Mióta a világ varázstalanítva lett
Csak te maradtál titkos értelmű képzeletTested, a gazdag, mindent kínál nekem,
De én csak az arcod, az arcod kívánom végtelen.Mióta a világ saját eszébe szállt,
te vagy az, akinek nincsen értelme egyáltalán.Mióta a világ varázstalanítva lett,
végre miattad nincsen értelme semminek.Mióta a világ titoktalanítva lett,
már mindent értek, egyet kivéve – tégedet.Cseh T. – Bereményi G.
De mit kezdjünk a varázstalanított világgal? Ha megkérdezi valaki, hogy mi az élet értelme, esélyünk sincs korrektül válaszolni, hiszen a végső kérdések előtt a tudomány csak bután álldigál egyik lábáról a másikra, de még a logika is. Nem tudom, hogy ki kérdezte meg először ezt az élet értelme kérdést, valószínű azért, hogy ez nem a modernizmus gyümölcse, de mégis, a huszadik század pozitivista, táblázatos gondolkodásmódja az, ami mindent rendszerbe szervez, technológiákkal, evolúcióval és pszichoanalízissel akar megmagyarázni engem és téged…
Hát most mit lépjünk erre? Itt állunk egy korban, ahol az értékrendi és egzisztenciális kérdések eleve megválaszolhatatlanok. Lőjük magunkat főbe egy hanyag mozdulattal, vagy találjunk ki valami újat? Egy aftermodern paradigmát konkrétan.
Korunk ember és világképe sokszorosan módosításra szorul. Az ökológiai szemlélet többé nem egy biológiai hálózat megőrzésére tett kisérlet, hanem önálló világnézet, ami majdnem mindenben eltér a tudomány évszázadának értékrendjétől. Igen attól.
Mert a kritikus-szkeptikus hozzáállás remekül működik, amíg a világegyetem távoli csillagairól, fehérje konformációkról, klímamodellekről, vagy gépekről van szó, de semmit sem ér, ha az ember közelébe érünk.
Az ember semmit sem ér ökológiai és társadalmi környezete nélkül, ezekben és ezek által válik személlyé, így minden individualizmusra épülő modell tévedés, kezdve a gazdasági önérdekkövetés logikáján. És persze, Freud és Jung korszakot alkotott, Marx is kapizsgálta a dolgot és még sokan, de ez nem sokat változtat a személyiség misztériumán.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
Jöjjön hát az emberközpontú korszak, ahol az emberi méltóság nem az AIDS-ről és az ivóvízről szól, hanem valami sokkal magasabb rendű fenségről, arról, hogy embernek lenni méltóság. Ahol a világ célja nem a volumenhatékonyság.
Hanem a fenntartható szépség – ugyis, mint eleve, és direkt és végre valami definiálhatatlan.
