I. Beszéljünk inkább médiapolitikáról Az új médiatörvénnyel van egy csomó baj, mint ahogy az eddigivel is volt. Hogy melyik a rosszabb, azt nem tudom. Ennél nagyobb baj van összességében a Fidesz médiapolitikájával. A törvény akkor válik igazán aggasztóvá, ha annak fényében nézzük, ahogy született, ahogy kommunikálják, és ahogy minden mást is csináltak az elmúlt hónapokban. Nehéz bízni benne. Az elmúlt fél éven látszik, hogy nyolc éves frusztráció lefojtott indulata szabadult ki, átgondolatlanul moralizáló konzervatív óvónénik gyülekezete, akik azt hiszik, hogy ha elveszik valaki kezéből a kislapátot, akkor már tényleg nem fogja többé lerombolni Gyurika homokvárát. A médiatörvénnyel az a fő baj, hogy teljesen "csővégi" szabályozást alkalmaz. Egy dolog az, hogy ezek a büntetési tételek, homályos paragrafusok, vizsgálati jogosultságok és egy ilyen összetételű médiahatóság mit tesz lehetővé. A másik pedig az, hogy mi lenne a médiaszabályozás valódi célja, és ehhez képest merre megy a mai médiapolitika. Csővégi alatt azt értem, hogy a rendszer működésére rá se gondolva, dugót nyom a kéménybe, gondolván, hogy akkor majd benn marad a füst. Szerintem el se gondolkodtak azon, hogy a médiával kapcsolatos problémáknak mi is a valódi oka, illetve azon sem, hogy milyen célokat kellene megvalósítson egy ilyen törvény. Ez a hozzáállás leginkább a kiskapuk keresését és arrogáns kihasználását serkenti. (vö. külföldi szerveren mindent lehet) Egyébként azt gondolom, hogy nem lesz folyamatosan keménykedés, menni fog a szokásos macska-egér játék, Bayer Zsolti is írhatja a megszokottat, Bolgár György is írhatja, úgyis mindkettőt csak a sajátjai olvassák, nincs itt mibe beleszólni. Csak a politikailag kiemelt ügyekre fognak rámenni, magyarul az oknyomozó újságírásnak most egy időre befellegzett. Nem kérnek ők is egy Sukorót, nyilván nem. A jobboldali médiatúlsúly majd akkor fog kialakulni, ha a jobboldaliak megtanulnak piacképes médiumokat készíteni, ettől azonban olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől.

Read the rest of this post »

Van, aki azt mondja, hogy a hangyák, termeszek, méhek valójában nem is többezer hasonló állat, hanem egyetlen szuperorganizmus. Végül is mi egy organizmus? A fehérvérsejtjeink is kommunikálnak egymással, és nincsenek jobban összekötve, mint egy boly tagjai... Nem érdemes ezen vitatkozni, nyilván definíció kérdése, hogy mit tartunk egy szervezetnek és mit nem. Az azonban kétségtelen, hogy ezek a lények bámulatos dolgokra képesek. A hatalmas városaik jól szervezett utakkal rendelkeznek, termek vannak benne, ahol nem csak elhelyezik a begyűjtött dolgokat, de meg is találják őket. A járatokon keresztül friss levegő áramlik be, és elhasznált levegő áramlik kifelé. Hatalmas műgonddal ápolják a tojásaikat, óvják a királynőt, és ha valami gond adódik, vagy egyszerűen eljön az ideje, képesek az egész kolóniát elköltöztetni tojásostul, királynőstül, úgy ahogy van. Gondoljunk bele abba, hogy ezt a hatalmas szervezettséget úgy valósítják meg, hogy nincs egy közös idegrendszerük, ami a terveket átláthatná, a funkciókat megtervezhetné. Minden kis hangya tudja, hogy mit kell tennie, és valahogy létrejön egy ilyen hatalmas város. A hangya idegrendszer komplexitása bőven nem éri el azt a szintet, ami egy ilyen munkához kell. A szuperorganizmus elmélet itt például nagyon izgalmassá válik. Mint egy sokprocesszoros számítógép, a teljes boly sokszorosát képes nyújtani az egyes tagok képességeinek, intelligenciájának. Felfoghatjuk úgy is, hogy a hatalmas közös intelligencia a sok kis idegközpont együttműködéséből áll össze, a hangyák lokális kémiai kommunikációja útján. Olyan ez, mint egy drótnélküli hálózat, helyérzékeny információsúlyozással. Egy ilyen rendszer a környezet visszajelzései alapján (ami részben a társaktól jönne) egy viszonylag primitív tanulási algoritmussal már lehet hogy képes ilyen fokú szerveződésre.

