Most hogy ilyen ritkán írok, elgondolkodtam hogy miért. Aztán azon, hogy amikor gyakran, vagy többet, akkor miért. Nem érdemes arra hivatkoznom, hogy a rezervátumot írom, mert bár én írom oda a legtöbbet (sajnos), azért az se sok (sajnos). Indítottunk egy online rádiót Gáborral. Kb. olyan, mint a blogírás. Mármint lelkileg. A gondolataidat elkezded kiposztolni az internetre, betűkkel, hanggal, némi multimédiás kísérettel. Hogy ez pontosan miért van, nehéz megmondani. Mert jó. Boldogabb leszek tőle, ha érted mire gondolok. Egyébként még azon is elgondolkodtam, hogy abba kéne hagyni a blogolást, eljárt felette az idő. De hiányozna. Szívesen megismerkednék azzal a sráccal, aki az interneten helyettem működik. Akinek kicsit más tulajdonságai vannak, aki nem rendelkezik a hibáim és érzéseim egy jelentős részével, aki többször mutatkozik be aftermodern-ként és jónéhány ember csak így ismeri, ha számon ugyan nem is tartja. Rá kellett jönnöm, hogy tényleg nem tudom milyen ember. (ti hisztek neki például?) Felkértek, hogy mondjam meg, hogy mi lesz 2040-ben. Mármint a világgal. Aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy van ebben valami giccsesen fura, de tényleg ez van. A regnumban van egy ilyen modernizációs processz, amit szeretnének hosszabb távon használhatóra csinálni, és akkor már ne legyen ez független a valóságtól. Szép kezdeményezés, kár hogy ilyen ritka ez az igény. Szóval most egy bizottsággal, és egy tanulmánnyal több lesz hamarosan. De mi lesz a világgal? Pláne 2040-ben... Na még a világvégéről egy gondolat. Hogy 2012-ben lesz az ENSZ RIÓ+20 "Commission for Sustainable Development" konferenciája, ami 92% valószínűséggel be fog dőlni. De legalább tudjuk előre, ez is valami. Ha bedől, akkor van egy szép sanszunk egy komolyabb háborúra. Mondjuk Indiával, Kínával, pár afrikai országgal, ilyesmi. Ha addigra összejön egy olajválság is, akkor az iszlám államok is benne lesznek a hangulatban. Ez nem világvégejóslat, csak mondom. A hátralevő 80 percben itt lehet olvasni arról, hogy vége a bulinak, ha valaki erre kíváncsi.

Belevágtunk. Némi bétatesztelős, félignyilvános állapot után úgy tűnik tényleg elindítjuk az ökopolitikai blogunkat. Mindenről lesz szó, ami öko, ami zöld. A klímaváltozástól a globalizációkritikáig, az etnikai kérdésektől a helyi önrendelkezésig. Mondhatjuk, hogy hiánypótló, vagy szerényebben fogalmazva, szükség lenne rá. Jávor Benedek és a Greenpeace blogját leszámítva nem nagyon létezik olvasható zöld blog magyar nyelven. Az előbbi azonban elég személyes, eléggé napi politikai jellegű, az utóbbi meg hát... olyan grínpíszes. Ki szereti, ki nem, ők akkor is az egyik legjelentősebb zöld szervezet a világon - ez el kell ismerni. Mi egy kicsit mást akarunk. Egy gondolkodós, távolságtartó, tudományos igényű fórumot, ahol az igazi kérdéseket tesszük fel, és az igazi válaszokat keressük. Nem politikai csatorna, de politikával is foglalkozik éppen eleget. Írói itt-ott dolgozó, egyetemista, phd-hallgató zöld/öko gondolkodású fiatalok. Köztük én is, úgyhogy ezen a blogon kicsit ritkábbak lesznek a fenntartható cikkek, viszont ajánlom, hogy olvassátok azt is, jó lesz nagyon... szóval erre gyertek: rezervátum.net

A buli hatalmas volt. Érdekes, hogy sokszor írtam és gondoltam azt, hogy ez egy elég nehéz időszak, de most, hogy itt ülök szilveszter délutánján, és a google naptárt lapozgatva hallgatom a j'adore hardcoret már sokkal szebb és egységesebb a kép szerencsére. Megint rengeteg dolog történt, és alapvetően jó volt minden. Kicsit kifutópálya érzésem van még mindig, de lassan rájövök, hogy már rég nem gurulok én sehova, csak kicsit ráznak a turbulenciák, ez egy ilyen világ.

