Egyszerű probléma az, aminek megoldásához bejáratott út vezet, közben folyamatosan tudjuk, hogy hányadán állunk a kérdéssel és a probléma megoldása közben folyamatos javulás tapasztalható közvetlenül.

Bonyolult probléma az, aminek megoldása rendszerszintű reformot kíván, ami átmeneti nehézségek árán vezet el a jobb működéshez, azonban, ha ezt nem tesszük meg, belátható idő után visszaüt a megoldatlan probléma, és súlyos, kezelhetetlen helyzethez vezet.

I.

Ismét egy Dennis Meadows elméletről van szó. A társadalom számára nagyon nagy nehézséget okoz a dolgok hosszútávú hatásának megértése. Az emberek döntő többsége képtelen átlátni a költségvetési egyensúlyt, az EU működését, az egészségügy finanszírozási rendszerét, a fajgazdagság alapvető fontosságát stb., és pláne ritka az, aki mindezeket együtt érti. Az emberek azt érzékelik, ami velük történik a jelenben, és ebből próbálnak következtetni.

Nehéz elfogadni azt a tényt, hogy a hosszútávú jóléthez vezető út nem feltétlenül egyenletesen növekvő jóléttel van kikövezve, hiszen a rendszerszintű változások gyakran nagy nehézségekkel járnak átmenetileg. A rendszerek fokozatos de erőteljes átépítése sokszor átmeneti egyenlőtlenségeket okoz, ami a társadalom belső feszültségeinek elsőszámú okozója.

Egy új társadalmi rendet nem lehet csak úgy bevezetni.

Még, ha ki is dolgoznánk az egészet, nem lehet egy parlamenti szavazással elintézni. A régi rendszer lebontása és az új felépítése párhuzamosan történik, ami nagyon komoly érdekellentétekkel és átmeneti egyenlőtlenségekkel jár, és az új rendszer kezdeti működése is nyilván bizonytalan, hiszen egy ilyen koncepciót nem lehet bétatesztelésre bocsátani. De ettől még muszáj megtenni, hiszen ellenkező esetben a lejáró szavatosságú régi rend (nevezzük csak fogyasztói társadalomnak) mindent maga alá temetve dől össze.

Nem csak jogi átrendezésről van szó, meg pénzügyiről (ezek többnyire anyagtalan, tehát jól kontrollálható folyamatok), hanem energia és közlekedési hálózatról, mezőgazdasági koncepcióról és így tovább, ezek már lomhább rendszerek.

Meadows szerint a megoldás az időhorizont kitágítása. Muszáj megtalálni a módját annak, hogy hogyan tudunk 20-40 években mérhető hasznokat értékelhetően feltálalni a nagyközönségnek.

És itt visszakanyarodunk a legújabb kedvencemhez: amíg a GDP mutatja meg, hogy merre kell mennünk, addig esélyünk sincs jó irányba haladni. Új fenntarthatósági és jóléti indikátorok kellenek, amik hitelesen mutatják, hogy hol állunk a hosszútávú céljaink megvalósulásával…

II.

Rendszerszintű módosítás… Képességek és prioritások újjáépítése, korábbi célok újakra cserélése. A korábbi döntések hibáinak alapos elemzése, majd egy intuitív, kockázatos és válságoktól cseppet sem mentes lépés az új rendszer felé.

Krízis. Elsősorban anyagi téren, illetve társadalmi nyomás, hogy nem fog menni, hogy az én koromban már, hogy ez utópia, hogy le kéne szállni a földre.

Útkeresés. Akkor legyen ez, akkor legyen az: az új elképzelések egyre jobban illenek az új rendszer felé támasztott alapvető elvárásokhoz, de sokáig nem tökéletes.

Első terv, nagy erőkkel nekikezdek – nem megy.
Második terv, nagy erőkkel nekikezdek – nem megy.

Pedig visszanézve milyen egyértelműek az események. 3 jelentős intuíció, amelyeknek nem láttam minden következményét, csak hittem bennük valamiért, valószinűtlenül erősen hittem bennük.

Az új rendszer jobb, mint a régi volt, ez teljesen nyilvánvaló. A régi stabil volt és voltak távlatai, jól lehetett érvelni mellette, csak pszichológiailag nem volt fenntartható.
Egyszerűbben szólva: nem szerettem.

Így lettem orvosból az, ami most vagyok.