Read the rest of this post »

Kicsikét magyarosabban reziliencia. Egy képesség, amivel minél inkább rendelkezik egy rendszer, annál jobb. Érthetjük az emberi lélekre, a társadalomra, az ökoszisztémára, vagy bármilyen alkalmazkodóképes rendszerre, akár egy elektromos hálózatra is. Mostanában egyre többet foglalkozom ezzel a fogalommal és egyre inkább látom, hogy a jövőnk problémáinak megoldásában kulcsfontosságú ennek a tulajdonságnak a javítása. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy ki kellene találni, hogy mivel lehet ezt a tulajdonságot rendszer szinten (vagy egy lokális alrendszer szintjén) fejleszteni. Nem sok emberrel találkoztam, aki ismerte ezt a fogalmat, a tudományos világban is csak az utóbbi években kezd népszerűvé válni. Nincs is rá teljesen egységes definíció, de aki az alábbiakat elolvassa, jó eséllyel megérti, hogy mit takar ez a kifejezés. A baj csak az, hogy nincs rá jó magyar szó. Ahhoz, hogy a köztudatban komolyabban gyökeret tudjon verni, szükség lenne egy magyar szóra, ami pontos, kifejező, elfogadhatóan hangzik bárki számára. Egy olyan szóra, ami az alábbi definíciókban minél tökéletesebben helyettesíti a reziliencia szót. Várom az ötleteket, akár szókapcsolat is lehet, ha ez segít... (a definíció-gyűjteményt én is készen kaptam) 1) A reziliencia egy rendszernek az a képessége, hogy egy zavarkeltő hatást elnyeljen, majd visszatérjen alapvető működéséhez és struktúrájához. (Resilence thinking, Walker & Salt, 2006 Island press, London)

Read the rest of this post »

Na ez a nap is eljött: egy régi, még hetiválaszos barátom lefordította (feliratozta) az ateisták kedvenc videóját, amit már annyiszor linkeltetek itt is, meg kaptam meg máshol is, és mindig lusta voltam megnézni. Most megnéztem. Kb. egy órás, több részes, de itt egyben látható reményeim szerint. Szerintem Coyne tök jó a videóban. Az ateisták úgy érzik Dawkins bedarálja. Kezdjük azzal az alapkérdéssel, hogy ez hogy lehet. Dawkins szerint Coyne egy "double thinker". Ez a szép kifejezés Orwell 1984 c. könyvéből származik, és azt a mentális mechanizmust jelenti, amikor a nagy pszichés nyomás hatására elhiszel egy olyan mondatot, hogy "a napi csokoládé fejadagot 80g-ról 50g-ra növeltük" Dawkins ott téved, amikor azt hiszi, hogy az igazságkeresés egyetlen járható útja a modern tudomány. A modern tudomány ugyanis a természet jelenségeinek matematikai absztrakciójával dolgozik, ráadásul nagyon hatékonyan.  Ha azonban egy olyan kérdést teszünk fel, ahol a kérdés lényege, hogy a természeten kívüli dolgot firtat, akkor semmi okunk a természetben megszokott módszereket és kritériumokat használni.

Read the rest of this post »

