alterglob

Hasonlóképpen filozofikus-gyakorlatias. A népek időfogalmából fajultunk sörözéssé aznap este, az élet folyásáról alkotott elméletek, beépített pszichés reflexek és az ökológiai válság.

A mai nyugati típusú közgondolkodás (= a világ közgondolkodása jelenleg) szerint fejlődés az, ha minél rövidebb idő alatt minél jelentősebben tudom szaporítani a lehetőségeim számát, minél inkább függetlenül a többi embertől.

közbevetés: a világ közgondolkodása nem a világ többségi véleménye, talán sajnos. Véleményvezérek, média, értelmiség, hatalmasok, marketingesek – nevezd ahogy akarod. Mindazok akiknek hangosbemondó van a kezében és tudják, hogy mit kezdjenek vele. Ők gondolkodnak köz, azaz sokak helyett.

Ennek alapvetően két oka van szerintem: az egyik az, hogy az európai kultúra bár nyilvánvalóan keresztény gyökerű, megtagadta ezt, és most halvány fogalma sincs, hogy hova tart, csak van ez a progressz nevű dolog, amiben fogalmunk sincs hogy merre zakatolunk, de az biztos, hogy nem egyfelé.

Na erre kell a gazdasági növekedés, és ez az amit tényleg nem lehet nélküle. A pénz és a hatalom koncentrálása és maximalizálása nem szól másról, mint a lehetőségek számának szaporításáról. Ez a kettő a mindenné átváltható valuta. Gondold el az ikonikus figurát:

A sokadik emeleten reggel felkel a szőke nő mellett, felkapja az éjjeliszekrényről a Blackberry-t, és átszalad a tőzsdei számokon, amíg a lány lassan tépelődik, hogy a felhőkarcolók között eltévedt napsugárnak, vagy a párnának adjon igazat. Gyors reggeli, sziamajdhívlak – dehogy hívja – indulás melóba, le kell zárni a projectet ma, este koktélparty. Kaszáltunk egy halom pénzt, ideje továbblépni, többet, újabbat, mást. Meeting után együtt ebédel a konkurenciával, a továbbról beszélgetnek, meg arról, hogy milyen igénytelen csapat is ez a Forbes top 100, és hogy hogyan lehetne oda bekerülni. Akkor hétfőtől nálunk – búcsúznak. Nyáron snowboard, télen Marokkó, gyerek nincs, a nőket nem számolja.

Read the rest of this entry »

Egy kicsit szentimentális, avítt és erősen elméleti szónak tűnik szerintem. A tegnapi miniszterelnöki gazdaságreformáló csomag kapcsán azonban ismét megmutatkozott, hogy mennyire gyakorlati fogalomról van szó, másként nézve, hogy az elvi célkitűzéseink nagyon is aprópénzre váltódnak.

Ezt írja TótaW: “Orbán azt mondja, kapitalizmust akar, szabad piacgazdaságot, és az egyéni érdekekből képzett közjót.”

Viktor hosszan fejtegette a spekulációra és munkára épülő gazdaságok közötti különbséget, ami patetikusnak tűnik, de azért nem teljesen az. Később hosszan fejtegette, hogy a család a gazdaság alapsejtje, ami megint csak viktoriánus ömlengésnek tűnik, de nem az.

Egyéni vs közös érdek
A közjóról alkotott elképzelésünk, illetve az, hogy ezt mennyiben hivatott az állam elősegíteni, alapvetően meghatározza a gazdaságpolitikát. Az én értelmezésem szerint a közjó a közösség érdeke, és ez nem keverendő össze azzal amit W ír, vagyis az egyéni érdekek összességével. A neoliberális közgazdaságtan a fenti TótaW idézetből indul ki, és ha ezt elfogadjuk, akkor el kell fogadnunk Bokrosostul, WTO-stul, mindenestül.

Szerintem azonban megfogalmazhatunk közösségi érdeket is, ráadásul azt mondhatjuk, hogy ez minden esetben előbbre való mint az egyéni érdek. Az emberi társadalomból nem lehet kivonulni, és nem is akar senki, hiszen minden visszássága ellenére nagyon sok jót ad nekünk, kezdve az identitásunktól egészen a sarki ABC-ig. Ezekért részben fizetünk, részben pedig nem – pozitív externáliák, ha úgy tetszik. Közjónak nevezzük azokat a dolgokat, amik úgy kezdődnek, hogy mindenkinek joga van… mindenkinek legyen lehetősége… mindenki egyenlőképpen… ráadásul teljesen természetes, hogy ebbe a jövő nemzedékeket is bele kell értenünk, hiszen ha nem tesszük, azzal már valójában a ma fiataljait is diszkrimináljuk, és jobban belegondolva megindokolhatatlan olyan stratégiát alkotni, ami a távolabbi jövővel nem számol.