Megoldottam egy bonyolult problémát. Csak hosszútávra terveztem – ez a titok. Az eredményt valahogy úgy szokták hívni, hogy flow.

Kyrie eleison!

Bár a Fidesznek volt 8 éve gondolkodni azon, hogy mit kell tenni, látszólag meglepte őket az a hír, hogy José Manuel Barroso az EB elnöke nem járul hozzá a 7%-os költségvetési hiányhoz. Látva a görög helyzetet, ez nem csoda és látva a németek véleményét az ostoba kis keleti országok finanszírozásáról, szintén nem csoda. Az egészben az a fura, hogy szintén az Európai Néppárt politikusa, Orbán Viktorral nyilván régi jó ismerősök: miért így és miért most kellett ennek kiderülni? Kósa és Szíjjártó nyilatkoznak, hogy államcsőd van, erre a nemzetközi pénzpiac a falhoz vágja a Forintot. Őszintén szólva van ebben a jelenetben valami abszurd: a pénzpiac ennyire nincs tisztában a gazdaság állapotával, vagy tényleg azt hiszi valaki, hogy nyilatkozatok mentén változik egy ország termelése és pénzforgalma? Kósa és Szíjjártó szándékosan idegesítik (vagy zsarolják, hátha enged…) Barrosot, vagy ennyire nem bírnak magukkal és úgy érzik még mindig érdekel valakit az MSZP démonizálása? Aztán Varga Mihály komolyan gondolja, hogy a gazdasági tényfeltáró bizottságnak számok nélkül fogjuk elhinni a tényfeltárás eredményét? Végül mindezek ellnére mégis tartható lesz a hiánycél. Akkor mi végre volt ez a nagy felhajtás?

Christe eleison!

Mindeközben forradalom volt Budapesten (ha valaki nem vette volna észre) és lezárult egy történelmi kor. Megkezdődött a nemzeti együttműködés rendszere, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, de azt tudjuk, hogy az Alkotmány szerkesztői közül hiányoznak azok, akiknek mindenképpen ott lenne a helyük, de van helyettük néhány középszerű jogász, egy atomfizikus és egy vérbeli kommunista. A kettős állampolgárság törvény remek időzítésének köszönhetően az MKP-t jó eséllyel legyalulják Szlovákiában a választásokon.
Ami 8 éve még csak egy szónoknak szóló lelkesedés volt, ma politikai messianizmussá alakult: Orbán Viktor a jelek szerint fokozatosan elvesztette a kapcsolatát a valósággal…

Kyrie eleison!

Sólyom a zöld elnök, Sólyom és a határon túliak, Sólyom a jogbiztonság, Sólyom az autonóm államférfi… nem sok ilyen van.

Nem fényezem tovább, aki tiszteli, tiszteli, aki nem, nem.

Szóval van sólyomblog, van sólyomtwitter és aláírhatod te is, mert egyetértesz a kérésünkkel: Sólyom for President!

(Cseh, Másik, Bereményi)

Szóval, kétharmadot kaptak. És a fasiszták is bejutottak. Meg a liberáliszöldek, és a kommunisták is. Mi lesz így mivelünk?

Elmélkedés a demokráciáról.

Elfogulatlannak érzem magam a témában. Aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy a Fideszre szavaztam, és sejti, hogy nem sokat törődtem múlt vasárnap az eredményekkel, nem tudok már őszintén lelkesedni értük.

Meglett a kétharmados többség egyedül, egyetlen pártnak. Példátlan eredmény. Lendvai Ildikónak üzenném, hogy ez nem támadás a demokrácia ellen, nem is királyság, ez a demokrácia maga. A választások eredményét a szavazatokból állítja elő a Választási Törvény nevű függvény. A helyzet az, hogy az emberek ezt akarták végül is. Ráadásul senki se mondhatja, hogy kétharmadot nem akartak, csak épp ez jött ki, hiszen lehetett tudni, hogy nagy az esély rá, mégis sokan szavaztak rájuk a második fordulóban is.

A második a jobbik. Itt pedig a fanyalgó európai újságíróknak és a többi pártnak üzenem, hogy demokrácia van. Ennyien szavaztak rájuk. Nem kell kétségbeesni, nincsenek elegen ahhoz, hogy bizottságot kezdeményezzenek, elnököt jelöljenek, semmihez sincsenek elegen, ki fog pukkadni a lufi. De a lényeg nem ez. A Jobbik megjelenése az MSZP hibája. Tetszettek volna kormányozni, tetszettek volna rendes oktatáspolitikát csinálni, és akkor nem hinnék azt egy csomóan, hogy Gárdával, Szent Koronával és hasonló őrületekkel bármire is juthatunk.

