A személyes életem és sok körülöttem élő tapasztalata mutatja, hogy a 18-19 évesek nem tudnak hivatást választani. Az is megérne egy misét, hogy miért, de erre nem tudom pontosan a választ. Ha nagyon mániákus akarnék lenni, ezt is össze tudnám hozni a növekedésre alapult társadalommal, ahol a célok szükségtelenné váltak és ezt nevezzük szabadságnak, de most ezt hagyjuk. Az iskolák bénák, talán egyezzünk meg ebben. Illetve attól, hogy szeretem a matekot, még nem tudom, hogy matematikus akarok-e lenni, vagy mérnök, vagy egyik sem, és különben is, ki tudja, hogy mit csinál egyik vagy másik? Elmondásból? Aligha. Ennyiben lenne értelme az apáról fiúra szálló szakmáknak, ott azért a gyerek lát egy életmintát, van fogalma, hogy hova megy, bár ebben a modellben éppen minden van, csak választás nincs. A pályaválasztás szerintem ennél sokkal absztraktabb szinten kéne történjen. Általános önismeret kell hozzá: mi motivál? miben vagyok nagyon jó? mi a sikereim kulcsa? mikor, mitől vagyok a legboldogabb? milyen helyem szokott lenni a közösségekben? mi kell nekem ahhoz, hogy boldog, elégedett életet éljek? - a kedvenc tantárgy csak laza orientáció, ha egyáltalán. Én péládul semmit nem tanultam középiskolában ami tananyag szintjén kapcsolatban lett volna azzal, amit most csinálok. Máshogy persze volt köze, de ezt akkor még nem tudtam felismerni. Szóval sokan járnak úgy mint én, és ezek közül csak kevésnek adatik meg, hogy újrakezdhessen, sokan ott maradnak ahol vannak, hiszen el kell tartani a gyereket, sajnálják a sok "elpazarolt" energiát, vagy egyszerűen csak nem tudják, hogy hova kell menni, hiába utálják azt ami van. Itt egy gyors közbevetés: Srácok! Váltani kell! Találjátok meg, hogy miben vagytok jók, és mi motivál, és azt kell csinálni! Sok dolog hat évet tanulni, és nem könnyű kidobni, de egyrészt még mindig jobb, mint 40 évig azt csinálni, amit nem szeretsz, másrészt nem igaz, hogy kidobod. Benned marad, esélyed sincs, hogy ne használd. Találd meg magad, és vállald be, bármi is az! Szóval azon gondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni, ami egy jó rendszer lenne arra, hogy a fiatalokat önismeret és pályaválasztás ügyben segítse. Bár a gimnazisták zöme teljesen rá van parázva a felvételire, valójában teljesen jelentéktelen, hogy elsőre felveszik-e őket, sőt, ha képesek értelmesen tölteni az időt, akkor az a jobb, ha nem veszik fel. Szánjunk egy évet arra, hogy életprogramot alkossunk! Na jó, inkább mondjuk úgy, hogy tartsunk egy pályaorientációs önismereti évet! Sorkatonaság helyett, legyen kötelező egy évre elmenni önkénteskedni egy civil szervezethez. Ez a civil szervezet senkinek nem lehet a szülő-településén. A programban csak egy központi minősítőrendszerben résztvevő civil szervezetek vehetnek részt. Kiírhatnak akárhány önkéntes-helyet, ha képesek munkát adni nekik, és minden ahhoz szükséges körülményt is képesek biztosítani, beleértve a szakértő felügyeletet, szállást és élelmet. Ez utóbbiakra esetleg lehet valami központi finanszírozást, vagy cserediákprogramot indítani. Civil szervezetek dolgoznak az élet minden területén, de mégis azt kell mondjuk, hogy a magyar civil szféra nagyon csökevényes mind méretében, mind aktivitásában.

• Nagy lehetőség lenne ez a civileknek, hiszen olcsón jutnak sok munkaerőhöz, és jellemzően olyanhoz, aki valóban érdeklődik a tevékenységük iránt (természetesen lenne egy személyes, szóbeli felvételi).
• Nagy lehetőség a diákoknak, mert viszonylag biztonságosan és tét nélkül próbálhatják ki a munka világát, kapnak egy fél évet, hogy megismerjék magukat, felnőjenek és leszálljanak a földre.
• Mivel ellenőrzött szervezetekhez kerülnének, valóban értelmes és szakmailag is megfelelően előkészített és felügyelt munkát kapnának, ami sokat segít a pályaválasztásban.
• Megszokják az értékorientált gondolkodást, ami a legtöbb civil szervezetben valamennyire jelen van, kapcsolatokat építenek, gyakorlatias tapasztalatokkal érkeznek be az egyetemre.
• Az erre akkreditált civilek adhatnának plusszpontokat az egyetemi felvételihez, és egy szűkebb keretből adhatnának ösztöndíjat az önkéntesek egy részének, ami jó ösztönző rendszer.

Sok zöld szervezet örülne ilyeneknek, de az alapítványi mentőszolgálatok, egyházi karitatív szervezetek, kulturális egyesületek is tudnának mit kezdeni velük. Diák azonban sokkal több van, mint hely, ezért nem bánnám, ha egyetemi tanszékek mellett létrejönnének alapítványok és egyesületek, akik élőmunkaigényes kutatásokat végeznek, például kérdezőbiztosos szociológiai felméréseket, természetitőke állapotfelméréseket. Dolgozhatnának erdei iskolákban, szociális munkásként, régészeti ásatáson, gyakorlatilag bárhol, ahol minőségi munka zajlik - de csak, ha nonprofit formában. Fontos, hogy ingyen dolgozzanak, vagy csak kevés ösztöndíjat kapjanak: meg kell találniuk, hogy mi az, ami magától is örömet és motivációt ad nekik. Kötelező állami program aligha lesz ebből, de lehetne nemkötelező is, vagy ha néhány nagyobb civil szervezet összefogna, szinte biztos vagyok abban, hogy meg tudnának csinálni egy pár ezer fős rendszert, az EU szokta szeretni az ilyen projecteket... win-win-win Ez a rendszer erősítené a civil szférát, jó vidékfeljesztési és egyéb programokat lehetne rákapcsolni, mivel a tudás és képesség jobban orientálódna a megfelelő irányba, hosszú távon gazdasági hatásai is lennének valószínűleg, talán még az életmódhoz kötött betegségek is csökkennének. És nemmellesleg boldogabbak lennének az emberek egy kicsit.