Az iskolák bénák, talán egyezzünk meg ebben. Illetve attól, hogy szeretem a matekot, még nem tudom, hogy matematikus akarok-e lenni, vagy mérnök, vagy egyik sem, és különben is, ki tudja, hogy mit csinál egyik vagy másik? Elmondásból? Aligha. Ennyiben lenne értelme az apáról fiúra szálló szakmáknak, ott azért a gyerek lát egy életmintát, van fogalma, hogy hova megy, bár ebben a modellben éppen minden van, csak választás nincs.

A pályaválasztás szerintem ennél sokkal absztraktabb szinten kéne történjen. Általános önismeret kell hozzá: mi motivál? miben vagyok nagyon jó? mi a sikereim kulcsa? mikor, mitől vagyok a legboldogabb? milyen helyem szokott lenni a közösségekben? mi kell nekem ahhoz, hogy boldog, elégedett életet éljek? – a kedvenc tantárgy csak laza orientáció, ha egyáltalán.

Én péládul semmit nem tanultam középiskolában ami tananyag szintjén kapcsolatban lett volna azzal, amit most csinálok. Máshogy persze volt köze, de ezt akkor még nem tudtam felismerni.

Szóval sokan járnak úgy mint én, és ezek közül csak kevésnek adatik meg, hogy újrakezdhessen, sokan ott maradnak ahol vannak, hiszen el kell tartani a gyereket, sajnálják a sok “elpazarolt” energiát, vagy egyszerűen csak nem tudják, hogy hova kell menni, hiába utálják azt ami van.

Itt egy gyors közbevetés: Srácok! Váltani kell! Találjátok meg, hogy miben vagytok jók, és mi motivál, és azt kell csinálni! Sok dolog hat évet tanulni, és nem könnyű kidobni, de egyrészt még mindig jobb, mint 40 évig azt csinálni, amit nem szeretsz, másrészt nem igaz, hogy kidobod. Benned marad, esélyed sincs, hogy ne használd. Találd meg magad, és vállald be, bármi is az!

Szóval azon gondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni, ami egy jó rendszer lenne arra, hogy a fiatalokat önismeret és pályaválasztás ügyben segítse.

Bár a gimnazisták zöme teljesen rá van parázva a felvételire, valójában teljesen jelentéktelen, hogy elsőre felveszik-e őket, sőt, ha képesek értelmesen tölteni az időt, akkor az a jobb, ha nem veszik fel.

Szánjunk egy évet arra, hogy életprogramot alkossunk!
Na jó, inkább mondjuk úgy, hogy tartsunk egy pályaorientációs önismereti évet!

Sorkatonaság helyett, legyen kötelező egy évre elmenni önkénteskedni egy civil szervezethez. Ez a civil szervezet senkinek nem lehet a szülő-településén. A programban csak egy központi minősítőrendszerben résztvevő civil szervezetek vehetnek részt. Kiírhatnak akárhány önkéntes-helyet, ha képesek munkát adni nekik, és minden ahhoz szükséges körülményt is képesek biztosítani, beleértve a szakértő felügyeletet, szállást és élelmet. Ez utóbbiakra esetleg lehet valami központi finanszírozást, vagy cserediákprogramot indítani.

Civil szervezetek dolgoznak az élet minden területén, de mégis azt kell mondjuk, hogy a magyar civil szféra nagyon csökevényes mind méretében, mind aktivitásában.

• Nagy lehetőség lenne ez a civileknek, hiszen olcsón jutnak sok munkaerőhöz, és jellemzően olyanhoz, aki valóban érdeklődik a tevékenységük iránt (természetesen lenne egy személyes, szóbeli felvételi).
• Nagy lehetőség a diákoknak, mert viszonylag biztonságosan és tét nélkül próbálhatják ki a munka világát, kapnak egy fél évet, hogy megismerjék magukat, felnőjenek és leszálljanak a földre.
• Mivel ellenőrzött szervezetekhez kerülnének, valóban értelmes és szakmailag is megfelelően előkészített és felügyelt munkát kapnának, ami sokat segít a pályaválasztásban.
• Megszokják az értékorientált gondolkodást, ami a legtöbb civil szervezetben valamennyire jelen van, kapcsolatokat építenek, gyakorlatias tapasztalatokkal érkeznek be az egyetemre.
• Az erre akkreditált civilek adhatnának plusszpontokat az egyetemi felvételihez, és egy szűkebb keretből adhatnának ösztöndíjat az önkéntesek egy részének, ami jó ösztönző rendszer.