Az LMP-ről kampánytechnikai szakdolgozatot lehetne írni. Ráéreztek arra, amit az emberek egy része akar ma. Ráéreztek arra, hogy nem az egész népet kell megszólitani, csak azokat, akik közel vannak hozzájuk így-úgy. A parlamenti mandátumok a rendelkezésre álló erőforrások és a technológia szorzatából állnak össze. Magyarul pénz és kreativitás. Nem tudom honnan volt pénzük és mennyi, a nyílt kampányszámlában nem hiszek, de nem is zavar a dolog nagyon, túl sok pénzük tényleg nem volt. Most már van egy ilyenünk is, engem nem zavarnak nagyon. A kampány profi volt, és a 2010-es politikai légkör nekik kedvezett, nagyon.

Az MSZP-ről nem akarok sokat írni. Utódpárt. Tűnjön már el, nem érdekel semmiféle megújulás. Nincs létjogosultságuk, ennél még az SZDSZ-nek is több van. Nem kizárt, hogy egyszer ez a nap is eljön.

Hallottam egy bájos történetet:
- Kire fogsz szavazni?
- Még nem tudom… Vagy a Jobbikra, vagy az LMP-re.

- Végül kire szavaztál?
- Végül megosztottam: listán ide, egyéniben oda.

Kórjelző. A történetből nem az az érdekes, hogy a barátunk olyan tájékozatlan, hogy két egymástól igencsak távoli politikai erőt támogat. Nyilván egyikről se tud eleget. Azt jelzi, hogy a megszokott jobb-bal helyett megjelent egy új törésvonal, de ez már inkább a pártok között, mint az emberek között: régiek – újak. Kiábrándultunk – reménykedünk.

A marxi álom létrejött: osztálynélküli társadalomban élünk. Persze az emberek különböznek, de, ha valaki ezt ki meri mondani, akkor azt azonnal diszkriminációnak, sznobizmusnak, elitizmusnak, nepotizmusnak és hasonlóknak bélyegzik. Az emberek nem egyformák, és nem kellő intelligenciával állnak a közélethez. A világ legérettebb demokráciájában is így van. Mit tudtak a svájciak, amikor a minaretekről szavaztak? Ne legyenek illúzióink.

Ezért én amellett lennék, hogy a választójogot szűkítsük. Én úgy gondolom, hogy egy talán a rendi társadalomra emlékeztető rendszer lenne a jó. Persze átjárhatóan meg minden, csak olyan szoftos koraújkor módon. Van pár trükk. Például mindenkinek házhoz postázni a szavazólapot, amit az önkormányzat 1000 Ft-ért visszavesz. Az szavazzon, akinek ez tényleg fontos. Vagy személyesen kelljen jelentkezni a választói névjegyzékbe. Vagy legyen valami egyszerű vizsga féle. Legyen vagyoni, oktatási cenzus. Legyen valami.

Persze nem reális, többnyire azok is elleneznék, akik szavazati jogot kapnának.

Az általános választójoggal a demokrácia legfontosabb faktora a tudatlanság mértéke lett, amit a média állít elő és kormányoz. Azon töprengek tehát, hogy mit lehetne mégis. Lehetne elméleti fejtegetést a részvételi demokráciáról, a személyközi kommunikáció hitelességéről, (?) vagy valami ilyesmiről. Az ember rendszerszintű megoldásra vágyik. Médiatörvény, ilyesmi.

A helyzet azonban az, hogy ezek nem szoktak működni. Vagy legalábbis a probléma lényegét nem oldják meg. Mégiscsak az a helyzet, hogy a bajokat nem a bácsik fogják megoldani, akik ott szoktak kezetfogni a tévében. A bajokat mi fogjuk megoldani, vagy senki.

De jó, hogy demokrácia van!

Na, de hagyjuk. Segítség nélkül is tudtuk, hogy az MSZP-nek is van. És a világ legnyilvánvalóbb dolga, hogy a Jobbiknak is van, talán közöset használnak a szocikkal, úgyis egy fészekalja. Az MDF-nek a hőskorból talán maradt, az LMP-nek biztos nem ilyen fejlett, de valljuk be, egy komolyabb Excel táblázat is sokat tud, ha értünk hozzá.

