Az életem kezd aggasztó lenni. Arra már régen rájöttem, hogy olyan a legszebb álmokban se valósul meg, meg még a rémálmokban sem, hogy reggel felkelek, elkezdek dolgozni és csak enni hagyom abba, meg pár szünet, de mint a gép, tolom estig. Ilyen nincs, vagy ha van, akkor csak rövid ideig. Egy teljes vizsgaidőszakot pl. nem lehet így végignyomni. Estig = 9.
Egy ideje megint ezt csinálom, tetézve mindezt azzal, hogy több program van a naptárban, mint amennyi idő. Enyhítő körülmény, hogy tényleg érdekesek is amik benne vannak, de mégis, kicsit több az ideálisnál, azaz elvileg sincs esélyem minden fontos dolgot megoldani. Én az ilyet közismerten élvezem egy darabig, aztán elkezdem utálni, de még nem tartok ott. 25-én lesz a PhD felvételi, addig menni fog. És megtanultam élvezni a statisztikatanulást, ennél csak egy dolog lehet nehezebb: magát a statisztikát megtanulni.
Az előző bejegyzésben kifejtett heveny, de nem túl súlyos önértelmezési válságomra érkezett egy olvasói levél, amelyben azt javasolja a szerző, hogy ha meg szeretném határozni magam, akkor sajátos (aftermodern) világképemhez méltó volna a bakteriális numerikus taxonómia alkalmazása, ami ugye minden féle lények, illetve baktériumok meghatározására alkalmas. Megtettem, totál önazonos vagyok ezóta.
az egyik legkedvesebb szoftvernév amit valaha hallottam. Azt hiszem maradok azért az Operánál, pláne az új, 9.5-ös verzió nagyon ígéretes, én már most is a beta2-t használom, és tökéletesen elégedett vagyok.
A mai napon én is frissítettem az Ubuntumat. Csütörtök óta sok dolgom volt, meg nem is akartam, mert gondoltam megint az lesz mint korábban, hogy azonnal frissítek, de szegény szerver majd belehal a nagy tülekedésbe. Hát most már nem volt tülekedés, legalábbis én full sávszélességen kaptam az áldást.