A személyes életem és sok körülöttem élő tapasztalata mutatja, hogy a 18-19 évesek nem tudnak hivatást választani. Az is megérne egy misét, hogy miért, de erre nem tudom pontosan a választ. Ha nagyon mániákus akarnék lenni, ezt is össze tudnám hozni a növekedésre alapult társadalommal, ahol a célok szükségtelenné váltak és ezt nevezzük szabadságnak, de most ezt hagyjuk. Az iskolák bénák, talán egyezzünk meg ebben. Illetve attól, hogy szeretem a matekot, még nem tudom, hogy matematikus akarok-e lenni, vagy mérnök, vagy egyik sem, és különben is, ki tudja, hogy mit csinál egyik vagy másik? Elmondásból? Aligha. Ennyiben lenne értelme az apáról fiúra szálló szakmáknak, ott azért a gyerek lát egy életmintát, van fogalma, hogy hova megy, bár ebben a modellben éppen minden van, csak választás nincs. A pályaválasztás szerintem ennél sokkal absztraktabb szinten kéne történjen. Általános önismeret kell hozzá: mi motivál? miben vagyok nagyon jó? mi a sikereim kulcsa? mikor, mitől vagyok a legboldogabb? milyen helyem szokott lenni a közösségekben? mi kell nekem ahhoz, hogy boldog, elégedett életet éljek? - a kedvenc tantárgy csak laza orientáció, ha egyáltalán. Én péládul semmit nem tanultam középiskolában ami tananyag szintjén kapcsolatban lett volna azzal, amit most csinálok. Máshogy persze volt köze, de ezt akkor még nem tudtam felismerni. Szóval sokan járnak úgy mint én, és ezek közül csak kevésnek adatik meg, hogy újrakezdhessen, sokan ott maradnak ahol vannak, hiszen el kell tartani a gyereket, sajnálják a sok "elpazarolt" energiát, vagy egyszerűen csak nem tudják, hogy hova kell menni, hiába utálják azt ami van. Itt egy gyors közbevetés: Srácok! Váltani kell! Találjátok meg, hogy miben vagytok jók, és mi motivál, és azt kell csinálni! Sok dolog hat évet tanulni, és nem könnyű kidobni, de egyrészt még mindig jobb, mint 40 évig azt csinálni, amit nem szeretsz, másrészt nem igaz, hogy kidobod. Benned marad, esélyed sincs, hogy ne használd. Találd meg magad, és vállald be, bármi is az! Szóval azon gondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni, ami egy jó rendszer lenne arra, hogy a fiatalokat önismeret és pályaválasztás ügyben segítse. Bár a gimnazisták zöme teljesen rá van parázva a felvételire, valójában teljesen jelentéktelen, hogy elsőre felveszik-e őket, sőt, ha képesek értelmesen tölteni az időt, akkor az a jobb, ha nem veszik fel. Szánjunk egy évet arra, hogy életprogramot alkossunk! Na jó, inkább mondjuk úgy, hogy tartsunk egy pályaorientációs önismereti évet!

Read the rest of this post »

"Ha egy gyárat lebontanak, de a megfontolás, ami a gyárat létrehozta megmarad, akkor ez a megfontolás egyszerűen egy új gyárat fog létrehozni. Ha egy forradalom elpusztít egy kormányt, de épen hagyja a rendszernek azt a gondolkodási mintázatát, ami a kormányt létrehozta, akkor ez a rendszer meg fogja ismételni azt, amit előzőleg tett... Olyan sokat beszélünk rendszerekről. És milyen kevéssé értjük őket."

Így kezdi Donella H. Meadows Thinking in Systems* c. könyvét. Szeretettel ajánlom a fenti sorokat a Magyar Köztársaság Kormányának, Országgyűlésének, és egész Népének.

* D. Meadows a Növekedés Határai egyik szerzője, világhírű rendszerdinamikus, a Sustainability Institute alapítója, a Balaton Csoport és a Római Klub tagja stb.

Egyszerű probléma az, aminek megoldásához bejáratott út vezet, közben folyamatosan tudjuk, hogy hányadán állunk a kérdéssel és a probléma megoldása közben folyamatos javulás tapasztalható közvetlenül. Bonyolult probléma az, aminek megoldása rendszerszintű reformot kíván, ami átmeneti nehézségek árán vezet el a jobb működéshez, azonban, ha ezt nem tesszük meg, belátható idő után visszaüt a megoldatlan probléma, és súlyos, kezelhetetlen helyzethez vezet.

Read the rest of this post »

Gondolkodtam sokat ezen a dínó kérdésen. Minden kisfiúnál előjön a téma, csak annyi a különbség, hogy nálam csak részben múlt el. Engem még ma is lenyűgöz a gondolat, hogy egy apatosaurus, vagy egy stegosaurus milyen lehetett. És most nincsenek már sehol. Mert jött az a meteor, vagy kitörtek a vulkánok, mint az a másik ott Izlandon mostanában. Arról jutott eszembe ez az egész, gondoltam megírom nektek is. Az a kérdés, hogy miért van az, hogy Kínában azt gondolták, hogy vannak sárkányok? Mindenhova sárkányokat festettek, még évet is neveztek el róla. És az a másik kérdés, hogy Európában miért gondolták azt, hogy vannak sárkányok? Szent György is sárkányt ölt meg a legenda szerint, meg Luxemburgi Zsigmond is Sárkány lovagrendet alapított, és abban az egyben biztos vagyok, hogy ezt az ötletet nem Kínából importálta. Ez a sárkány téma tehát benn volt a köztudatban. Ennél az még érdekesebb, hogy a két viszonylag távoli kultúra fogalmai arról, hogy milyen egy sárkány egyrészt nagyon hasonlítanak egymásra, másrészt nagyon hasonlítanak a klasszikus dínókra.

Read the rest of this post »