Történelemből sose voltam túl jó, és mindig zavart az, hogy bármit olvasok, arról valahogyan támpont nélkül, egyedül kell eldöntenem, hogy mennyire hiszem el, mit gondolok róla. Ez a könyv azonban más. Sokkal hitelesebb, mert az események elmesélése és értékelése helyett, egy sorozat levéltári kutatáson alapul, így minden szereplő a saját szavaival mondja el a véleményét, indokolja meg tetteit, és vállalja fel a konfliktusokat. A szerző ezt csak némi alapvető történelmi, életrajzi adattal egészíti ki: belépett, kilépett, megalapította, letartóztatták, emigrációba vonult stb. Nehéz tehát azzal vádolni, hogy hiteltelen lenne.

Ennek ellenére nem száraz, talán azért, mert Szakolczai maga is ott volt a DNP küzdelmeiben, ismerte a szereplők nagy részét, 18 év körüli fiatalként a háttérből segítette Barankovicsékat. Szépen kirajzolódik az a kép, amit akkor láttak a szereplők, hogy milyen bonyolult lehetett azt átélni, ami visszatekintve sokszor nagyon egyértelmű már. A viták, dilemmák sok "mi lett volna ha" kérdést rejtenek, amikre persze sose fogjuk megtudni a választ.

Nem jutunk közelebb a fő kérdéshez sem, hogy meg lehetett volna előzni a proletárdiktatúrát, vagy eleve reménytelen volt, de nem is ez a lényeg. A személyeket megismerhetjük, és sok mai folyamat, sztereotípia és szereplő kap új értelmet, és más jelentést. Nem a szokásos Rákosizós, Kommunistázós, háborúelőttmindenjobbvoltozós elemzésről van szó, nagyon visszafogott, tényleg magáért beszél a tartalom. Nekem a legmeglepőbb, a korábbi tanulmányaimmal lényegében ellentétes, de elég meggyőző Mindszenty kritika volt, ami egyben sokat hozzátesz a mai katolikus egyház megértéséhez is.

Szerintem kötelező olvasmány. Itt lehet megvenni.

Van egy Amazon Kindle ekönyv-olvasóm. Nagyon szuper, csak tartalommal nincs úgy ellátva, mint lehetne. Illetve angol nyelvű könyvből van rá annyi, hogy ha mostantól halálomig olvasok, akkor se érek a feléig, magyarból azonban csak illegális források vannak gyakorlatilag. Tegnap vettem a Bookline-on két könyvet, persze offlájnban. Megpillantottam, hogy van ekönyvük nekik is. Elkezdett érdekelni a dolog:

1. Nézegettem, hogy mik vannak. Hát, nem akarom itt nagyon lehúzni Krúdy-t meg Gárdonyit, de mondjuk a készlet döntő többségét ők adják, és ez tipikusan nem az az ekönyves stílus. A kínálat magyarul siralmas, de azért találtam egyet, ami érdekelt is, és nem is volt olyan drága, próbaképpen megvetten Karinthytól az Utazás a koponyám körül-t.
2. 625 Ft. Gondoltam ennyit megér a kísérlet, még ha nem is fog működni. Fizetek.
3. Lakcímet kér. Mi a fene? (persze beírok valami kamut és tovább enged)
4. Leszedi a pénzt, várok. Az azonnali kézbesítés itt kb. egy óráig tart, de végül is ez csak kicsit lassabb, mintha elmennék a boltba.
5. Kapok egy linket, ami egy fura fájlra mutat. Azt mondja le kell tölteni valami Adobe Digital Edition szoftvert. Gratulálok.
6. Letölteném, de nincs Linuxra. Reboot, telepít.
7. Fájl megnyit... kérem regisztráljon Adobe ID-t (vérnyomás ekkor már 155/96)
8. Regisztrál, belép. Könyv letölt. Megnyitja.  ebook readerre küldés funkció nincs a szoftverben persze.
9. Fájl kibányászása. Kindlére másol kézzel.
10. Nem nyitja meg.
11. Calibre ebook konvertáló szoftver telepítése windows-ra is.
12. Könyvet megnyit, de nem konvertál. Digitális másolásvédett állatság (=drm) van rajta.
13. Google. Fel lehet törni, de itt már feladtam, talán később.