Read the rest of this post »

Voltam Prágában. Ez a Young Leaders konferencia valójában egy hatalmas networking esemény volt az USA pénzén és szervezésében európai és amerikai fiatal vezetők, (vagy leendő vezetők) számára. Sokat gondolkodtam, hogy vajon mi az ő céljuk ezzel... Úgy tűnik komolyan hisznek a "western values" képviseletében, és látják, hogy a jövőben komoly nehézségeink adódhatnak a világ dominanciájában versenyképesség terén. És ez nem játék, mert ahogy az egyik előadó mondta, semmi okot nem adtunk a "fejlődő" országoknak arra, hogy kicsit is jóindulatúak legyenek velünk. A konferenciának 3 fő témája volt: biztonságpolitika, kulturális sokféleség és környezeti válság. Ennek jegyében gyűlt össze Prágában körülbelül 200 fiatal és ezekről beszélgettünk, meg a saját személyes munkánk tapasztalatairól. Nem tartanék élménybeszámolót, lássunk inkább pár rövid tanulságot, amiért érdemes volt kimenni: 1) Prága nagyon szép. Elég feszes volt a program, nem volt idő túl sok mindent megnézni, de mégis. Néhány képem itt látható: 2) Elképesztő, hogy milyen jelentős eltérések vannak az egyes népek és szakmák világlátásában. Az amerikaiak és az európaiak (különösen CEE) között hatalmas különbség az iraki-afganisztáni háború megítélésében, környezeti kérdésekben és még sokmindenben. Persze ez az én szubjektív látásmódom, de mégis: az amerikaiak világképe fényévekre van a valóságtól. Például azt gondolja némelyik, hogy a környezeti válság okozta társadalmi konfliktusok könnyedén kezelhetőek a "legyőzhetetlen" hadseregükkel.

Read the rest of this post »

Április 26-án a Fidesz kétharmadot szerzett, az ország fellélegzett, Gyurcsány eltakarodott, Bajnai és mindenki ment vele. Az MSZP süllyed, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már Szili Katalin se hisz benne, nemhogy a választók. Nem a népharag tüntette el őket, hiába skandáltuk. És ez fontos. 2002-ben kezdődött. Március 15-én kitűztük a kokárdát, majd jó ötletnek tűnt fennhagyni a választásokig, annak aki hisz Magyarország felemelkedésében - vagy miben, nem emlékszem. Szentimentális, szerethető ötlet volt, de hülyeség. Fontos kapavágás annak a bizonyos ároknak a történetében. Orbán Viktor és barátai 1998-ban nem lapátolták ki az összes embert az államigazgatásból, ellenben összehoztak egy vállalható kormányzást, Széchenyi tervvel, Milleniumi zászlóval, és szép nagy gazdasági növekedéssel. 2002-ben még hittek abban, hogy az eredmények és a patetikus ünnepek hoztak egy olyan lelki ébredést az országnak, ami elég erős  egy újraválasztáshoz, hiszen Medgyessy se tud jobbat, mint hogy mindennek a folytatását ígéri, sőt még licitál. És pofára estek. Hiába a nagy beszédek, hiába az azóta is élő gyanú a választási csalásról, vesztettek. Nem csak a hatalmat vesztették el, a naivitásukat is. Elvesztették a hitüket az intellektuális politizálásban, elvesztették a hitüket önmagukban, és ezzel hamarosan az önazonosságukat, de ne szaladjunk ennyire előre. Medgyessy vállalhatatlanul nehéz feladatot kapott: egyszerre folytatni és különbözni. És itt jött be a 100 napos program, az elképesztő osztogatás 20.000 forinttal a nyugdíjasoknak és mindennel, mi szem szájnak ingere, mert a licit, az licit. Itt változott át a magyar politika hatalomtechnikai állóháborúvá, itt kezdtek elszakadni a valóságtól és lassan az értelmiségtől, majd az összes választótól. Azért előbb az értelmiségtől, mert az érzékenyebb a hülyeségre, lásd a mostani AB ügy. És titokban beindult egy folyamat, ki tudja a háttérben mióta készült, Medgyessy mögül kihátrált az SZDSZ, leváltották, és lett egy miniszterelnökünk, akinek alig hallottam a nevét is előtte, aki sportminiszter volt (sose vettem komolyan ezt a posztot), és kicsit égőnek éreztem, hogy nem tudom ki az a Gyurcsány, azt se, hogy hogy néz ki. Közélet helyett hatalomtechnika Az SZDSZ belehúzott rendesen. A liberális irányvonal erősödött, ezzel megkezdődött az a folyamat, ami az SZDSZ létjogosultságát kérdőjelezte meg később és vezetett a halálához, de az érdekes nem ez. Gyurcsány tényleg szemérmetlenül licitált önmagára, komolyan vette a kommunikációelmélet és a tömegpszichológia összes ismert szélsőséges szabályát, az egekbe tornázta az emberek ingerküszöbét, CD-n adta ki az őszödi beszédet és lényegében kisajátította a demokrata szót, miközben ott hágta át az Alkotmányt, ahol nem szégyellte (az AB ugye csak törvény felett ítélhet, cselekedet felett nem). A 2002-ben indult negatív kampány irányvonalat szélsőségesen felhizlalta, tudatosan démonizálta Orbán Viktort, aki bejött az utcájába.

