You are currently browsing articles tagged modern.
2003-as film, Lars von Trier-től, a dogma mozgalom egyik elindítójától. Nem dogma, de nagyon messze van a konvencionálistól, leginkább talán egy filmre vett színházi előadáshoz hasonlít. Minimáldíszletnél is kevesebb.
Egy rejtélyes idegen kér menedéket Dogville városában. A helyiek befogadják, kezdetben segítik is, majd egyre keményebb árat kérnek a védelemért. A vége nagyot csattan.
Társadalmas film. Szerepek, betegségek, álarcok, érdekek, közösség, romlatlanság, megbocsátás, etika, társadalmi rétegek, különbség tolerálása – és mindezek relativizálása. Ami a felszín alatt van és a hozzá kapcsolódó értelmiségi elmélkedések. Vajon mi okozza a világunk elképesztő visszásságait? Vajon ki tehet róla? Csomó kérdés felmerül ebben a végtelenségig lecsupaszított és túlfeszített filmben.
Szerintem zseniális, 18 év alatt esély sincs megérteni, afölött viszont kötelező.
Tags: film, modern, művészet, társadalom
Vettem egy használt iPod-ot. Zoli rajta hagyta a zenéit. Ez az egyik. Egy újabb példája annak, (számomra) hogy az ilyen elektronikus zenék is tudnak, ha nagyon akarnak. Nehezen írom le, hogy mit. Munkahelyen ne próbáld meg hallgatni. Én akkor találtam rá, amikor sötétben sétáltam a Gellérthegy oldalában, mellettem kicsit vizes és nagyon kivilágított Budapesten néha autók száguldottak, hajók a Dunán, eszméletlenül péntek este volt az egész városban, ebben a városban, amit annyira szeretek. És olyan volt lenni, mint azok az emberek a klippekben. Én voltam középen, ha érted, de valahogy mégis nem velem foglalkoztak. Hát ez.
The Glitch Mob – Nalepa Monday remix
A kommunizmus közepén, néhány fiatal indiánosat játszott a hegyekben. (egyébként Cseh Tamás is ilyen indián volt) Talán tüntettek vele, talán kerestek valamit. Nem volt politikai céljuk, sőt, talán az volt a céljuk, hogy meneküljenek a politikától kicsit. Indiánosat játszottak, mint mi is gyerekkorunkban. Egy saját világot építettek fel, saját szabályokkal. Ahol minden egyszerűbb.
Amerikai indiánokkal leveleznek, eszközöket gyártanak, saját világot építenek ahol mindenki bízik mindenkiben. Az ávónak ez persze nem tetszik. Egyiküket beszervezik.
Vajon mondhatja egy ügynök, hogy ő csak jót akart? Egyáltalán miért szerveznek be valakit? Mi a különbség ügynök és ügynök, tartótiszt és tartótiszt, barát és barát között? Fognak valaha tisztán látni az utódok? Hogy ítéljük meg ezeket a helyzeteket? A legjobb, ha sehogy?
A Radnóti színház számára készült darab nagyon sokoldalúan, érzékenyen nyúl a témához. A rendezés és a díszlet szokatlan, de nagyon jól harmonizál a darabbal.
Fantasztikus, csak ajánlani tudom. 16 évtől.
Tags: irodalom, modern, művészet, társadalom
Degas, Cézanne, Monet, Picasso, van Gogh, Lautrec, Léger, Matisse, Renoir, Gaugin… A Szépművészeti Múzeum (úgyis, mint talán az egyetlen jól működő magyar közintézmény) ismét nagyot alkotott. Tessék elmenni és megnézni, még április 25-ig nyitva van.
Annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy elég hosszú sort kellett kiállni, de végül a többség úgy tűnik a Boticellire ment, legalábbis ezen a kiállításon nem volt tömeg. De mivel azt vasárnap bezárták, talán ezután könnyebb lesz bejutni.
Aki sztárokat akar látni, annak van Sarkantyúvirág Matissetól és Híd tavirózsákkal Monettól. Úgy tükröződik a folyó, hogy szinte bele akarsz nyúlni a vízbe.
