Volt egy olyan, hogy "a népvándorlás kora". A Római birodalom bukása környékén, illetve még utána pár száz évig minden féle népek: gótok, vandálok és frankok vonulgattak európa szerte, alaposan átrendezve a térképet és a történelmet. A birodalom büszke lehet arra, hogy néhány múzeumnyi műtárgy mellett igen komoly szellemi örökséget hagytak maguk után: Európa jogrendje, kultúrája és uralkodó vallása nekik köszönhetően lett az ami, és bár a birodalom megsemmisült, sőt az újra egységes Itáliára is jócskán várni kellett, de mindaz, amit a hét domb városától a középkor hajnaláig véghezvittek, ma már talán valóban kitörölhetetlen.

A történelem hajlamos megismételni önmagát. A friss Eurostat adatok szerint az Európai Unió polgárainak 9,4%-a bevándorló, ami 47,3 millió embert jelent. Ezeknek a kétharmada nem EU tagországban született, egyharmada egy másik tagállamból költözött át. Az számít bevándorlónak, aki nem ott él ahol született, függetlenül az állampolgárságától, így ha két (bevándorló) pakisztáni szülőnek Párizsban gyereke születik, akkor ő már "francia", illetve ha egy fiatal magyar orvos Berlinben telepszik le, akkor ő természtesen bevándorló. Ebből logikusan következik, hogy az a 31,4 millió, amennyinek az Eurostat az EU-n kívüli bevándorlókat írja, kulturális értelemben alulbecsüli a valódi számot, hiszen a vallási, kulturális akadályok több generáción át megakadályozzák, hogy például egy muszlim család gyerekei valódi européerekké legyenek. Ebben az értelemben, az európán kívülről bevándorlók arányát tehát talán becsülhetjük 40 millió körülire is, ami körülbelül Spanyolország népességével azonos.

Ahogy legutóbb Londonban láttuk, az ilyesmi nem maradhat következmény nélkül. Nem arra gondolok, hogy a bevándorlókból csak a baj lesz, hiszen lám-lám fosztogatnak, hanem arra, hogy nem csak egy normális bevándorlás-politikára lenne szükség, de ideje lenne elgondolkodni azon is, hogy vajon miért jönnek ide ezek az emberek, hova vezet ez hosszú távon és mit tehetünk...

Az első ok nyilván a túlnépesedés, illetve annak az egyenlőtlen mivolta. Tudjuk, hogy India és Kína a világ legnépesebb országai, de a XXI. század közepére már Afrika lesz a népességrobbanás középpontja, mivel bár ma még kevesebben vannak, sokkal gyorsabban szaporodnak. Ezellen nem is tehetünk túl sokat, hiszen valószínűleg már köztünk él valahol az a kislány, aki majd kilencmilliárdadik embert meg fogja szülni...

A túlnépesedés nem játék. 1804-ben értük el az egymilliárd embert a Földön. 123 év múlva, 1927-ben lettünk kétmilliárdan, majd 33 év múlva 1959-ben értük el a 3 milliárd főt, 15 évvel később a 4 milliárdot, 13 évvel később az 5 milliárdot, 11 évvel később a hatmilliárdot 13 évvel később, azaz idén a 7 milliárdot. (forrás1, forrás2) Ilyen ütemű népességnövekedésnél nem meglepő, hogy a hazájukban nem jutnak megélhetéshez az emberek.

De mi hajtja a növekedést?

1. Kultúrától, kontinenstől, vallástól függetlenül, egy országban az egy nőre eső gyerekek száma annál magasabb, minél alacsonyabb mértékű a nők számára elérhető oktatás. (azaz minél kevesebb évig tanulhatnak)
2. Amíg egyes országokban elsősorban a tizenévesek lesznek keresőképesek (főként a nyugati nagy cégek gyáraiban), addig az ott élő családok elemi érdeke lesz, hogy mindig legyen egy ilyen korú gyermekük.

A második az, hogy a klímaváltozás, víz és erőforráshiány miatt újabban emberek tízmilliói kényszerülnek elhagyni az otthonukat, amivel tovább növelik a más országokban özönlő tömegeket. Ahol korábban szántóföldek voltak, ma már csak sivatagok vannak sokfelé a világon: Közép Amerikában, Afrikában, vagy az arab országokban is, pedig az emberiség első évszazadaiban ezek voltak a legtermékenyebb vidékek, ahol az első kultúrák kiemelkedtek éppen a termékenység miatt...