Sok zöld szervezet örülne ilyeneknek, de az alapítványi mentőszolgálatok, egyházi karitatív szervezetek, kulturális egyesületek is tudnának mit kezdeni velük. Diák azonban sokkal több van, mint hely, ezért nem bánnám, ha egyetemi tanszékek mellett létrejönnének alapítványok és egyesületek, akik élőmunkaigényes kutatásokat végeznek, például kérdezőbiztosos szociológiai felméréseket, természetitőke állapotfelméréseket. Dolgozhatnának erdei iskolákban, szociális munkásként, régészeti ásatáson, gyakorlatilag bárhol, ahol minőségi munka zajlik – de csak, ha nonprofit formában.

Fontos, hogy ingyen dolgozzanak, vagy csak kevés ösztöndíjat kapjanak: meg kell találniuk, hogy mi az, ami magától is örömet és motivációt ad nekik.

Kötelező állami program aligha lesz ebből, de lehetne nemkötelező is, vagy ha néhány nagyobb civil szervezet összefogna, szinte biztos vagyok abban, hogy meg tudnának csinálni egy pár ezer fős rendszert, az EU szokta szeretni az ilyen projecteket… win-win-win

Ez a rendszer erősítené a civil szférát, jó vidékfeljesztési és egyéb programokat lehetne rákapcsolni, mivel a tudás és képesség jobban orientálódna a megfelelő irányba, hosszú távon gazdasági hatásai is lennének valószínűleg, talán még az életmódhoz kötött betegségek is csökkennének. És nemmellesleg boldogabbak lennének az emberek egy kicsit.

Reggel ismét korán kelek, régi jó 49-es villamos, bazilika, mágneskártya, gép bekapcs, todo.txt megnyit. Az asztalomon jogi, és fenntarthatósági témájú könyvek, néhol egy kis statisztika. Ma is elfelejtettem behozni egy bögrét. Egyelőre főleg stratégiai végiggondolás: indikátorrendszerek, egészségügy, környezeti adatszolgáltatás, meg némi apróság. Hazafelé választhatok a Váci utca és a Dunapart között.

Hétfő óta dolgozom. Ott ahol akartam, azt amit akartam.

Két dolgon töprengtem.

Egyik este a Növekedés határait levettem a polcról és átlapoztam a jól ismert grafikonokat, hogy vajon mik ma a realitások és hogy mikorra várható a balhé. Persze pontatlan a dolog. Meadows szerint nem az a kérdés már, hogy összedől-e az egész rendszer, hanem az, hogy mikor. Elméletileg még nem, de gyakorlatilag már itt tartunk. Azért vettem elő a könyvet, mert az első jelekre voltam kíváncsi. Nem emlékeztem, hogy melyik görbe törik meg először…

Jó esetben van még nagyjából 10 évünk. Nem az az érdekes, hogy meddig lesz elég olaj, mert az élelmezés fog elsőként összeomlani, túl sok dologtól függ, de elsősorban a talajtól, ami rémes állapotban van, és persze romlik.

A FAO szerint 2008 szeptembere óta csökkent a világ gabonatermése. Tudom, hogy ez még rövid idő, és nem lehet túl nagy következtetéseket levonni. Talán nem csökken, hanem stagnál. Talán csak inog. A népességnövekedés fényében ezek se túl jók. Talán növekszik is majd még, de vajon tartja-e az iramot a népesedéssel, és a növekvő egy főre eső igénnyel? Tartok tőle, hogy nem. Vagy ha igen, hány évig még?

Szóval 2040-ben nagyon nem lesz vidám az élet, ez eléggé biztosan állítható. Egészen alapvető létbiztonsági problémáink lesznek. Itt Magyarországon.

De ez a célkitűzés nem is fenntarthatóságról szól, hanem erkölcsi, szellemi megújulásról. A körülmények mégis fontosak: vajon a baj összehoz, vagy még mélyebbre lök majd?

Ma sétáltunk a városban. Zászlós, kokárdás emberek itt-ott. A magyarokat ma egyszerre sújtja a kommunizmus és a posztmodern. A tétlenség, kicsinyesség, materializmus, szabálykerülő, és az individualista, érték relativizáló, jelenidejű szemlélet.