Ez persze nem sokat változtat azon, hogy mindez büntetőjogi kérdés kéne legyen.

Vajon miket tudnak rólam?
Persze mindjárt azon gondolkodtam, hogy vajon benne vagyok-e. Gondolom igen, mert kaptam tőlük egy szórólapot névre címzett levélben. Azt írták benne, hogy itt az idő. Remélem azért programalkotáskor átlapozzák a blogom társadalom és közélet címke alatti bejegyzéseit. A fenntartható alattit biztos nem, pedig azt is nekik írom.

Na de vegyük komolyan a dolgot. Van a választói lista, nyilván szépen illesztve a telefonkönyvvel, és minden adattal. Van ugye a jó UD Zrt, aki nyilván ki-be jár az adatbázisba, és szerintem az NBH is ki-be jár, függetlenül attól, hogy ennek mennyire örülnek a Szentkirály utcában. Az NBH ugyanis az utolsó bitig figyeli a hazai internetforgalmat, és nem hinném, hogy minden kopogtatócédulagyűjtő rabszolga VPN-en csatlakozna egy szuperbiztonságos OpenBSD terminálról, és akkor az emberi tényezőt még nem is firtattam, tehát az ajtók nyitva állnak. Innentől már legyünk egészen nyugodtak, ha nem is valós időben, de lényegében a szocik is hozzáférnek, és nem sokat javítja a hangulatomat az a feltevés, hogy ez fordítva is esélyes.

Ha kis eszük van, akkor a civil szervezetek is fel vannak tüntetve benne, esetleg magáncégek, közösségi oldalak profiloldalai.

A lakóhelyek, iskolák, szervezetek és munkahelyek alapján egy olyan társadalmi hálózatot építhetünk fel, ami az iwiw-et megszégyenítő precizitással mondja meg, hogy kinek ki az ismerőse. Hogy kit mely politikai kérdések érdekelnek leginkább.

Don’t be evil…
Félreértés ne essék, ezek nem azok a dolgok, amiket meg lehet csinálni, ha akarnak, akár veled is, de áá nem, te kisember vagy. Ezt a melót úgy lehet az összes választópolgárral egyszerre elvégezni, hogy egyetlen ember se pocsékolja vele az idejét. Adatbányászatnak hívják az informatikusok. Szorgos algoritmusok böngészik a bevitt adatokat, amit aztán így-úgy lekérdeznek a google filozófiára építve: gyűjtsük össze és rendszerezzük az összes információt, és don’t do evil…

A személyre szóló rész csak ezután jön.

Ha valaki megpályáz egy állást, ami kicsit is fontos a Fidesznek, akkor meg lehet nézni benne, hogy a barátunk megbízható-e. Ha egy civil szervezet, vagy valaki pénzt pályáz, könyvet ad ki, vagy bármilyen jelentősebb dologba vágja a fejszéjét, könnyű eldönteni, hogy jó-e nekünk, támogatjuk-e. Esetleg, ha a Fidesz keres valakit, azt is ebben keresi.

Nekem ne mondja senki, hogy nem használják ilyenekre, mert nem vagyok hülye. De ne örüljenek a baloldali olvasók se, meg a radikális sámánok se, mer’ arra felé se jobb a helyzet, teljesen ugyanez megy.

Akkor legalább egyszer remélem küldenek egy állásajánlatot, hogy itt az áll, hogy te értesz ehhez meg ehhez, hát megteszünk miniszternek. Talán így halászták elő a kalapból Schmitt Pált annak idején, meg Tarlós Istvánt. Bár úgy látom, akkor még erősen béta tesztelés alatt állt az alkalmas-ember kereső.

És, hát, kedves Kubatov pártigazgató úr, most már talán te is megtanulod, hogy nem a ház mögötti fészerben kezdünk bele az urándúsításba se. Most aztán böngészheted az adatbázist, hátha kiszűri neked, hogy ki volt az áruló.

Török Gábornak van igaza, nem szeretőt választunk vasárnap, csak házmestert. Erre a posztra meg nem a legideálisabbak közül is muszáj választani, ha nem akarod magad kisöpörni az egész ország udvarát. Szóval – kedves narancssárga barátaink – azért persze rátok szavazok majd.

De azért basszátok meg.

