A mai napon valaki más blogjának egy bejegyzését ajánlom figyelmetekbe. A fickó amúgy tömören és pontatlanul összefoglalva managementről ír, és ma ha nem is rengette meg az eget, de mégis szívemből szólt, ha megengedhetek magamnak egy ilyen szentimentális kifejezést. Szóval olvassátok el ezt, különösen az iskoláról szóló részt, mert az nem csak igaz, de egyben tragikus is.

A buli hatalmas volt. Érdekes, hogy sokszor írtam és gondoltam azt, hogy ez egy elég nehéz időszak, de most, hogy itt ülök szilveszter délutánján, és a google naptárt lapozgatva hallgatom a j'adore hardcoret már sokkal szebb és egységesebb a kép szerencsére. Megint rengeteg dolog történt, és alapvetően jó volt minden. Kicsit kifutópálya érzésem van még mindig, de lassan rájövök, hogy már rég nem gurulok én sehova, csak kicsit ráznak a turbulenciák, ez egy ilyen világ.

Read the rest of this post »

Csak egy felvetés: milyen lenne az a világ, amiben boldog és elégedett lennél? Milyen lenne külsőre? Milyen házak lennének benne, milyen városban vagy faluban laknál, milyen környéken? Milyen emberek vennének körül? Milyen parkok, terek lennének? Hol töltenéd a szabadidődet? Mennyi szabadidőd lenne? Kikhez laknál közel? Kikkel lennél együtt sokat? Mivel foglalkoznál? Mi lenne a munkád? Mit tanulnál? Mit ennél? Hol aludnál? Melyik országban, milyen nyelven, melyik könyvből, milyen ízűt, puhát vagy keményet, hideget vagy forrót, gyorsat vagy lassút? Vele vagy nélküle, küzdve vagy pihenve, ezért vagy azért, meghalva vagy élve. Találkozni, felrohanni, észrevenni, megtanulni, odaadni. Azt kéne, nagyon. És mit tettél ma ezért? Mit tettél ma?

Egyszerű probléma az, aminek megoldásához bejáratott út vezet, közben folyamatosan tudjuk, hogy hányadán állunk a kérdéssel és a probléma megoldása közben folyamatos javulás tapasztalható közvetlenül. Bonyolult probléma az, aminek megoldása rendszerszintű reformot kíván, ami átmeneti nehézségek árán vezet el a jobb működéshez, azonban, ha ezt nem tesszük meg, belátható idő után visszaüt a megoldatlan probléma, és súlyos, kezelhetetlen helyzethez vezet.

Read the rest of this post »

Néha kedvem lenne úgy blogot írni, (egy másikat, vagy valami ravasz technikai fogás kéne ide, nem tudom) hogy senki se olvassa. Azért most ne sértődjetek meg, van ebben valami természetes emberi igény. Bár az internet, és a senki se olvassa fogalmak nehezen békíthetőek össze, én már nem nagyon írok kézzel semmit, és különben is, nagyobb biztonságban van egy írás egy seahorse-al védett könyvtárban, mint a fiókomban, ez az egy biztos. Mert bárhogy van is, az ember próbál valamit írni, különösen, ha ilyen grafomán. Hogy hogy van, meg ilyenek. Nálam ez betegség, nem miattatok írom, ezt bevallom. Az is benne van a dologban, hogy én nem akarok ilyen zöld blogger lenni, legalábbis nem nagyon, ezért igyekszem kultúrát, meg némi személyességet is belevinni a dologba, mint a nőikvótát a parlamentbe... De az van, hogy az igazán jó dolgokról azért mégse írhatok, mert félkészek, vagy titkosak, vagy nem is igazán jók, hanem mondjuk igazán rosszak, és ez azért mégse egy panasziroda. Szóval az azért mégse megy, hogy mindig arról írjak, ami éppen foglalkoztat. És akkor most hogyan tovább. Az ember felfedezi így 26 évesen, hogy milyen erők gátolják meg abban, hogy feltegyen bizonyos kérdéseket magának, vagy, hogy a választ megtalálja, ha felteszi mégis. Mert egy dolog kiugrani a vagonból menet közben, egy másik dolog nem odaérni és ez jó, de ettől még nem lettél otthon. Van egy hosszú listám azokról a dolgokról amiket nem keresek, amiknek nem akarok megfelelni, és amivé nem akarok válni és ami nem szent számomra. Most kezd izgalmas lenni mi? Abba is hagyom.

