forradalom

Néha kedvem lenne úgy blogot írni, (egy másikat, vagy valami ravasz technikai fogás kéne ide, nem tudom) hogy senki se olvassa. Azért most ne sértődjetek meg, van ebben valami természetes emberi igény. Bár az internet, és a senki se olvassa fogalmak nehezen békíthetőek össze, én már nem nagyon írok kézzel semmit, és különben is, nagyobb biztonságban van egy írás egy seahorse-al védett könyvtárban, mint a fiókomban, ez az egy biztos.

Mert bárhogy van is, az ember próbál valamit írni, különösen, ha ilyen grafomán. Hogy hogy van, meg ilyenek. Nálam ez betegség, nem miattatok írom, ezt bevallom. Az is benne van a dologban, hogy én nem akarok ilyen zöld blogger lenni, legalábbis nem nagyon, ezért igyekszem kultúrát, meg némi személyességet is belevinni a dologba, mint a nőikvótát a parlamentbe…

De az van, hogy az igazán jó dolgokról azért mégse írhatok, mert félkészek, vagy titkosak, vagy nem is igazán jók, hanem mondjuk igazán rosszak, és ez azért mégse egy panasziroda. Szóval az azért mégse megy, hogy mindig arról írjak, ami éppen foglalkoztat.

És akkor most hogyan tovább. Az ember felfedezi így 26 évesen, hogy milyen erők gátolják meg abban, hogy feltegyen bizonyos kérdéseket magának, vagy, hogy a választ megtalálja, ha felteszi mégis.

Mert egy dolog kiugrani a vagonból menet közben, egy másik dolog nem odaérni és ez jó, de ettől még nem lettél otthon.

Van egy hosszú listám azokról a dolgokról amiket nem keresek, amiknek nem akarok megfelelni, és amivé nem akarok válni és ami nem szent számomra.

Most kezd izgalmas lenni mi? Abba is hagyom.

Szerintem nagyjából félúton járhatok. Vagy még ott sem. A rendszer lázad a lázadó ellen, nehezen viseli, ha nehezen viselik. Difficult problems, magyarázta a próféta. A bonyolult problémák megoldásának alapja, hogy kitágítsuk az időhorizontunkat. Szép mondat. Mi van akkor, ha az időhorizontnak erről más a véleménye?

Vajon azok az emberek, akik azt hirdetik, hogy az életük célja az önmegvalósítás, azok honnan tudják, hogy megvalósultak-e már? Egy jelenidejű szubjektív érzésre vágynak, vagy van valami objektív indikátoruk a dologra? Ez azért egy elég népszerű nézet ahhoz, hogy ne tartsam túl filozofikusnak azt a kérdést, hogy mit jelent az, hogy ön és mit az, hogy megvalósítás.

Tudok egy bloggert, akinek az a célja, hogy kreatív önkifejezéssel keressen pénzt. Nem arról beszél a fickó, hogy művészet, vagy ilyesmi, hanem ez az életcélja, hogy abból éljen, hogy önmaga. Valamiféle koncepciószerű személyiségfejlődésen akar keresztülmenni, ha jól értem, és még azt se tartom kizártnak, hogy megy neki. Az elmélet szerint, aki tökéletesen a helyén van, az hasznos is, innen már nem nagy ügy.

Vajon milyen az a társadalom, ami a legjobban kedvez egy személy fejlődésének? Persze a társadalomtól valamennyire függ az optimális végcél is, szóval lehet, hogy inkább az a kérdés, hogy ma mit jelent egészséges embernek lenni. Vagy szabadnak, ez már mindegy.

Huszonhétszer Isten, az ön hangján. Meg akarja tartani?