Az eredmény: vettem egy könyvet legálisan. A világ legelterjedtebb ebook readere számára hozzáférhetetlen formátumban, iszonyatosan hosszú és bonyolult folyamattal hozzá is jutottam, de olvasni nem tudom. Vehetnék tőlük egy másik olvasót, százezer forintért (a Kindle háromszorosa), azzal -azt mondják- működne mind a 400 könyv amit árulnak. Höhö. Ha az Amazonon veszek egy könyvet, azt minden hülyéskedés nélkül azonnal a Kindle-re küldik, és már olvashatom is. 1 perc alatt működik. Így aztán maradnak az illegális könyvek. Ezért tart itt ez az ország...

A kommunizmus közepén, néhány fiatal indiánosat játszott a hegyekben. (egyébként Cseh Tamás is ilyen indián volt) Talán tüntettek vele, talán kerestek valamit. Nem volt politikai céljuk, sőt, talán az volt a céljuk, hogy meneküljenek a politikától kicsit. Indiánosat játszottak, mint mi is gyerekkorunkban. Egy saját világot építettek fel, saját szabályokkal. Ahol minden egyszerűbb. Amerikai indiánokkal leveleznek, eszközöket gyártanak, saját világot építenek ahol mindenki bízik mindenkiben. Az ávónak ez persze nem tetszik. Egyiküket beszervezik. Vajon mondhatja egy ügynök, hogy ő csak jót akart? Egyáltalán miért szerveznek be valakit? Mi a különbség ügynök és ügynök, tartótiszt és tartótiszt, barát és barát között? Fognak valaha tisztán látni az utódok? Hogy ítéljük meg ezeket a helyzeteket? A legjobb, ha sehogy? A Radnóti színház számára készült darab nagyon sokoldalúan, érzékenyen nyúl a témához. A rendezés és a díszlet szokatlan, de nagyon jól harmonizál a darabbal. Fantasztikus, csak ajánlani tudom. 16 évtől.

Várok egy pohár italra, Várom, hogy messze vigyen, Várok egy friss, tiszta hangra, Várom, hogy megsegítsen! Igyunk a vén, lila Hölgyre, Nem adja fel a reményt, Nem jut el soha a völgybe, Mit papja neki ígért! Igyunk a sápadt árvára, Bûnérõl, õ nem tehet, Igyunk a hûtlen anyára, Ölére, mit úgy szeret. Oly sokáig voltunk lenn, Hogy nem is tudjuk, milyen fenn. Igyunk az új Istenekre, Mosolyuk egyre nagyobb, Nem tettem ellenünk semmit, Azt hiszik, nem is vagyok. Gondolj egy összetört arcra, Gondold el, mitõl ilyen, Gondolj a holnapi napra, Ne legyen ugyanilyen! Tudom, azt hiszed rólam, Ismerem jól a világot, De nem tudok mondani semmit, Magam is csak várok, várok.

Hobo Blues Band

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter ketten adják elő a Rómeó és Júliát. Csak ketten, az összes szereplőt. Még karácsonyra kaptuk a jegyet a hugocskámmal, a Centrál színház kis termébe, ahol a Beugró című, talán egyetlen valamirevaló TV show -vagy mi- is otthont kap egyébként. Szóval alternatív színészet, talán így nevezhetjük. Színésznek lenni érdekes dolog. Volt idő, hogy úgy gondoltam nem olyan nagy szám. Talán Cseh Tamás győzött meg arról, hogy az előadóművészet is valami, mert én valahogy még úgy jöttem ki a színházból, hogy jó ez a Csongor és Tünde, de ez nem Sinkovits érdeme, inkább talán Vörösmartyé... A színészek olyan átéléssel, hevességgel adnak elő egy-egy részt, ahogy a valóságban senki se tenné, de ez talán nem is baj, mert ilyen szövegek úgysincsenek a valóságban. De akkor mire való ez az egész? Valószínűleg valami színjátszó féle barátomat kéne megkérdezni erről... Talán ez is a díszlet része? az érzelmi díszlet? Félre ne értsetek, nem cinikusan mondom, csak eltöprengtem, hogy miben is áll a színész feladata, amikor a darabot értelmezi és egy ilyesmi részhez ér:

Read the rest of this post »

