, az embereknek kell úgy működni, ami nem két perc. A demokráciát tehát nem lehet bevezetni, se Afganisztánban, se Magyarországon. Ott azért nem, mert a közös hagyományt úgy hívják, hogy iszlám, és az iszlám nem ismeri a demokráciát. Ezzel nem a diktatúrákat akarom védeni természetesen. Nem tudom mi lenne jó rendszer arra felé, hiszen éppen ez a lényeg: hogy is tudhatnám én ezt innen Közép-Európából? Ez az ő dolguk. Itt felháborodhat lelkünkben az európai keresztény, aki biztos abban, hogy az emberiesség bizonyos minimumát még egy mohamedánnak is teljesíteni kell. Alapvető emberi jogok, vagy valami hasonló. Ha nem tudjuk nekik eladni az egész kultúránkat, talán eladjuk majd nekik egy részét... Puszta jószándékból persze, gondolatban felsőbbrendűnek tartva mindent, ami európai gyökerű. Hasonló a helyzet itthon is. Talán jó lenne, de áprilisban az emberek nem csináltak forradalmat, nem az együttműködésre szavaztak, sőt, még csak nem is feltétlenül akartak 2/3-ot adni az egyik pártnak, pusztán ez jött ki a számokból. És ezeket utólag nem lehet beépíteni az emberek tudatába. Nem lehet közös győzelmet hirdetni közös harc nélkül, sőt nem lehet semmi közöset hirdetni valódi párbeszéd nélkül, és itt nem a kormány és a nép közti párbeszédre gondolok, hanem a bárki közti párbeszédre. A mi kultúránk (ami valójában ma leginkább a közös kultúra hiánya) nem tartalmazza azokat az elveket, amikre egy államot, közhatalmat, fejlődést lehetne alapozni. Egy ilyen XX. századdal a hátunk mögött ez nem meglepő. Ha demokráciát akarunk, párbeszédet kell építenünk az emberek között. Lehetőséget kell adnunk nekik a cselekvésre, mindenkinek ott, ahol él. Hadd vesszenek össze, majd jutnak valamire végül (nem, nem két év alatt, sokkal lassabban) és lesz újra hagyományuk, kultúrájuk. Nem az a poros-néprajzos, hanem valami, ami tényleg a sajátjuk.