Read the rest of this post »

A személyes életem és sok körülöttem élő tapasztalata mutatja, hogy a 18-19 évesek nem tudnak hivatást választani. Az is megérne egy misét, hogy miért, de erre nem tudom pontosan a választ. Ha nagyon mániákus akarnék lenni, ezt is össze tudnám hozni a növekedésre alapult társadalommal, ahol a célok szükségtelenné váltak és ezt nevezzük szabadságnak, de most ezt hagyjuk. Az iskolák bénák, talán egyezzünk meg ebben. Illetve attól, hogy szeretem a matekot, még nem tudom, hogy matematikus akarok-e lenni, vagy mérnök, vagy egyik sem, és különben is, ki tudja, hogy mit csinál egyik vagy másik? Elmondásból? Aligha. Ennyiben lenne értelme az apáról fiúra szálló szakmáknak, ott azért a gyerek lát egy életmintát, van fogalma, hogy hova megy, bár ebben a modellben éppen minden van, csak választás nincs. A pályaválasztás szerintem ennél sokkal absztraktabb szinten kéne történjen. Általános önismeret kell hozzá: mi motivál? miben vagyok nagyon jó? mi a sikereim kulcsa? mikor, mitől vagyok a legboldogabb? milyen helyem szokott lenni a közösségekben? mi kell nekem ahhoz, hogy boldog, elégedett életet éljek? - a kedvenc tantárgy csak laza orientáció, ha egyáltalán. Én péládul semmit nem tanultam középiskolában ami tananyag szintjén kapcsolatban lett volna azzal, amit most csinálok. Máshogy persze volt köze, de ezt akkor még nem tudtam felismerni. Szóval sokan járnak úgy mint én, és ezek közül csak kevésnek adatik meg, hogy újrakezdhessen, sokan ott maradnak ahol vannak, hiszen el kell tartani a gyereket, sajnálják a sok "elpazarolt" energiát, vagy egyszerűen csak nem tudják, hogy hova kell menni, hiába utálják azt ami van. Itt egy gyors közbevetés: Srácok! Váltani kell! Találjátok meg, hogy miben vagytok jók, és mi motivál, és azt kell csinálni! Sok dolog hat évet tanulni, és nem könnyű kidobni, de egyrészt még mindig jobb, mint 40 évig azt csinálni, amit nem szeretsz, másrészt nem igaz, hogy kidobod. Benned marad, esélyed sincs, hogy ne használd. Találd meg magad, és vállald be, bármi is az! Szóval azon gondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni, ami egy jó rendszer lenne arra, hogy a fiatalokat önismeret és pályaválasztás ügyben segítse. Bár a gimnazisták zöme teljesen rá van parázva a felvételire, valójában teljesen jelentéktelen, hogy elsőre felveszik-e őket, sőt, ha képesek értelmesen tölteni az időt, akkor az a jobb, ha nem veszik fel. Szánjunk egy évet arra, hogy életprogramot alkossunk! Na jó, inkább mondjuk úgy, hogy tartsunk egy pályaorientációs önismereti évet!

Read the rest of this post »

Az ablakom a Szabadság térre néz, ahol meleg időben a közeli fiatalok játszanak a szökőkúttal, mellettünk a református templom, ami minden nap kellemes harangszóval jelzi a delet. A harmadik emeletről igazán szép a kilátás, bár ez még lehet, hogy átmeneti. A közelben számtalan étkezde, mindegyik szép, mindegyik drága. Reggel ismét korán kelek, régi jó 49-es villamos, bazilika, mágneskártya, gép bekapcs, todo.txt megnyit. Az asztalomon jogi, és fenntarthatósági témájú könyvek, néhol egy kis statisztika. Ma is elfelejtettem behozni egy bögrét. Egyelőre főleg stratégiai végiggondolás: indikátorrendszerek, egészségügy, környezeti adatszolgáltatás, meg némi apróság. Hazafelé választhatok a Váci utca és a Dunapart között. Hétfő óta dolgozom. Ott ahol akartam, azt amit akartam.