Ebből a szempontból nincs lényeges különbség az acélbetétes bakancsban ballagó jobbikos fiatalok és a panellakásokban tengődő szocialista nyugdíjasok között. Egyiknek sincs fogalma semmiről és mindkettő olyan álmot kerget, amit elvileg sincs esélye elérni. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy jó lenne-e, ha elérné.

De ne feledkezzünk meg a messianizmusba belefeledkező derék fideszesekről sem, akik éppolyan kádárista bizalommal hárítják fölfelé a cselekvést, és akik a keresztény-konzervatív tábortűz mellett gyülekező hadsereget talán már sose fogják rávenni arra, hogy rendszerben szemlélje a problémákat, bár kétségtelen, hogy erkölcsileg és szellemileg még mindig itt van a legtöbb remény valami vállalhatóra.

De én nem kárhoztatom a szavazókat, ennél bonyolultabb történet ez. Vajon mit lehet kezdeni egy olyan néppel, ami önmagát vesztette el? Akit nem érdekel, hogy nincs közös alapja, akiben nem merül fel, hogy önmagán kell segítenie, mert másként csak rosszabb lesz? Akinek nincs normális civil közélete, de ahol mégis van, ott többnyire bár ne lenne? Ahol a közjó fogalma teljesen ismeretlen, ahol a nép többsége kifejezetten buta és passzív, ideszámítva az értelmiségieket is…

Bevallom, egyre halványodnak az ötleteim, de majd csak megoldjuk valahogy. Van még 29 évünk, és 290 napunk rá.

Január – BHTCS, utána három napig ágyban feküdtem, két hétig fájt a lábam, de megyek idén is, úgy tűnik… Az oroszok elzárták a gázcsapot, kiderült, hogy Magyarországon energiastratégia még látszólag sincs. Elkezdtem járni a Faludi akadémia 6:45 filmklubjára, ami elviselhetetlenné tette a szerdáim túlzsúfoltságát, de jó volt, amikor sikerült jegyhez jutni a bérletem ellenére. Traumatológia gyakorlat az ország legmenőbb kórházában, robotok, szívműtétek, az orvostársadalom egyik legfurább csoportja: az afganisztáni tartalékosok.

Február – Nem voltam Patkoló Befutáson, mert helyette életemben először külföldön síeltem. Snowboard, forró vizes hordó a csillagfényben és Erzsó, akkor fél éves unokahúgom, vagy mim. 25 éves lettem és nem kaptam meg, amit a legjobban szerettem volna. Patkolós hétvégét szerveztem Betonhoz, vizsgáztattam egyháztöriből szegény Hunyorok bánatára.

Március – Fényfestés, Dunabogdány ütős lelkigyakorlat, annyi részem van a dologban, hogy semmit se akadályoztam meg. A miniszterelnök lemond a pártkongresszus előtt, hatalmas keresgélés kezdődik, hogy ki legyen az utódja. Dorka színre lép. Megjelenik a GMO-s cikkem a print Heti Válaszban és sokan szeretik. Március 15 Dabason: elkezdődik a 2040 project.

Április – Ubuntu 9.04. A magyar katolicizmus válsága 1. A New Economics Foundation kiadja az 5 út a boldogsághoz jelentést, ami PhD témává dagad a fejemben, aztán még tovább, ebből még akármi lehet. A project azóta Cambridge fedőnév alatt fut. Kisszívemben diszkrét gyűlölet az egyetemi bürokrácia ellen, pszichiátria ügyelet egy chatszobában. Kitör a H1N1 járvány Mexikóban.

Május – EP választásokra készülünk, mobiltelefonokba képzelem bele a jövőt, leteszem az utolsó szigorlatomat: neurológiából. Végeláthatatlan küzdelem, mindig van még egy, és még egy… A szakdoga után PhD tématerv, boldogságkutatás, szociális indikátorrendszerek, vidám élet az OSZK-ban.