Azért nem lehet közjó az egyéni érdekek összessége, mert például egy üres városban, ahol egyedül élek természetes érdek egy autó, ezeknek az összessége azonban közlekedési dugó. Itt az lenne közjó, hogy “mindenki hatékonyan közlekedhessen autóval”, ekkor azonban olyan autópályavárost kéne építenünk, mint amilyen Los Angeles. Kérdés, hogy ezt valóban akarjuk-e. Én egy jó BKV-ra szavaznék inkább, és arra, hogy “mindenki olcsón és gyorsan eljusson oda ahova akar”… Nem igaz tehát, hogy az egyéni javak összessége a közjó.

Read the rest of this entry »

Szerintem a globalizációban nem az az izgalmas, hogy paraguayi banánt árulnak a boltban. Még csak nem is az, hogy ecuadori paradicsomot, bár ez utóbbit minden bizonnyal ideje lenne abbahagyni, könnyen lehet, hogy az előbbit is.

Az újfajta kommunikációs, közlekedési lehetőségek lényegében egy új társadalmat hoztak létre, ezt már unásig tudjuk. A dolog lényege, hogy régen fontos volt a szomszéd, meg a szembeszomszéd, meg akivel itt-ott, a munkahelyen, a kocsmában, a templomban együtt ültünk, és eseménynek számított vidékről a közeli városba utazni.

Ma minden hálózatosan működik. A pénz és az információ tetszőlegesen mozgatható, ezer és egy platform áll rendelkezésre, hogy megszervezzünk valamit. A hálózat pedig annyira elvont, hogy nyugodtan mondhatjuk, hogy lényegében hely-független.

Például civil szervezetek. Régebben nagyjából csak a szerzetesrendek és hasonlók működtettek hálózatokat, azokat is elég korlátozottan, a bencés apátságok például lényegében autonómok voltak, és aki az egyikbe belépett, az ott is halt meg. Ma a civilek az egész világon összefoghatnak, Greenpeace, cserkészet, Wikipédia, bármi.

Van ennek egy csomó jó oldala, és egy csomó rossz, de ez van, és nem is lehet rajta változtatni.

Haiti és a koldusok
Az egész kérdést az vetette fel bennem, hogy miért van az, hogy a világ gazdagabbik fele szívesen segít, ha Haiti bajban van, vagy, ha cunami sodor el egy országot, de a saját nagyvárosaink tele vannak koldusokkal? Az emberekben igen is van szolidaritás, csak valahogy furcsán működik.

Read the rest of this entry »

Daniel Quinn korábban már emlegetett Izmael című könyve egy érdekes új (?), lényegében ökológiai értelmezést ad az ősbűnnek, ami a nyugati típusú kultúra ősmítoszának egyik alapeleme. Ne menjünk bele abba, hogy a zsidó-keresztény eszmerendszer mennyire alapja, vagy nem Európának. Azt, hogy az ember mindenek fölé rendeltetett, hogy művelnie és őriznie kell a világot, netán uralma alá hajtani, kétségtelenül a Bibliából vadásztuk ki és értelmeztük többféleképpen…

Szóval az Izmael szerint az ember akkor követte el a hibát, amikor Isten helyébe lépett akart lépni. A jó és rossz tudásának fája nem jelent mást, mint azt, hogy kisajátítottuk a jogot arra, hogy mi eldöntsük, hogy mi lesz jó és mi rossz. Elvettük az uralkodás jogát, és a törvény fölé helyeztük magunkat – látszólag. Nem csak erkölcsi törvényekről beszélek, hanem a jó öreg antilop-oroszlán törvényről. Az ember sose tartotta vissza magát attól, hogy elvegyen valamit a természettől saját növekedése érdekében, függetlenül attól, hogy ezzel mit okoz. Kipusztulni ugyanis kizárólag más fajok szoktak.

A teremtés könyvének első történetei végső soron mind erről szólnak, a paradicsomból való kiűzetéstől, Bábel tornyáig. Az ember megpróbálta felülmúlni a Teremtőt, felülkerekedni a szabályokon, világbirodalmat építeni, és korlátlan hatalmat demonstrálni. A törvény azonban megszeghetetlen.

Read the rest of this entry »