Több éves küzdelem után megérett bennem a döntés, hogy veszek egy új fényképezőgépet: nyugdíjba küldöm a filmes Nikon F50-et (1994-ben került piacra) és a digitális Nikon D3100-ra váltok (2010-es modell). Az analóg-digitális átállás egyébként egy lelki folyamat. A filmes fényképezésnek komoly romantikája van, nagyon észnél kell lenni, mert drága, és mert nem láthatod azonnal, hogy milyen lett a kép. Talán éppen ezért, az a tapasztalatom, hogy akik filmre dolgoznak, arányaiban sokkal több jó képet csinálnak. Ha jó helyen hívok elő egy 36-os tekercset, mindenestül akár 3-4000 Forintba is kerülhet, ami azért sok. 2002 környékén vettem az F50-et használtan, tehát majdnem 10 évig szolgált, sok szép képet csináltam vele, azonban a dolgok természete miatt most ebből egyet se tudok megmutatni nektek... A digitális gépek szerintem sokáig nem tudtak semmit felmutatni a filmesekkel szemben, leszámítva a költséghatékonyabb működést, de ha papírképet nyomtatunk, akkor ez a különbség se túl nagy. Végső soron mindkét típus hosszú ideig csak az optika-fénymérés-záridő-blende-világítás-élesség paraméterekkel próbált játszani. A filmet évek alatt ugyan, de mostanra tényleg utólérte a CMOS szenzorok felbontása, nem lehet már nagyon a minőségre hivatkozni, pláne, ha hozzávesszük, hogy a legjobb laborokban digitálisan hívják az analóg filmet is.

Read the rest of this post »

Családi nyaralás. Három és fél nap Magyarország leghíresebb borvidékén. Először is az Erzsébet pincéről. Tokaj belvárosában egy kis családi pince. A pince története az 1700-as évekre nyúlik vissza, szolgálta a cári oroszországot, az Andrássy grófokat, ma pedig a Prácser családot. 15 hektáron gazdálkodnak természetbarát módon művelve a szőlőt, és kímélő eljárásokkal készítve a bort. 3 féle bort kostoltunk. Az első egy száraz Tarcal-7 volt, ami -mint megtudtuk- még kísérleti állapotban van, ennek ellenére tényleg fantasztikusan finom, vettem is belőle egy üveggel. A neve B7, termőhelye, a Betsek dűlő után. Ezen kívül egy kövérszőlőt és egy 5 puttonyos aszút kóstoltunk, ezek is nagyon szépek voltak - igazából a sok pince közül rájuk emlékszem a legszívesebben: kedves fogadtatás, szép pince, és nagyon jó borok. A Tokaji borvidék nem azonos Tokajjal. A legtöbb időt Erdőbényén töltöttük, ahol jónéhány pincét megismertünk, akik ún. "kézműves borászattal" dolgoznak. A kedvencem valamiért az Ábrahám pince lett, ahol két filozófus készít kiváló borokat, de beültünk a Karádi és Berger féle romkocsmába is. Ide telepítette a Béres család is a hatalmas pincészetét, ami méretei miatt már inkább egy gyárra emlékeztet, de a boraik nekik is nagyon jók. Beszélgettünk Homonna Attilával is, aki az egyik legmenőbb borász a környéken. Bio műveléssel gondozza a szőlőit, rendszeresen végigjárja és kézzel szedegeti le a beteg leveleket. A borkészítésnél csak hagyományos eljárásokat használ: "technológia nélküli technológia". Így elmesélni kicsit meseszerű, hogy korábban marketinges volt, és rájött, hogy ez valahol egy értelmetlen életforma, és elment segédmunkásnak francia borvidékekre, így lett belőle borász - nem félt nagy kockázatot vállalni. A személyisége ma is nagyon agilis, fontos szerepe van az erdőbényei fesztiválok szervezésében, nem bízza a véletlenre a dolgokat. Tényleg fantasztikus borai vannak, tőle is vettem egy palackkal: 2005-ös "Édes hármas" - egyszerre aszú, kései szüret és szamorodni. Szóval Erdőbénye hatalmas. Ha tehetem visszamegyek még idén, a Bor Mámor Bénye fesztiválra augusztusban... És végül pár fénykép. Nem én készítettem őket, mert én kedvenc borászaimhoz hasonlóan hagyománykövető eljárásokkal dolgozom, azaz filmre, de a tükröződő pohár azért az enyém, ezt talán nem túlzás kiemelni...

#1

Read the rest of this post »

Virág Judit, az egyik legismertebb magyar műkereskedő kiállítása: 121 személyes kedvenc képét szedte össze múzeumokból, magángyűjtőktől, hogy egyszer együtt legyenek láthatóak a legszebbek. Elég bevállalós kiállításcím, ami azt illeti. Sajnos nem vagyok elég művelt ahhoz, hogy hiányolni tudjak egy-két műremeket, vagy ami mégis eszembe jut, azt én sem feltétlenül tenném be az első 121-be... Tényleg nagyon szép gyűjtemény. Jókor szólok, ma este bezár, pedig már hetek óta itt van az asztalomon a szórólap, hogy nem, ezt nem szabad kihagyni, aztán mindig rákerül valami a tetejére, épp csak a sarka lóg ki, aztán kirántom egy gyors mozdulattal, a kupac tetejére teszem, a csekk mellé. Ma végre eljutottam, hosszan sétálva a pesti Duna parton az őszi esős Budapesten. Egy kicsit szerelmes vagyok ebbe a városba, azt hiszem.

Read the rest of this post »