Szerintem nagyjából félúton járhatok. Vagy még ott sem. A rendszer lázad a lázadó ellen, nehezen viseli, ha nehezen viselik. Difficult problems, magyarázta a próféta. A bonyolult problémák megoldásának alapja, hogy kitágítsuk az időhorizontunkat. Szép mondat. Mi van akkor, ha az időhorizontnak erről más a véleménye? Vajon azok az emberek, akik azt hirdetik, hogy az életük célja az önmegvalósítás, azok honnan tudják, hogy megvalósultak-e már? Egy jelenidejű szubjektív érzésre vágynak, vagy van valami objektív indikátoruk a dologra? Ez azért egy elég népszerű nézet ahhoz, hogy ne tartsam túl filozofikusnak azt a kérdést, hogy mit jelent az, hogy ön és mit az, hogy megvalósítás. Tudok egy bloggert, akinek az a célja, hogy kreatív önkifejezéssel keressen pénzt. Nem arról beszél a fickó, hogy művészet, vagy ilyesmi, hanem ez az életcélja, hogy abból éljen, hogy önmaga. Valamiféle koncepciószerű személyiségfejlődésen akar keresztülmenni, ha jól értem, és még azt se tartom kizártnak, hogy megy neki. Az elmélet szerint, aki tökéletesen a helyén van, az hasznos is, innen már nem nagy ügy. Vajon milyen az a társadalom, ami a legjobban kedvez egy személy fejlődésének? Persze a társadalomtól valamennyire függ az optimális végcél is, szóval lehet, hogy inkább az a kérdés, hogy ma mit jelent egészséges embernek lenni. Vagy szabadnak, ez már mindegy. Huszonhétszer Isten, az ön hangján. Meg akarja tartani?

Úgy látom, hogy a 21. század a közösségiesedésről fog szólni. Nem azért mert ennyire jófejek vagyunk, hanem mert erre kényszerülünk. Egyrészt a tegnap leírt problémaorientált kormányzás is egy ilyen lenne, de egy csomó más erővonal is ebbe az irányba tart. Tele van a padlás szakemberekkel. Semmire se megyünk velük. Alig van olyan ember, aki képes több síkon látni valamit, aki több dologhoz is ért valamennyire, interdiszciplinárisan tud gondolkodni. Ez igaz politikára, vállalkozásra, mindenféle stratégiát igénylő tevékenységre. A huszonegyedik században azok az értékes (nyerő) emberek, akik látják, hogy mire van szükség, igény a társadalomban, akik képesek a szakembereket egy olyan csapattá formálni, hogy emberközeli dolgok szülessenek.

Read the rest of this post »

Hát itt a végén. Durva volt. Egy szerelem, egy egyetem vége, egy pályamódosítás, egy szabadegyetem kezdete, néhány konferencia. Iszonyatos szellemi átalakulás jelenik meg az életemben, sok új ismerős, hatalmas perspektívák. 2009 a kifutópálya évének tűnik, sok dolog készül, amiről jövőre fog eldőlni, hogy mennyit ér. Nincsenek rövidtávú terveim. Mindent befolyásoló és magával rántó esemény a jövő:re elindulása, aminek a farvizén úszik minden más az idén, tényleg minden, még olyan dolgokra is hatott, amihez látszólag semmi köze nincsen.

