Csak egy gyors hír: voltunk a rádióban.
A Magyar Rádió Református műsorában (Tebenned bíztunk elejitől fogva) készült a jövő:re szabadegyetemről egy nagyjából negyed órás riport, megszólalok benne én is, meg még páran, legnagyobb részben Antal Z. László, az aznapi előadóink egyike. (Egyébként klímaváltozás volt a téma) Nem célom nagy médiafelületet építeni a jövő:re-nek, de örültem neki…
Azt hiszem, ez tényleg egy sikeres project.
Akit érdekel, itt meghallgathatja
Hát itt a végén. Durva volt. Egy szerelem, egy egyetem vége, egy pályamódosítás, egy szabadegyetem kezdete, néhány konferencia. Iszonyatos szellemi átalakulás jelenik meg az életemben, sok új ismerős, hatalmas perspektívák. 2009 a kifutópálya évének tűnik, sok dolog készül, amiről jövőre fog eldőlni, hogy mennyit ér. Nincsenek rövidtávú terveim.
Mindent befolyásoló és magával rántó esemény a jövő:re elindulása, aminek a farvizén úszik minden más az idén, tényleg minden, még olyan dolgokra is hatott, amihez látszólag semmi köze nincsen.
Megjelent a Nature című igen rangos tudományos folyóiratban egy cikk, ami a nagy rendszerek tűréshatárairól szól. Klímaváltozás, óceán-savasodás, kémiai szennyezés, fajkipusztulás, nagy jégtakarók olvadása stb.
A világ nagy kutatóintézeteinek munkatársai egy nagy képbe igyekeztek összerakni az ökológiai válság minden fontos részletét. Az eredmény aggasztó, mondanom se kell, de most inkább átadom a szót nagybátyámnak Zlinszky Jánosnak, aki a Kossuth rádió negyed órás interjújában foglalja össze a cikk lényegét. (ha a linkre kattintasz, remélhetőleg elindul a lejátszás)
A cikk egyébként itt található a Nature oldalán,
és innen letölthető az egész szöveg
Találtam valami nagyon inspirálót. Arról már írtam, hogy a Balaton Csoporttal tárgyalhattam együtt a JNO ügyeiről és problémáiról, és hogy tényleg fantasztikus volt. Érdekes módon, rövid időn belül több dologgal is találkoztam még, ami tovább érlelte bennem ezt az egészet. Igazából nem jutottam semmire, inkább csak elindultam egy irányba, amit azt hiszem, nyugodtan nevezhetünk forradalminak.
Arról már több postban is esett szó, hogy az oktatás-nevelés milyen szánalmas állapotban van Magyarországon, és igazából az egész világon. Ebből nagyjából minden problémát le lehet vezetni, de most ezt hagyjuk egy kicsit.
Elkezdtünk csinálni egy szabadegyetemet, és emiatt kapcsolatba kerültem két kulcsfogalommal: oktatás és motiváció.
Ma valami igazán nagyban volt részem. Az OBH egy konferenciát szervezett, ahová meghívták a Balaton csoportot, hogy együtt gondolkodjanak a jövő nemzedékek ombudsmanjának lehetőségein, eszközein. Engem is meghívtak, mint lelkes érdeklődőt, igyekeztem komoly ábrázattal leplezni angol tudásom tökéletlenségét és azt a szomorú tényt, hogy ebben a körben ahhoz a kisebbséghez tartoztam, akik nem oktatnak 5 egyetemen, nem írtak könyvet, amit lefordítottak 16 nyelvre, nem tegeződnek kelet-ázsiai uralkodókkal, és rólam se szokták még feltenni azt a kérdést, hogy ú te láttad őt élőben?
Tudás, kreativitás, vidámság, közvetlenség…
Úgy jöttem ki onnan, hogy néha még az avatás közben is eszembe jutott, hogy na, akkor mit kéne csinálni… voltam én már sokfelé, de ezt nevezik brainstorm-nak, ha úgy mélyére nézünk a dolognak. Ezt a csapatot végül is az jellemzi az én szempontomból a legjobban, hogy végül hozzá mertem szólni a dologhoz négy-öt szerény mondatot, de amúgy csak koncentráltam, hogy igen, a világ legnagyobb zöld összeesküvésén ültél bent, és nem álom volt, nem.
Dennis Meadowstól meg tanultam valamit, amit 23-án mindjárt tovább is fogok adni azt hiszem.
Laci szerint én kezdtem, ami formailag igaz is, de ő folytatta. Szóval idén, március 15-én írtam egy bejegyzést az ünnepről, amiben persze szó volt rohamrendőrökröl meg az egész szomorú állapotról, és hogy Sólyom Lászlót a határon a románok hogy szekálták. Meg arról is, hogy Dabason mennyire más volt az egész.
Akkor így lendületből bátorkodtam ezt írni:
2040-ig kell a magyar nemzetet a társadalmi és morális válságból kihozni. Ez nem jó jeleket jelentsen, hanem eredményt. Lehet csatlakozni a mozgalomhoz.
Igazság szerint engem eléggé zavar az, hogy a nemzeti ünnepek gyakorlatilag hosszúhétvégékké degradálódtak még a legértelmiségibb körökben is, ami tökéletesen illusztrálja az egész helyzetet, illetve azt, hogy milyen okosan tudunk nyavajogni, és milyen mégokosabban semmit se tenni nagytöbbségben.
Annyi történt közben, hogy valaki odajött hozzám, hogy Béla mi ez a 2040 dolog? Elmondtam neki, de meglepődtem, mert igazából utólag ilyen hirtelen felindulásnak tűnt, legalábbis csak Laci reagált rá, ő valahogy mindig reagál a nagy projectjeimre, azért is szeretem neki elmesélni őket. De ez nem volt (nincs) rendesen megcsinálva, csak mi ketten vagyunk nagyon elszántak a kétszemélyes nagypáholyunkban, hogy tartjuk a határidőt, eddig minden szép.
Több mint egy éve nem beszélek róla. Illetve itt a virtuális nyilvánosság előtt titkoltam, a színfalak mögött hosszú órák brainstormingjai, ötletei, újratervezései, újabb emberek meghívásai, kikérdezései, felkérései, újragondolásai, és rátalálásai sorakoznak.
Tekintsük ezt hivatalos bejelentésnek kedves barátaim, bár a VT-n már hirdettem, még is, ez az én saját médiabirodalmam, hadd szóljon hát:
Szabadegyetemet indítunk a közeli jövő legfontosabb kríziseiről. Lesznek előadások, vita, kultúra, kötetlen vacsorák és beszélgetések. A kérdések újszerűek, szerteágazóak és alapvetőek. A keresztény felelősségtudat és a jó szándék itt önmagában kevés. Elengedhetetlenül fontos, hogy ezeket a folyamatokat megértsük.
klímaváltozás, demokrácia, tömeges tudatlanság, hitelválság, kőolaj, túlnépesedés, biodiverzitás, globalizáció, fenntarthatatlanság…
Ilyenekről lesz szó. Nekünk kell megoldani ezeket a kríziseket, mert más nem fogja. A mi jövőnk, mi alakítjuk, vagy mi nem.
