Novellák

Úgy kezdődött, hogy amikor még a Piarba jártam, akkor minden péntek délután feljártunk a Vízhányóhoz (az osztályfőnököm volt) olvasókörre. Novellákat olvasott nekünk, és ipari mennyiségű földimogyorót fogyasztottunk el, néha elképesztő koszt hagyva a szobájában. Aztán beszélgettünk róla, teaivás közben. Így visszagondolva, az AVK szakkör mellett ez volt az egyik csúcs dolog a hat év piarizmus alatt. Vízhányó egyébként matek és kémia szakos, meg valami informatikát is tanult, de mégis ő szerettette meg velem az irodalmat úgy igazából, pedig a magyartanárom se volt ám akárki. Az érettségin a “novella műfaji sajátosságainak bemutatása egy szabadon választott magyar novella elemzésén keresztül” témát választottam, és Déry Tibor Szerelem c. novellájáról írtam. Be is került az évkönyvbe, mert a magyartanár szerint a legjobb lett… Azóta is nagyon szeretem a novellákat, mostanában épp Salingerrel vagyok nagy barátságban, meg néha megostromlom Hemingway világát, de ő még tartja a várat (nem értem…). Tartottam novellaelemzős alkalmat a Patkolón is, és még sok helyen ahol megfordultam.
Most akkor következzék egy csomó jó novella, nagyrészt Vízhányótól, de azért van közte olyan is amit már “egyedül” találtam.

Heinrich Böll: Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai
Lehet, hogy ez a világ legjobb novellája, arról a felsőbb lényről akit tisztelünk. Engem mindig valami bizsergető érzés fog el ha meglátok egy paternostert…

Jorge Luis Borges: Az Alef
Argentin író, Regina ismertetett össze vele. Van aki szerinte az Istenről szól, szerintem sokkal inkább a szerelemről…
Egyébként itt lehet találni csomó Borges írást.

Dino Buzzati: Aki meg akart gyógyulni
“Azt hitted legyőzöd Istent, pedig ő győzött le téged.”

Dino Buzzati: Alázat
Régen ez volt a kedvencem. Buzzati nem bonyolult, de szép írásai vannak, a Kercerécéknek szoktam vinni.

Dino Buzzati: A remete
“sikerült az ördög legképtelenebb, legszégyenteljesebb vállalkozása: mocskos bűnök segítségével a mennyországba juttatott valakit.”

Dino Buzzati: Hét emelet
“A betegeket emeletenként osztották el, állapotuk szerint. A hetedik a legfelső, az alig betegeké, a hatodikon a nem súlyos, de nem is elhanyagolható esetek vannak…”

Czakó Gábor: Emese csodája
“Emese haldoklásának kerek esztendejében szakadatlanul történt a csoda. Persze nem a Hollywoodi filmek happy endje szerinti…”

Déry Tibor: Szerelem
Nagyon szép novella, ebből írtam az érettségim, sokáig ez is afféle kedvencem volt. Kommunizmus, ötvenes-hatvanas évek, és szerelem…

Déry Tibor: Két asszony
A “Szerelem” előtti történet leírása, azonban ez készült később, talán emiatt érdemes is később olvasni…

Fejes Endre: Hazudós
“Valamikor régen egy kékfényű huncut kis csillag lecsúszott az égről. Magasról jött, és fényes csíkot húzott, hogy visszataláljon…”

Earnest Hemingway: Fehér elefánt formájú hegyek
Hemingway annyira tömör, lefojtott, visszafogott mint senki más. Egyetlen fölösleges szóra se pazarolja az erejét, de nagyon jó.

Karinthy Frigyes: Novella a delejes halálról
A másik nagy magyar mester Kosztolányi mellett. Vannak ám könyvei a Tanár úr kéremen kívül, és persze ez is Karinthy-s stílusú, de komolyabb…

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél – Első fejezet, amelyben az író bemutatja és leleplezi Esti Kornélt, e könyv egyetlen hősét
Legszívesebben mind a 12-t idemásolnám. Kosztolányi lehet hogy a legnagyobb magyar novellista, bár vannak még versenyzők hál’istennek.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél – Második fejezet, amelyben a Vörös ökörbe megy és ott megismerkedik az emberi társadalommal

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél – Kilencedik fejezet, amelyben a bolgár kalauzzal cseveg bolgárul, és a bábeli nyelvzavar édes rémületét élvezi

Kosztolányi Dezső: Vékony Pál élete és halála
“Vékony Pál IV/b oszt. tan. bement a fürdőszobába; mind a két szemét összeszorította, száját kicsit elfintorította -mint aki keserűvizet akar nyelni-, s belelőtt jobb halántékába.”