Pont egy éve találtam ki, március 15-én. Mostanában elgondolkodtam a dolgon, azon, hogy ez reális-e. Nem azon, hogy én képes vagyok-e rá, mert egyedül nyilván nem, nemegyedül meg nyilván igen. Ez elég egyszerű. Két dolgon töprengtem. Egyik este a Növekedés határait levettem a polcról és átlapoztam a jól ismert grafikonokat, hogy vajon mik ma a realitások és hogy mikorra várható a balhé. Persze pontatlan a dolog. Meadows szerint nem az a kérdés már, hogy összedől-e az egész rendszer, hanem az, hogy mikor. Elméletileg még nem, de gyakorlatilag már itt tartunk. Azért vettem elő a könyvet, mert az első jelekre voltam kíváncsi. Nem emlékeztem, hogy melyik görbe törik meg először... Jó esetben van még nagyjából 10 évünk. Nem az az érdekes, hogy meddig lesz elég olaj, mert az élelmezés fog elsőként összeomlani, túl sok dologtól függ, de elsősorban a talajtól, ami rémes állapotban van, és persze romlik. A FAO szerint 2008 szeptembere óta csökkent a világ gabonatermése. Tudom, hogy ez még rövid idő, és nem lehet túl nagy következtetéseket levonni. Talán nem csökken, hanem stagnál. Talán csak inog. A népességnövekedés fényében ezek se túl jók. Talán növekszik is majd még, de vajon tartja-e az iramot a népesedéssel, és a növekvő egy főre eső igénnyel? Tartok tőle, hogy nem. Vagy ha igen, hány évig még? Szóval 2040-ben nagyon nem lesz vidám az élet, ez eléggé biztosan állítható. Egészen alapvető létbiztonsági problémáink lesznek. Itt Magyarországon. De ez a célkitűzés nem is fenntarthatóságról szól, hanem erkölcsi, szellemi megújulásról. A körülmények mégis fontosak: vajon a baj összehoz, vagy még mélyebbre lök majd?

Read the rest of this post »

Hát itt a végén. Durva volt. Egy szerelem, egy egyetem vége, egy pályamódosítás, egy szabadegyetem kezdete, néhány konferencia. Iszonyatos szellemi átalakulás jelenik meg az életemben, sok új ismerős, hatalmas perspektívák. 2009 a kifutópálya évének tűnik, sok dolog készül, amiről jövőre fog eldőlni, hogy mennyit ér. Nincsenek rövidtávú terveim. Mindent befolyásoló és magával rántó esemény a jövő:re elindulása, aminek a farvizén úszik minden más az idén, tényleg minden, még olyan dolgokra is hatott, amihez látszólag semmi köze nincsen.

Read the rest of this post »

Egyszer ezt az elméletet tudományosan is ki kéne dolgozni, most csak a koncepciót mondom. Van ugye az ökológiai lábnyom, amit legtöbben ismerünk, azt méri, hogy mekkora az a terület, aminek a jövedelme képes egy adott embert/szervezetet/országot végtelen ideig eltartani azonos szinten, azonos módon. A szociális kéznyom egy hasonlóan hasznos mutató lenne. Míg az ökológiai lábnyom esetében arra igyekszünk törekedni, hogy minél kisebb legyen, lehetőleg 1 alatt, a szociális kéznyom legyen minél nagyobb.

A szociális kéznyom legyen azon emberek száma, akiknek az élete egységnyit boldogabb lett személyes munkád által.

Ha például egy tízéves project végeredményeként 100.000 embernek lett egy egységgel jobb az élete, akkor a kéznyomod 10.000xF (ahol F az egyéb faktoraidból számolt együttható). Valószínűleg az abszolút hatásfok mellett, normalizálni kell az adatokat a vizsgált személy/szervezet potenciáljával, hiszen egy miniszterelnök nyilván többet tud tenni, mint egy vidéki tanító, holott könnyen megeshet, hogy az utóbbinak sokkal komolyabb a relatív személyes teljesítménye, de ez a falu határain túl csak búcsúkor hallatszik. Az ilyen körülményekből számolnám az F értéket. Ez mérhető? Nem könnyű, de a boldogság egész jól mérhető a közhiedelemmel ellentétben. Természetesen itt nem teológiai vagy filozófiai boldogságról van szó, hanem arról, hogy az emberek testi és mentális egészsége, kiegyensúlyozottsága, közösségi élete, munkája, családja, civil, vallási és hasonló életterületei minél stabilabban és jobban működjenek. Ezek a dolgok elég precízen mérhetőek, és a tudósok egyre inkább tudják, hogy valójában mi kell a boldogsághoz, ami egyre könnyebbé teszi a dolog mérését.

Read the rest of this post »