Miért érezte úgy, hogy meg kell szólalnia?
1998 tavaszán is odaálltam a kamerák elé és azt mondtam, ne szavazzon a szoclib koalícióra, aki nem akar gátat Nagymarosnál. Ádáz ellenségeket szereztem ezzel magamnak, de így kellett tennem, ha hű akartam maradni ahhoz a szerephez, amit a Duna-mozgalomban elvállaltam. Ugyanilyen kötelességem most kijelenteni, hogy aki a környezetvédelemnek hiteles politikai képviseletet kíván Magyarországon, ne szavazzon az LMP-re.

Pedig az LMP is fűt-fát ígér a zöldeknek. Miért tartja őket hiteltelennek?
Mostanában gyakran megszólítanak az utcán: ugye, én is az LMP-t támogatom. Nem mondhatom el minden sarkon, hogy éppen ellenkezőleg!
Ezt a pártot azok alapították, akiknek 2006-ban az volt a küldetése, hogy bármi áron megakadályozzák egy zöld párt sikeres indulását. Ezért a politikai szerepre készülő Védegyletben meghasonlást okoztak, így a pártszakadás előbb meglett, mint maga a párt (az Élőlánc Magyarországért).

Személyesen önnel volt baja a Védegylet balliberális szárnyának?
Ezen én is sokat gondolkoztam. Az SZDSZ-ből illetve balliberális mozgalmakból ismert fiatalemberek kerestek meg a pártalapítás szándékával, s később éppen ők fordultak a közös vállalkozás ellen.
Volt-e ebben szerepe annak, hogy Fodor Gábor, akivel megpróbáltak összehozni, nem óhajtotta elhagyni az SZDSZ-t egy alakuló új alternatív párt kedvéért, azt nem tudhatom. Annyi bizonyos, hogy Schiffer András, az LMP mai listavezetője, akivel 2005-ös pártütése óta nem vagyok beszélő viszonyban, 2008 nyarán, egy nappal az után, hogy Fodort megválasztották az SZDSZ elnökének, megpróbált rávenni, hogy a sajtóban együtt támadjuk meg Fodort. Ilyen fokú gátlástalan cinizmus egy pályakezdőnél nem mindennapi: sokra viheti még.

Schifferék inkább saját pártot gründoltak össze.
Igen, én akkor már tudtam, hogy az Élőlánc alakulását minden eszközzel akadályozó csoport hozzálátott a saját pártjának szervezéséhez.
Persze, nem olyan naív módon jártak el, mint mi. Tudták, hol kell elkezdeni. Majd egy évvel az LMP megalakulása előtt felkeresett az Egyesült Államok nagykövetségének két politikai munkatársa, akik kizárólag arra voltak kíváncsiak,  hogy az Élőlánc Magyarországért támogatná-e a Védegyletből alakuló újabb zöldpártot.

Azt gondoltuk, Mark Palmer volt az utolsó nagykövet, aki királycsináló akart lenni Magyarországon. Mit mondott a diplomatáknak?
Nekik sem mondhattam egyebet, mint hogy az alapítók többsége kezdő az ökológiai politikában, és hogy belépőjük, egy zöld párt sikeres indulásának megakadályozása volt. Mi a Duna-mozgalmak évtizedes, a Védegylet ötesztendős tevékenysége során olyan erkölcsi tőkét halmoztunk fel, amely megfelelő belépő lehetett volna a politikába.

Kizárólag magukat tartják a Védegylet eszmei örököseinek?
Mint a Védegylet alapítója (Karátson Gáborral kezdeményeztük 2000-ben) és első vezetője joggal kifogásolom, hogy a bejáratott márkanevet az LMP kamatoztatja. Az Élőlánc az elmúlt években gyakran hallatott magáról: vagyontörvény, kórházbezárás, kisiskolák, sukorói kaszinóváros, pátyi golf-falu, dunakeszi tőzegláp stb. stb. Igaz, mi soha nem magunkat, hanem különféle ügyeket próbálunk népszerűsíteni.
Pénz és országos hálózat híján nem is gondolhattunk rá, hogy elinduljunk a választásokon, csak részletes szakpolitikai elgondolásainkat hoztuk nyilvánosságra egy vitairatban.