Mándy Iván: Tribünök árnyéka
Mándy elég sötét világot fest. Háború, szegénység, próbálkozó és folyton kudarcot valló emberek egy sötét külvárosban.

Mándy Iván: Apával moziban
Nagyon rövid, nagyon szép.

Mándy Iván: Lélegzetvétel nélkül
“Sántítani kellett. Most az volt a legfontosabb, hogy sántítson. Apa kihalászott egy botot a sarokból, és a kezébe nyomta.”

Carson Mc Cullers: Egy fa. Egy szikla. Egy felhő.
“Tudod fiam, hogy kellene a szerelemnek kezdődnie? – A fiú összehúzódva és csendben ült. Lassan megrázta a fejét. Az öregember közelebb hajolt, és suttogva mondta: – Egy fa. Egy szikla. Egy felhő…”

Sławomir Mrożek: Az őrangyal
Mrożek kiábrándult, cinikus, pesszimista lengyel író. Jó humorral, de elkeseredetten ír a világról mindig. Én nagyon szeretem az írásait, jókat lehet róluk vitatkozni némelyik meglepően modern üzenetet hordoz.

Sławomir Mrożek: Zuhanás közben
Ez is nagy kedvencem volt egy darabig. Abszurd helyzet: egy feneketlen szakadékban zuhan egy csomó ember, itt játszódik a történet. Késhegyig menő vitákat váltott ki több ízben.

Sławomir Mrożek: Kechup
Több rövid írás összegyűjtve. Társadalomkritika, emberkritika leginkább. Nagyon jó hangulatú írások.

Örkény István: Kenyér
Egy újabb nagy novellista, Örkény végtelen groteszk világot ír le. Munkatábor, kenyérosztás: nagyon kényes helyzet, minden falat az életet jelenti, de mégis…

Örkény István: A Niagara nagykávéház
Ennek szerintem olyan címe van hogy nem lehet nem-elolvasni.

Örkény István: Válogatott egypercesek
A legtöbb ember azt hiszem az egypercesek miatt ismeri Örkényt. Nem csodálom…. most ezekből van itt egy kis gyűjtemény.

Parti Nagy Lajos: Fröcskös
Kortárs novellista, még ma is él, néha a mai, néha a közelmúltbeli világot írja meg. A maiak közül szerintem messze ő a legjobb. Egy szétesett család, egy magáramaradt anya küzdelmei és kudarcai, és az ezek között tévelygő kisfia.

Parti Nagy Lajos: Kis brutáliák
“Tudja nem tudom, hogy miért az jut eszembe mindig hogy nutriakolbász. Tényleg nem tudom. Meg mért az, hogy háromszor is piros a vágóhidi hajnal.”

Parti Nagy Lajos: Vadhuss
“Az a dobbermann ott a Dodi apukája, nescafés vért sütnek neki, attól ilyen nyugtalan”

Jerome David Salinger: Alpári történetek Esmének szeretettel
A Zabhenyezőt sokan ismerik. Salinger azonban írt jópár novellát is, nekem most ő a kedvencem. Végtelenül jó humorú, eredeti stílusa van, szórakoztató, de ha a mélyére nézünk, nagyon komoly mondanivaló is van benne. Nehéz megérteni, de ha sikerül, az nagy élmény.

Jerome David Salinger: Ilyenkor harap a banánhal
Ez a kedvencem. A legjobb novella. Nem egyszerű, én együltömben egymás után elolvastam ötször mire megértettem, azóta ez a kedvencem.

Spiro György: Álmodtam neked
Rövid kis novella az öreg apa és a fia kapcsolatáról.

Szakonyi Károly: Ecce video
Egy újabb kötelező… Szatírikus görbe (?) tükör a tv generációnak.

Evelyn Waugh:  Mr. Loveday kis kirándulása
Ezt mindenki szerette eddig akinek mutattam. Elmegyógyintézet, és egy nyilvánvalóan gyógyult eset…

Nick Hornby: CiciKrisztus
Mi a szép? Mi a művészet? Megbotránkoztató kell legyen? Baj, ha az? Ki ért hozzá? Ki jogosult eldönteni valami értékét? És mi van, ha a művész nem érti a művet? Vagy ilyen nincs?