Van egymás mellett egy Braque és egy Picasso, és végre sikerült megfogalmaznom magamnak, hogy miért különbözik olyan jellemzően a két kubista: az előbbi mindent szabályos testekre redukál, az utóbbi a valóságot tördeli. Tényleg érdekes, azt hiszem ez általánosságban is elmondható róluk. Persze nem halmoztak el, összesen két Picasso van, de megbocsátjuk.
A legjobbak nem a leghíresebbek, és nem csak azért, mert a leghíresebbek legjobbjai nincsenek itt. Nálam Jean-Louis Forain Bál a párizsi operában-ja vitte el a pálmát meg Amédée Ozenfant Kompozíciója.
Építészet, design, fenntarthatóság. Gyűrűk ura, természet, gázszámla. Üveghengerek, betonkockák, sötét felületek, hatalmas világító kavicsok, kontraszt, a bunker otthonossága. Bevinni a fényt a pincébe, a ragyogást a betonba, a lágyságot az acélba.
Szombaton barangoltunk a Börzsönyben, ott jött szóba, bevallom, igazából nem is köztem, de eszembe juttatta ezeket.
Egyszer egy ilyen házban fogok lakni. Azt még nem tudom pontosan, hogy hogyan fogom ezt összeegyeztetni azzal az álmommal, hogy egy néhány milliós város századik emeletén töltsem az életemet, csodálva az áramló fényeket, meg a folyót. Milyen jó lehet már Las Vegasban, ha elég nagy az ablak, éjjel nem is kell lámpát gyújtani, van egy ilyen kellemes, színes derengés mindenhol. Neonfal, gúnynevén fényszennyezés, ami azért túlzás, én szeretem, ezt itt az internet anonimitásába burkolózva bevallom nektek. Talán valahol az agglomerációban kéne, de ma már minden szerencsétlen ott akar lakni, lassan egy ilyen gyűrű alakú fővárosunk lesz: középen vegyi veszély, körbe a piros jelzés mentén kétmillió nembudapesti lakos.
Tags: fenntartható, modern, művészet
Hát itt a végén. Durva volt. Egy szerelem, egy egyetem vége, egy pályamódosítás, egy szabadegyetem kezdete, néhány konferencia. Iszonyatos szellemi átalakulás jelenik meg az életemben, sok új ismerős, hatalmas perspektívák. 2009 a kifutópálya évének tűnik, sok dolog készül, amiről jövőre fog eldőlni, hogy mennyit ér. Nincsenek rövidtávú terveim.
Mindent befolyásoló és magával rántó esemény a jövő:re elindulása, aminek a farvizén úszik minden más az idén, tényleg minden, még olyan dolgokra is hatott, amihez látszólag semmi köze nincsen.
Tags: 2040, ArsPoetica, fenntartható, forradalom, H1N1, Heti Válasz, ifjuság2008, jövő:re, kerceréce, közélet, lélek, modern, művészet, regnum, SOTE, személyes, társadalom
Virág Judit, az egyik legismertebb magyar műkereskedő kiállítása: 121 személyes kedvenc képét szedte össze múzeumokból, magángyűjtőktől, hogy egyszer együtt legyenek láthatóak a legszebbek.
Elég bevállalós kiállításcím, ami azt illeti. Sajnos nem vagyok elég művelt ahhoz, hogy hiányolni tudjak egy-két műremeket, vagy ami mégis eszembe jut, azt én sem feltétlenül tenném be az első 121-be… Tényleg nagyon szép gyűjtemény.
Jókor szólok, ma este bezár, pedig már hetek óta itt van az asztalomon a szórólap, hogy nem, ezt nem szabad kihagyni, aztán mindig rákerül valami a tetejére, épp csak a sarka lóg ki, aztán kirántom egy gyors mozdulattal, a kupac tetejére teszem, a csekk mellé. Ma végre eljutottam, hosszan sétálva a pesti Duna parton az őszi esős Budapesten. Egy kicsit szerelmes vagyok ebbe a városba, azt hiszem.