A bevándorlás problémája tehát hosszabb távon is igen nehezen lesz megoldható, Európának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a társadalma gyökeresen átalakul. Ahogy a Római Birodalom se tudott ellenállni a bevándorló tömegek nyomásának, mi se remélhetjük komolyan, hogy a mai mohamedán és más idegen kultúrákból érkezett bevándorlók unokái, burkát viselő nagyanyjukat megmosolyogva a németalföldi festészetről vitatkoznak a Sorbonne lépcsőin.

Aki nem akar nagyon elmélyedni az angol gazdasági lapokban, az most magyarul is olvashat két kiváló cikket az Euroválságról. Kóczián Péter blogjában a mai Financial Times cikkeit foglalja össze, Pogátsa Zoltán pedig az olasz államcsőd igen nagy valószínűségéről ír. Az olasz állampapírok az egekben vannak, az EU pénzügyminiszterei rendkívüli tanácskozásra gyűlnek össze. A válságban lévő déleurópai államok túl sok kötvényt adtak el a többi európai állam bankjának, így a csőd könnyen ragályos lehet. Ha pedig a németek és a franciák se bírják majd tovább, akkor az nagyobb baj lehet, mint a Lehman Brothers 2008-as bedőlése.

Nem szeretném, hogy bedőljön az Euro, sőt bevallom őszintén, félek ettől a lehetőségtől. Ezzel együtt mindig is azt reméltem, hogy mielőtt egy komoly ökológiai összeomlást hoz össze az emberiség, észre téríti egy kevésbé alapvető rendszer megingása: valuta piac, politikai olajválság, vagy ki tudja... A pénz végső soron mégis egy fiktív valami, könnyebb pótolni a hiányát, mint egy természeti erőforrásét lenne adott esetben. (értsd: nehéz vs. lehetetlen)

Amit most látunk alapvetően a féligsikerült globalizáció eredménye. Nemzeti kormányok próbálnak megregulázni egy globális gazdaságot, és fura módon ezzel párhuzamosan egymással versenyezve hagynak réseket a szabályokon, hogy ezzel szerezzék meg a befektetőket, multikat, a szent munkahelyteremtőket.

Globális gazdaság van, globális hatásokkal a pénzügyi rendszerre, a társadalomra és az ökológiai rendszerre egyaránt.

Mégsincs globális kormányzás. Az UNEP megpróbált egy környezetvédelmi világszervezetet összehozni nemrégiben, aminek lett volna hatalma és eszköze mindenkit kötelezni az alapvető fenntarthatósági politikákra, de persze nem jött össze. A gazdaságnak van ugyan ilyen szervezete, WTO de ez nem szabályozással hanem szabálytalanítással tölti a napjait elsősorban.

Amíg nincs globális szabályzás, közös pénzügypolitika az Eurozónában, stb. addig maradnak a kivételezettek, az offshore milliárdok, a kínkeserves megszorítások és mentőcsomagok, vagy másik útként a radikális lokalizáció, ami ugyan járható út, de nagy kérdés, hogy akarunk-e járni rajta valóban. Több lehetőség azonban nincsen.

Nekem azonban most rövidebb távú kérdésem lenne: mi a fene fog történni, ha bedől az Euro? Mármint a gyakorlatban. Velem. Az ismerőseimmel.

Ha lenne pénzem, most vennék aranyat. Nem kötvényben tartanám, hanem fizikailag, tömbökben, valami biztos helyen. Az a történelmi tapasztalat, hogy az arany értékálló minden válságon keresztül. De nincs pénzem, ami egyébként szintén értékálló a maga módján.

Nekem ugyan nincs olajcégem, nem látok bele a cégek vezetőinek a fejébe, de első ránézésre végtelenül furcsa az, hogy lényegében semmit nem kezdenek azzal a ténnyel, hogy az olaj hamarosan el fog kezdeni fogyni. Van erről egy érdekes cikk a Magyar Narancsban egyébként. (Egyelőre offline)

Döglődik Görögország, döglődik az Euró. Ez az utóbbi már kicsit azt is jelenti, hogy döglődik az EU, bár azt persze nem, hogy hamarosan összedől, csak épp rossz bőrben van, elég rosszban. Főleg ha hozzávesszük, hogy Spanyolország, Olaszország, Portugália, Írország és Magyarország is olyan kiváló pénzügyi állapotban van, hogy Angela Merkel alig győzi kapkodni a fejét.

Íme egy érdekes interaktív ábra az Economist-tól az EU országok fő makrogazdasági mutatóiról:

Persze sokan azonnal az Euró halálát vizionálják, talán nem is alaptalanul. Mivel Magyarországon elég széleskörű az euroszkepticizmus, sőt Orbán Viktor is rendszeresen olyan kiszólásokat enged meg magának, amiben Brüsszelt a korábbi Moszkvával azonosítja, gondoltam összeszedem azokat a szempontokat, ami miatt szerintem az EU számunkra a túlélés minimumfeltétele, nem pedig holmi lehetőség, vagy netán teher.