Június – A mézeskenyerek korszaka végetér. Jégeső pusztít a Nyírségben és Szabolcsban. EP választások, a Jobbik darál, az SZDSZ gyakorlatilag megszűnik, az MSZP zsugorodik, én pedig érvénytelenül szavazok. A sagittis hungarorum… Elrántanak államvizsgán. Iránban zavargások törnek ki a választások kapcsán, a diktátor és  a közösségi internet is bemutatja, hogy mit tud. Nem megyek kungfu táborba és családi nyaralásra a kercerécetábor előkészületei érdekében. A háziszerver összeomlik egy hibás WP modul miatt, bejegyzem a domaint és egy biztosabb szerverre költözöm. Megszűnik a doktori iskola, ahova jelentkeztem. Végetér a Heti Válaszos suli.

Július – Készítek egy interjút a jövő nemzedékek ombudsmanjával, ez később még messzire vezet. A kercerécetábor elmarad, mert a társaság több mint fele nem jönne el, ezért ellehetetlenül anyagilag, ráadásul Vicus abbahagyja a vezetést, mert férjhez megy. Pontosan ekkor véglegesen elfogytak a pszichológiai tartalékaim Regnum ügyben. Vagy mégsem? Az üveggyöngyjáték elkezdődik a Hubertus kunyhóban. Évfolyambankett, elmosódó szemfesték és egy D betűs lista.

Augusztus – Goldenblog döntő, Cseh Tamás meghal. Réka lesz a vezetőtársam. Ifjúság 2008 gyorselemzés. dr. Kuslits Béla medicus universalis. Az egy éve zajló előkészületek után, hivatalosan is beindul a jövő:re szabadegyetem: 130 feletti regisztrált diák, 40 fantasztikus oktató. A VT-n Karcsi előadja a Nagytábor elméletet. Buzifelvonulás: extrém látogatási maximum.

Szeptember – Részt veszek a Balaton csoport workshopján a JNO-ban, hatalmas inspiráció, új barátok. A siket olimpián vízilabda bajnokok leszünk. Blu új street-motion filmet ad ki. Szociális kéznyom, a Hülyeség kora. Elindul a jövő:re, Regina lelép Rennes-be.

Október – Kidobtam a görkorcsolyás dobozt, páran tudják mi volt benne. A Kínai Kommunista Népköztársaság fennállásának 60. évfordulója. Nature: Planetary boundaries – a safe operating space for humanity. Ami a kommunizmusból nekem megmaradt. Az ifjúság 2008 vége. Nemzeti ünnep, vagy hosszúhétvége? Ökopolitikai lakásszeminárium, a zöld szubkultúra befogad, és új perspektívák nyílnak meg ezáltal.

November – Teszek egy kört Erdélyben. CEU-WSF-JNO: 3 konferencia – Dennis Meadows, Mathis Wackernagel és cimboráik. Rezidenstüntetés. Szellemi kaland a spiráldinamika és Izmael között. Újabb látogatói csúcs a h1n1 miatt. Messiások a Debreceni Modemben egy kis Munkácsyval és vízicsúszdázással. Legszebb magyar festmények Virág Juditnál. Google Chrome OS. Megtudom, hogy a csúcson mindig van hely.

December – A filozofálás szinte életformává növi ki magát. Regina haza, indikátorproject indul. Meghal a Nagytábor, Decnyolc és visszavonulás egy értelmetlen háborúból. A koppenhágai konferencia katasztrofális kudarca. Filmklub. Karácsony: a magyar katolicizmus válsága 2. 6 év után az első karácsony, amikor nincs vizsgaidőszak. 2040 Modern média project. 6365 egyedi látogató és 20.997 oldalletöltés egy év alatt. Szilveszter a Hubertus kunyhóban.

2040-ig, már csak 30 évünk van.

A szociális kéznyom egy hasonlóan hasznos mutató lenne. Míg az ökológiai lábnyom esetében arra igyekszünk törekedni, hogy minél kisebb legyen, lehetőleg 1 alatt, a szociális kéznyom legyen minél nagyobb.

A szociális kéznyom legyen azon emberek száma, akiknek az élete egységnyit boldogabb lett személyes munkád által.

Ha például
egy tízéves project végeredményeként 100.000 embernek lett egy egységgel jobb az élete, akkor a kéznyomod 10.000xF (ahol F az egyéb faktoraidból számolt együttható).
Valószínűleg az abszolút hatásfok mellett, normalizálni kell az adatokat a vizsgált személy/szervezet potenciáljával, hiszen egy miniszterelnök nyilván többet tud tenni, mint egy vidéki tanító, holott könnyen megeshet, hogy az utóbbinak sokkal komolyabb a relatív személyes teljesítménye, de ez a falu határain túl csak búcsúkor hallatszik. Az ilyen körülményekből számolnám az F értéket.