Talán csak a szőlő savanyú, hiszen az LMP-nek sikerült listát állítania.
Igen. Őszintén irigylem azt a százmilliós nagyságrendű összeget, amely lehetővé tette az LMP elindulását. Kérdés, hogy akkor is irigyelném-e, ha tudnám a módját, hogyan lehet ilyesmihez hozzájutni. A hívek magánadományaiból nem, ennyit elárulhatok a politika gazdaságtanában járatlanoknak. De igazán az háborít fel, hogy ez a jól kistafírozott kampánypárt igazi potyalesőként a zöld mozgalmak és helyi civilek által feltárt ügyeket próbálja a médiában rendszeresen kisajátítani, amikor azokon mások már hónapok óta dolgoznak. Eddigi működésük, sajnos, az eleven cáfolata annak, hogy lehetne más a politika, mint marketing.

Keretes írás:
Jan Krc, az Egyesült Államok nagykövetségének sajtóattaséja kérdésünkre azt felelte:  a követség nem avatkozik bele a magyar belpolitikába, és nem hallott olyasmiről, hogy részükről bárki nyomást gyakorolt volna Lányira.

Lányi András megjegyzése:
Szó sem volt nyomásgyakorlásról. Kedves hölgyek kérdezősködtek, békebeli kávéházi milieu-ben, egy olyan pártról, amelynek a készülődéséről a hazai közvéleménynek akkor még sejtelme sem lehetett.

Két dolgon töprengtem.

Egyik este a Növekedés határait levettem a polcról és átlapoztam a jól ismert grafikonokat, hogy vajon mik ma a realitások és hogy mikorra várható a balhé. Persze pontatlan a dolog. Meadows szerint nem az a kérdés már, hogy összedől-e az egész rendszer, hanem az, hogy mikor. Elméletileg még nem, de gyakorlatilag már itt tartunk. Azért vettem elő a könyvet, mert az első jelekre voltam kíváncsi. Nem emlékeztem, hogy melyik görbe törik meg először…

Jó esetben van még nagyjából 10 évünk. Nem az az érdekes, hogy meddig lesz elég olaj, mert az élelmezés fog elsőként összeomlani, túl sok dologtól függ, de elsősorban a talajtól, ami rémes állapotban van, és persze romlik.

A FAO szerint 2008 szeptembere óta csökkent a világ gabonatermése. Tudom, hogy ez még rövid idő, és nem lehet túl nagy következtetéseket levonni. Talán nem csökken, hanem stagnál. Talán csak inog. A népességnövekedés fényében ezek se túl jók. Talán növekszik is majd még, de vajon tartja-e az iramot a népesedéssel, és a növekvő egy főre eső igénnyel? Tartok tőle, hogy nem. Vagy ha igen, hány évig még?

Szóval 2040-ben nagyon nem lesz vidám az élet, ez eléggé biztosan állítható. Egészen alapvető létbiztonsági problémáink lesznek. Itt Magyarországon.

De ez a célkitűzés nem is fenntarthatóságról szól, hanem erkölcsi, szellemi megújulásról. A körülmények mégis fontosak: vajon a baj összehoz, vagy még mélyebbre lök majd?

Ma sétáltunk a városban. Zászlós, kokárdás emberek itt-ott. A magyarokat ma egyszerre sújtja a kommunizmus és a posztmodern. A tétlenség, kicsinyesség, materializmus, szabálykerülő, és az individualista, érték relativizáló, jelenidejű szemlélet.

Ebből a szempontból nincs lényeges különbség az acélbetétes bakancsban ballagó jobbikos fiatalok és a panellakásokban tengődő szocialista nyugdíjasok között. Egyiknek sincs fogalma semmiről és mindkettő olyan álmot kerget, amit elvileg sincs esélye elérni. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy jó lenne-e, ha elérné.

De ne feledkezzünk meg a messianizmusba belefeledkező derék fideszesekről sem, akik éppolyan kádárista bizalommal hárítják fölfelé a cselekvést, és akik a keresztény-konzervatív tábortűz mellett gyülekező hadsereget talán már sose fogják rávenni arra, hogy rendszerben szemlélje a problémákat, bár kétségtelen, hogy erkölcsileg és szellemileg még mindig itt van a legtöbb remény valami vállalhatóra.

De én nem kárhoztatom a szavazókat, ennél bonyolultabb történet ez. Vajon mit lehet kezdeni egy olyan néppel, ami önmagát vesztette el? Akit nem érdekel, hogy nincs közös alapja, akiben nem merül fel, hogy önmagán kell segítenie, mert másként csak rosszabb lesz? Akinek nincs normális civil közélete, de ahol mégis van, ott többnyire bár ne lenne? Ahol a közjó fogalma teljesen ismeretlen, ahol a nép többsége kifejezetten buta és passzív, ideszámítva az értelmiségieket is…

Bevallom, egyre halványodnak az ötleteim, de majd csak megoldjuk valahogy. Van még 29 évünk, és 290 napunk rá.