Brüsszelnek nem vagyunk a vazallusai, Berlinnek sem, Párizsnak sem. Brüsszelnek a részei vagyunk. Nem egy nagyhatalom él fölöttünk, hanem mi vagyunk a nagyhatalom. Az EU országai együtt szabják meg, hogy Brüsszelben mi történik, csak a mi legendásan gyenge érdekérvényesítő képességünk mellett ez nem így látszik. Nehéz értelmezni tehát, hogy aki épp a soros elnökséget viseli, hogy beszélhet ilyeneket.

Read the rest of this post »

Belevágtunk. Némi bétatesztelős, félignyilvános állapot után úgy tűnik tényleg elindítjuk az ökopolitikai blogunkat. Mindenről lesz szó, ami öko, ami zöld. A klímaváltozástól a globalizációkritikáig, az etnikai kérdésektől a helyi önrendelkezésig. Mondhatjuk, hogy hiánypótló, vagy szerényebben fogalmazva, szükség lenne rá. Jávor Benedek és a Greenpeace blogját leszámítva nem nagyon létezik olvasható zöld blog magyar nyelven. Az előbbi azonban elég személyes, eléggé napi politikai jellegű, az utóbbi meg hát... olyan grínpíszes. Ki szereti, ki nem, ők akkor is az egyik legjelentősebb zöld szervezet a világon - ez el kell ismerni. Mi egy kicsit mást akarunk. Egy gondolkodós, távolságtartó, tudományos igényű fórumot, ahol az igazi kérdéseket tesszük fel, és az igazi válaszokat keressük. Nem politikai csatorna, de politikával is foglalkozik éppen eleget. Írói itt-ott dolgozó, egyetemista, phd-hallgató zöld/öko gondolkodású fiatalok. Köztük én is, úgyhogy ezen a blogon kicsit ritkábbak lesznek a fenntartható cikkek, viszont ajánlom, hogy olvassátok azt is, jó lesz nagyon... szóval erre gyertek: rezervátum.net

A civil szféra a 21. század legfontosabb szereplője lesz. Egyre szaporodnak majd az olyan problémák amelyek megoldhatatlanok a központi vezetés számára. Egy részük túl lokális. Ezt megoldhatná az önkormányzat, de részben alkalmatlan, részben hiányoznak hozzá az eszközei. Más problémák annyira a rendszer mélyén erednek, hogy ideológiai problémát jelentene a kezelésük, vagy olyan fokú politikai kockázatot jelentenek, ami nem vállalható egy olyan szervezet számára, ahol a hatalom van a fókuszban. A civilek azonban máshogy állnak hozzá: látnak egy problémát, ami annyira a húsukba vág, vagy egy feladatot, ami annyira a lelkükből szól, hogy egyszerűen nekikezdenek. Sokszor tüneti kezelést adnak a rendszer betegségére, mint a Dunakeszi láp megmentői, vagy a Senior Mentor Program. És közben olyan tőkét építenek a társadalomban, ami képes a rendszerszintű megoldás érlelésére is. Mert célorientáltak és értékalapon szerveződnek, ezért még ha nem is a legprofibbak, karrierlehetőség helyett eredményeket adnak. Hasznos externáliákat termelnek. Sokszor közösségi célt szolgálnak, és ezért sokszor állami forrásokat várnak, meg uniós pályázatokat, és itt vétik a legeslegnagyobb hibát.

Read the rest of this post »

A buli hatalmas volt. Érdekes, hogy sokszor írtam és gondoltam azt, hogy ez egy elég nehéz időszak, de most, hogy itt ülök szilveszter délutánján, és a google naptárt lapozgatva hallgatom a j'adore hardcoret már sokkal szebb és egységesebb a kép szerencsére. Megint rengeteg dolog történt, és alapvetően jó volt minden. Kicsit kifutópálya érzésem van még mindig, de lassan rájövök, hogy már rég nem gurulok én sehova, csak kicsit ráznak a turbulenciák, ez egy ilyen világ.

Read the rest of this post »

Voltunk Devecserben dolgozni, még novemberben. Azóta nem volt időm feltenni a képeket, de gondoltam még az idén pótlom. Ezek a képek a lezárt területen készültek. Érdemes megfigyelni, hogy milyen magasan ment a vörösiszap: ez itt két kilóméterre van az átszakadt tározótól. Nem lehet elképzelni hogy milyen volt, még akkor sem, ha ott vagy. De azért mégis, próbálkozzunk:

(http://sherpascinema.com/)