Ez mérhető?
Nem könnyű, de a boldogság egész jól mérhető a közhiedelemmel ellentétben. Természetesen itt nem teológiai vagy filozófiai boldogságról van szó, hanem arról, hogy az emberek testi és mentális egészsége, kiegyensúlyozottsága, közösségi élete, munkája, családja, civil, vallási és hasonló életterületei minél stabilabban és jobban működjenek. Ezek a dolgok elég precízen mérhetőek, és a tudósok egyre inkább tudják, hogy valójában mi kell a boldogsághoz, ami egyre könnyebbé teszi a dolog mérését.

Mosoly/kilowatt?
A következő probléma, a dolog skálázása, azaz mi a boldogság “egysége”? Az ilyet, egy huszáros mozdulattal meg kell határozni. Végül is a hideg és meleg is eléggé szubjektív fogalmak, valaki kitalálta, hogy a víz fagyás és forráspontja között 100 egységet osszunk be és az lesz a fok. Ehhez hasonló önkényes skálát valószínűleg létre lehet hozni, például a fő indikátorterületek állapotának vagy változásának pontozása -5-től +5-ig szubjektíve és/vagy objektíve emberenként, átlagolva.*

Hány ember mennyi munkája van mögötte?
Ezt már nem olyan nehéz kitalálni. Valószínűleg emberórában érdemes számolni a munkában résztvevők eredményét. Úgy gondolom, ebből a szempontból nem túl fontos, hogy főállású munkát végez az illető, vagy civil önkéntesként szerzi a pontok nagy részét, hiszen érdekes indikátora lenne az egyes cégeknek, szervezeteknek, hogy mekkora kéznyommal rendelkező állásokat tartanak fenn…
Valamilyen formában azért lehet, hogy be kéne számítani a munka motivációját, ezt még nem találtam ki, illetve lehet, hogy inkább egész eddig eltelt életre érdemes számolni, ez életszerűbb például egy idős professzor esetében, aki már ezreket oktatott.

Hatalom és hatásosság
Végül a potenciál. Ezt könnyű számszerűsíteni: közvetlen és közvetett beosztottak száma, szabály/jogszabály alkotási képesség, gazdasági hatalom, pozícióval járó kapcsolati háló és infrastruktúra mérete, stb. Valószínűleg ez egy szorzó értéket adna hozzá az előző részekhez, amivel helyre tenné a miniszterelnök és a tanító közötti különbséget. (~F)

De minek mérni?
Képzeld el, ha egy független és hiteles szervezet objektív adatokat közölne arról, hogy egy ismert szempontrendszer szerint a cégek, politikusok, civil kezdeményezések mennyire hasznosak… Egy ilyen szám független a népszerűségtől, nem lehet így-úgy félrekommunikálni, választások előtt számonkérhetőek és elvárhatóak lennének az értékek. Ha a rendszer kellően erőteljes és megbízható, még akár törvényt is lehet alkotni, például az évek óta negatív kéznyomú cégeket automatikusan felszámoljuk.
Emellett a nagy kéznyom kihirdetése szép elismerés lenne, kiderülne, hogy a civil szervezetek nagyon potensek, és igenis számít az egyes ember tette is.

(* átlagolni nagyon veszélyes dolog. ha az egyes elemek közötti szórás nagy, akkor egészen botrányos eredmények esetén is jöhet ki egész jó érték, ahogy ez a GDP esetében is történni szokott. Kellenek a rendszerbe szórás-érzékeny elemek, büntetni kell azt, ha valaki más kárára boldogul, stb. de ez még csak egy koncepció ugye…)

Arról már több postban is esett szó, hogy az oktatás-nevelés milyen szánalmas állapotban van Magyarországon, és igazából az egész világon. Ebből nagyjából minden problémát le lehet vezetni, de most ezt hagyjuk egy kicsit.

Elkezdtünk csinálni egy szabadegyetemet, és emiatt kapcsolatba kerültem két kulcsfogalommal: oktatás és motiváció.