Történt egyszer régen, hogy odaátol Menyaságon valahogy a templom elejibe az út közepire valahonnét odakerült vót egy tekenyősbéka. Esszefutott hamar a falu, nézegették, kerülgették ott a porba, de azt megmondani, hogy ez a csuda miféle, senki se tudta. Eléhítták a falu legöregebb emberit, aki lehetett má közel százesztendős. Az öreg elé es állott, a kankóspálcájával odatipegett, a posztólajbija zsebiből elévett egy üvegdarabot, azt jól megtörölgette, odahajolt a tekenyősbéka feli, megvizsgálta minden ódalról jó alaposan, s mikor készen vót, kihírdette az eredményt, hallgatta az egész falu: - Hát gyermekeim, tük azt jól tudjátok, hogy én hosszú életembe sokat jártam, s sokat láttam. Egyszer vótam bé Szeredába marhavásárra, s keccer Szent Pál-fordulókor le Kozmásra a berbécsvásárra, de én még elyent soha sehol nem láttam! Annyit azétt most mindenesetre nektek mondhatok, hogy ez vaj valami, vaj pedig menyen valahova! (in: Tánczos Vilmos: Elejtett szavak - egy csíki székely ember nyelve és világképe)

Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. Most megnyugszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém, és újjáteremt, míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten, új gyümölcs terem, másoknak terem, érik csendesen erő, győzelem... ha nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Ki nyitja meg a betett könyvet? Ki szegi meg a töretlen időt? Lapozza fel hajnaltól-hajnalig emelve és ledöntve lapjait? Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni ki merészel közülünk? S ki merészel a csukott könyv leveles sürüjében, ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel? És ki nem fél közülünk? Ki ne félne, midőn szemét az Isten is lehúnyja, és leborúlnak minden angyalok, és elsötétűl minden kreatúra? A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek. Végigkocog az üvegtengeren és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Tudod hogy érted történnek mindenek -- mit busulsz? A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog a te bűnös lelkedért. Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs. Madárka tolla se hull ki -- ég se zeng -- föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért. Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket, hogy benned teljesedjenek; -- s korok történetét szerezte meséskönyvedül -- s napba mártotta ecsetét, hogy kifesse lelkedet. Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked! És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot, hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott annyi bús szerelmeket, szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen, eleve elosztott számodra szépen derüt és borút, sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút, mindent a lelkedre mért öltöny gyanánt: -- úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút, amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt a te bűnös lelkedért! Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükörében magadat, és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak, és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat. (1918. ápr.)

Egy budapesti társasház egyik lakója, kiszabadulva a sokadik emelet túlcivilizált világából, egy nap, egy kiskakassal tért haza. Az erkélyen rendezte be a madár szálláshelyét, aki hamarosan szülőjeként tekintett rá, jókedvűen bólogatott, ha arra járt, egyébként kicsit értetlenül bámult le a szűkös erkélyről a hatalmas forgalomra. Sose tudjuk meg, hogy mit gondol egy kakas, amikor villamosokat, buszokat és hatalmas tömeget lát, olyan madártávlatból, ami egyébként soha nem vált volna osztályrészéül. Hajnalonta persze kukorékolva üdvözölte a napot, mert bár igyekeztek letakarni a ketrecet, amiben lakott, a természetet nem lehet csak úgy, városiasan kikapcsolni. A szomszédok kissé morogtak emiatt, de nem teljes őszinteséggel, valahol az ő életük is vidámabbá vált, ha kinéztek az ablakon, és a fényreklámok mellett, egy fehér tollú kakas sétált az ablakpárkányon. Nyáron a kertben élt, drótketrecében kapirgált  a nagy házak között eldugott kis zöld réten, gazdája minden nap lement hozzá, megetette, megitatta, próbálta nevelgetni, hogy ne kukorékoljon olyan hangosan, ez itt a nagyváros, itt mások a szabályok, de csak szeretettel, látszott, hogy a kakas érzi, nem kell ezt olyan komolyan venni. Egyik reggel azonban végső összecsapásra került sor a természet törvénye és a városé között: valaki agyonverte a kakast. A gazdája találta meg, mikor reggelit vitt neki, kicsit leplezett, gyermeki lelkesedéssel. "Hívjam a rendőrséget?" - gondolja. Vissza se köszön, csak értetlenül bámulja a lift piros gombját.