Read the rest of this post »

A média társadalomra gyakorolt hatásával kapcsolatban talán az erőszak fiatalokra gyakorolt hatása az egyik leggyakrabban emlegetett szempont, a másik minden bizonnyal a szex. Hogy ha ezt látják, akkor az normateremtő lesz, és na ettől ilyenek ezek a mai fiatalok. Aztán ott van az, hogy hazudnak, mint a vízfolyás, vagy egyszerűen csak nem néznek utána a dolgoknak, és marhaságokat írnak. Meg ma már az is újságcikk téma, hogy miről beszélnek sokan a twitteren... értem én, hogy ez nagyon menő, nade. Ami az erőszakot illeti, őszintén szólva nem hiszem, hogy nagyon komoly lenne a veszély. Amennyien ilyeneket néznek és játszanak, világháború kéne legyen, de nincs. Ez talán ilyen multifaktoriális dolog, mint a cukorbetegség: sok-sok hatás eredményeként jön létre, és ez is lehet egy. Ebben a formában valószínűleg tényleg hat. Ki dönti el? Azt azért érdemes megjegyezni a számítógépes játékokkal, TV műsorokkal, és mindenféle egyéb sajtótermékkel kapcsolatban, hogy nem csak a hatásaik alapján értékelhetőek: az erőszak, az öncélú szex és hasonló tartalmak hatásuktól függetlenül, önmagukban is rosszak, lenne okunk kiszabályozni őket a műsorfolyamokból. Ehelyett azonban a digitális technikák elterjedésével egyre kevésbé szabályozható a média, amire se a törvényhozók, se a nevelők nincsenek felkészülve. Ez a probléma nem közeleg, hanem már régen itt van. Míg a következő műsor megtekintése 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott, a gyakorlatban a szülők a gyerekeiktől tájékozódnak az aktuális médiatudnivalók, vagy a műsor konkrét értelmezése ügyében, véletlenül se fordítva. A szülőkben kialakulhat az az érzés, hogy a gyerek tájékozott (hiszen ez látszik) és a harc reménytelensége és megmagyarázhatatlansága folytán lemondanak a szabályozásról, lényegében a nevelésről. Nem tudják mit tesznek ezzel. De tételezzük fel egy pillanatra, hogy egy egészséges emberre nincs lényeges hatással amit néz, különben is csak limonádé sorozatokat és hasonlókat, amiben nincs is ilyesmi gyakorlatilag. Tudjuk, hogy az emberek mennyit nézik a TV-t illetve mennyi időt töltenek a média karmai között: elképesztően sokat, néhány órát naponta, ami gyakorlatilag az életük tizenhuszon valahány százaléka. Ennek szerintem van két drámai következménye:

Read the rest of this post »

Bokáig érő vízben állunk. Jó sokan, van egy ilyen tömegélmény is hozzá, kicsit büdös, kicsit kényelmetlen, de azt mondták, hogy ez jó nekünk, csak figyeljük meg a végkifejletet, csak ne olyan türelmetlenül, meg intoleránsan, nem lehet mindig az, amit te akarsz. Jó, mondom, tényleg nem. Csak engem zavar, hogy itt a bokáig érő vízben állunk, ha esetleg a mezőn állnánk, vagy a Hősök terén, akkor mindjárt más lenne nekem az érzés. Kicsit lehet mászkálni a szürkeségben, nem mindenhol egyforma a talaj. Nem látni, de érzem a csempét, az iszapot, a lábakat. Elől a szónok a régi királyokat idézi, ínséget, háborút, diadalkaput. Itt vagyunk és ez nem kevés, és milyen sokan, a madárjósok hat keselyűt láttak, király leszel Remus, biztosan. Kicsinyességnek tűnik, de nekem tulajdonképpen beázott a cipőm. Mászkálok, mostanra már biztos olyan fehéres ráncos lett a talpam, a beázástól mindig ez van. A szónok egyre lelkesebb, pálmaágak, rabszolganők. Ave Caesar, morituri te salutant! A lábamat kellemetlenül símogatja a barnás víz, az eső szitál. Körülnézek, és valahogy nem látom már az ismerős arcokat, de el se gondolkodom rajta, mert a lábam keménybe ütközik. Ez a medence széle. Látszik a fű is.