arról, hogy miért Ubuntu
azért, mert ha az élet mégis arra kényszerít, hogy windows-t használjak, és előveszem az új laptopomat, amin az Ubuntu Linux mellett fennhagytam a Windows 7-t is, mert hát talán jó lesz még valamire, meg mikor is volt az embernek jogtiszta Windowsa. És (döbbenet) a géppel dolgozni akarok. És bekapcsolom. És azt még valahogy elnézném, hogy az MS Office 2003 nem képes normálisan futni Wine alatt, végül is az az ellenség. Na de hogy amikor bekapcsolom a Windowst, és az konkrétan 20 percig konfigurálja a semmit bekapcsolás előtt, majd miután nem hajlandó rákapcsolódni a wifire amire az Ubuntu kérés nélkül igen, akkor kikapcsolom és kikapcsolás előtt is 20 percig konfigurálja a semmit, akkor az ember ráfekszik a power-off gombra.
És a Linux kernel bootolása közben, amíg az 30 másodperc alatt szkenneli a merevlemezt a kicsit agresszív kikapcsolás után, azalatt az ember megnyugszik, hogy nem, nem vagyok hippi amikor Linuxra váltok, csak még mindig, századszorra, a Vista után sem, ezek nem képesek egy használható oprendszert megírni, ami képes lenne elviselni a jogos tulajdonosa uralmát, ami képes egységes felületen kezelni a frissítéseket, ami nem akarja helyettem eldönteni, hogy veszélyben van-e és azt se, hogy ezt mikor hozzuk helyre, és ami engedi nemtelepíteni a Windows Live Essentials-t, sőt, engedi máshogy telepíteni magát, ha már egyszer pénzt adtam ki azért, hogy használhassam.
Ezért. Ubuntu: Linux for human beings.