Hogyan lehet viszonylag szűkös időkeretek között használható tudást átadni az embereknek? (egyáltalán mi az, hogy használható?) És hogyan lehet őket olyasmire motiválni, amihez alapjában véve valószínűleg nincs kedvük? (mi motiválja őket általában?)
Mennyit ér az, ha egy bölcs kiáll és elmondja a klímaváltozást, mennyit ér az, ha a felelősségről regélünk?
Persze, érezzük, hogy elég keveset, legalábbis pedagógiailag.

Később belekeveredtem egy találkozóba, ahol elég erősen előjött a nemfrontális oktatás témája, és ekkor hallottam a The World Café nevű módszerről, és hallottam az OD World Summit 2010 rendezvényről… Aztán előjött ez a TED videó is, és láttam akció közben egy mindmap-et, rögtön világos lett, hogy ez tényleg egy marha jó módszer, nem csak én írtam hogy az… szóval sok dolog egyszerre.

Ezek jöttek sorban.

(most akkor itt álljunk meg, és nézzük meg ezt a filmet! van magyar felirat, ha ügyes vagy… 20 perc, de a továbbolvasáshoz kötelező.)

Mindez csak kóstoló. A World Café-n kívül még van ezer és egy módszer, inkább a szemlélet a lényeg, a figyelmes és kreatív interakció, a tudás átadása helyett a közös alkotás, kötelező szabályok helyett személyes bevonódás, és így tovább. Ebbe a sorba beírhatjuk a Regnum élménypedagógiáját is, de még ezer lehetőség van, amit mind meg kell tanulni, ha tényleg rá akarunk venni nyolcmilliárd embert arra, hogy változtasson valamit az életén.

Tudás, kreativitás, vidámság, közvetlenség…

Úgy jöttem ki onnan, hogy néha még az avatás közben is eszembe jutott, hogy na, akkor mit kéne csinálni… voltam én már sokfelé, de ezt nevezik brainstorm-nak, ha úgy mélyére nézünk a dolognak. Ezt a csapatot végül is az jellemzi az én szempontomból a legjobban, hogy végül hozzá mertem szólni a dologhoz négy-öt szerény mondatot, de amúgy csak koncentráltam, hogy igen, a világ legnagyobb zöld összeesküvésén ültél bent, és nem álom volt, nem.

Dennis Meadowstól meg tanultam valamit, amit 23-án mindjárt tovább is fogok adni azt hiszem.

Akkor így lendületből bátorkodtam ezt írni:

2040-ig kell a magyar nemzetet a társadalmi és morális válságból kihozni. Ez nem jó jeleket jelentsen, hanem eredményt. Lehet csatlakozni a mozgalomhoz.

Igazság szerint engem eléggé zavar az, hogy a nemzeti ünnepek gyakorlatilag hosszúhétvégékké degradálódtak még a legértelmiségibb körökben is, ami tökéletesen illusztrálja az egész helyzetet, illetve azt, hogy milyen okosan tudunk nyavajogni, és milyen mégokosabban semmit se tenni nagytöbbségben.

Annyi történt közben, hogy valaki odajött hozzám, hogy Béla mi ez a 2040 dolog? Elmondtam neki, de meglepődtem, mert igazából utólag ilyen hirtelen felindulásnak tűnt, legalábbis csak Laci reagált rá, ő valahogy mindig reagál a nagy projectjeimre, azért is szeretem neki elmesélni őket. De ez nem volt (nincs) rendesen megcsinálva, csak mi ketten vagyunk nagyon elszántak a kétszemélyes nagypáholyunkban, hogy tartjuk a határidőt, eddig minden szép.

Meg persze az is közben történt, hogy keretes szerkezetbe foglalja a terveimet, hogy most a szlovákok nem engedték be az elnökünket, kicsivel még gázabb volt az egész mint a románoknál. Innen üzenem az elnök úrnak, hogy én remélem, hogy nem lesz balhé minden 2040-es bejegyzésemnél, mert még azért lesz ilyen.