Ideje lenne felfogni, hogy az emberiség (magyarság) nem a környezettel szemben létezik, hanem benne. Két módon lehet élni: a többi emberrel (netán önmagunkkal) és a természettel harmóniában, vagy ezer gond között.

Ne valami mélyzöld túzokmentő szövegnek értsétek. Az ökológiai politika azt jelenti, hogy az ember megtalálja a helyét a világban, a természetben, az emberi közösségben, a valódi rendeltetésére törekszik és nem absztrakt rendszerek kiszolgálására. Nem nagy meg kicsi mer lenni, hanem önmaga. Ha ez a szemlélet működni kezd, akkor nem kell már környezetvédelem, de ez még messze van.

Megjelent az Élőlánc Magyarországért ökopárt politikai vitairata. Büszkén árulom el, hogy tőlem is került bele néhány sor, elsősorban az oktatáspolitikába, de máshova is.

Vitairat, nem frankómegmondás. Mi is elvitatkozgattunk amíg írtuk, hogy mi legyen a cigányokkal, hogy hogyan fognak megjavulni az iskolák, ha egyre hülyébbek a tanárok, hogy mit lehet kezdeni ezzel a szerencsétlen egészségüggyel, ha nincs pénz. És kultúra, és alkotmány, és globalizáció, és EU…

Az Élőlánc félig párt, félig civil szervezet. Nem indul a választásokon, mert nincs rá egymilliárd forintja, de őszinte társadalmi vitát szeretne a valódi problémákról, részvételi demokráciát szeretne, hát részt vesz. Tegnap sajtótájékoztatót tartott, ahol hatalmas zöld molinó helyett csak egy biobüfé várta az újságírókat, és a Szíjjártó féle agyzsibbasztó szlogenek helyett egy kevésbé előregyártott beszélgetésben mutatták be a kötet fő szerzői a programot.

A mandiner.hu fiatal újságírójának ez már sok volt. Talán hiba volt, hogy a 140 oldalas programot elfelejtettük egy oldalba tömörítve is a kezébe adni, hiszen a cikket hamar meg kell írni, a programot elolvasni nincs idő, marad hát a külsőségek valóban szegényes halmaza, és a modern újságírás mindenkinekbeszólunk cinikus attitüdje.

Végül is mindegy, nem vesztettünk szavazókat, csak Bukovics Martin elvtársat is regisztráltuk a középszerű és látványosan felkészületlen újságírók viszonylag népes táborába ahonnan bár könnyű lenne távozni, mégse szokott soha senki.

Ez most egy ilyen ország. Aki elolvassa a programot, az megtudhatja, hogy szerintünk innen van kiút…

Városháza iktatórendszere, sokmilliárdos önkormányzati sikerdíjsztori, nyírkátai segélyügy, újabb házkutatások a BKV ügyben, előzetesben a Zrínyi Egyetem rektora, lemondott Telki polgármestere, előzetesbe került 5 magas rangú katonatiszt, házkutatás a Rác fürdő ügyében, stb.

Ez csak egy egyhetes lista, talán nem is teljes. 7 nap, 7 vizsgálat. Mi lehet az oka ennek?

Nekem a BKV botránynál tűnt fel, hogy ezek már Demszky-t is támadják, ami azért szokatlan volt, és tényleg, már vagy 5 ember előzetesben van, a sajtó és az ügyészség is elképesztő mennyiségű adatot talált. Nem értem teljesen. Elképzelhetőnek tartom, hogy a média kezd jobbra igazodni, elképzelhetőnek tartom, hogy az ügyészségnél kevésbé félnek a közelgő választások miatt, elképzelhetőnek tartom, hogy a Fidesz hosszú gyűjtőmunka eredményét adagolja a háttérből, afféle kampányként, sok más elméletet lehet gyártani, de ez így-is úgy-is elképesztő.

Egyrészt tetszik, végre, talán valamennyire rendet raknak, másrészt azért durva, hogy mennyi trágya van a padláson…

Csak egy dologról nem esik szó kedves barátaim: kétharmaduk lesz a mentelmi bizottságban. És akkor nagyon csúnya idők fognak járni Gyurcsány Ferenctől Dávid Ibolyáig sokakra.

Ez a para tárgya.