És akkor most leírhatnám, hogy a szlovákok mennyire rettenetesen gyökerek, amiben eszméletlenül igazam lenne, bár a hugom megjegyezné, hogy ne általánosítsak, és ebben meg neki lenne igaza. Kis jóindulattal meg a sztrapacskára való tekintettel most nem üzenek hadat nekik, inkább csak kesergek egy fél bekezdést még.
Találtam egy ilyen patetikus filmet, hogy hogy nézne ki a világ ha -nemtudom- jók lennének az emberek. És az egésszel az a baj, hogy nem csak a szlovákok, hanem annyi sok ember annyira nem érti, hogy mi a helyzet. Persze nem olvashat mindenki Teillhard de Chardint, és nem álmodozhat mindenki spirituális evolúcióról azt hiszem.
Vagy mégis. 2040. A társadalmi és morális válság megállítása egy új attitűdöt jelent, ahol közösségben gondolkodnak az emberek individualizmus helyett. Meg lehet csinálni.

Tegnap gyűlést tartott a nagypáholy, Laci két évre elmegy meditálni, rápihen a pápaságra vagy valami ilyesminek képzelem a dolgot. Mondjuk fura lehet amikor egy 4 fogadalmas jezsuitát megválasztanak pápának, nem tudom erre gondoltak-e az elején. Én viszont végre elemelkedtem a kifutópályáról: van diplomám, és nagyon pörög az első hivatalos 2040 project, a jövő:re szabadegyetem. Ő is benne volt az előkészítésben, és még most gyorsan indulás előtt kitaláltunk még egy ütős dolgot…

Szóval ehhez szabad csatlakozni. Van még idő, bár feszes a tempó azért.  A platformot még nem találtam ki, nem is sürgős a dolog. Lehet hogy marad simán a nagypáholy.

Budapesten agybaj van szokás szerint. Nem ma nem volt akkora balhé, mint három éve októberben, de ma is állandó díszletek voltak a rohamrendőrök, letartóztattak néhány embert, volt könnygáz, tömegoszlatás. Voltak lapos rendezvények (barátaim mondták, én nem ott voltam), volt állami ünnep állam nélkül. A köztársasági elnökünket igazoltatták a határon, a hírek nem arról szólnak, hogy mi kapcsolat van a jelen és a 48-as hősök között, a forradalom semmi mást nem tesz, mint definiálja az idei hiszti helyszíneit, a többi csak színjáték.
Persze, meg van rendezve. Addig se foglalkoznak mással, addig is egyre apatikusabbak lesznek, a TV ostrom után már csak lanyhulni fog a nép, csak annyi balhé kell, hogy a következő ne legyen felháborító, inkább megszokott. Letartóztattak két embert, aki egy transzparenst tartott, rajta a 12 pont egyikével.
van itt pár jó kép is

Én azonban Dabason voltam. Régi Zlinszky birtok volt ott, amit persze elvettek, meg hát a történelem eljárt már a földesúr fogalma felett, de valahogy Dabas még szeret minket. A Zlinszky utca végében ott áll a családi kripta és az 1848-as honvédhadnagy ősöm sírja, van pár föld a határban, meg egy kúria ami érzelmileg teljesen a mienk, jogilag még alakul. A dabasi református templomban egy üvegkoszorú őrzi Kossuth Lajos emlékét, valamelyik ősömnél lakott egy kis ideig mikor üldözték…
A Himnuszt mindenki énekelte, zenekar nélkül. Nagyapám mondott beszédet többek között az ünnepen, arról szólt, hogy a magyarok annak idején milyen gyorsan összedobták a Kossuth bankók nemesfém fedezetét, mennyire más ez, mint egy IMF hitel és hasonlók. Hosszú előadást tartott a helyi művészeti iskola, voltak huszár hagyományőrzők ágyúdörgéssel, díszpolgárrá avatták a város egyik neves történelemtanárát (sok oktv, táborok, országos elismertség), környezetvédelmi díjat kapott a templomkertért is felelős virágtermesztő, aki nem használ vegyszereket, a Szózatot a polgármester kezdte el szavalni, és minden versszakot egy városi tekintély mondott. Az ünnep egész napos volt, este még fáklyás felvonulás, az egészben az volt az egyik legmeglepőbb hogy mindenki nyíltan beszélt Istenről a szónoklatokban, úgy látszik arrafelé ez még nem ciki.
Valódi ünnep.

Ma kihirdettem a határidőt: 2040-ig kell a magyar nemzetet a társadalmi és morális válságból kihozni. Ez nem jó jeleket jelentsen, hanem eredményt. Lehet csatlakozni a mozgalomhoz. (gyk. komoly)

Végül egy örömhír: Kányádi Sándor Kossuth díjat kapott.

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

Előhang