Említettem, hogy addiktív. Magyar filmeket nézek esténként az indavideón. Nem egy szélesvásznú Corvinmozi, de határozottan élvezhető így esti levezetésnek. Így néztem meg az Állítsátok meg terézanyut (szerintem cuki film, és nem gáz a címe se, kicsit lányfilm, de itt a blog névtelenségébe burklózva bevallom, hogy ennek ellenére tetszett), a Sztornót (hát ez lovasiandrásos kicsitelvont, kicsitvicces, kicsittanulságos, eléggé szórakoztató, és van benne egy nagyon kemény anyós…) és tegnap a Dealert.
Na a Dealer nem levezetés. A Dealer azt tudja, amit egy filmnek tudnia kell ahhoz, hogy nálam jó legyen: sajátos világítás, különlegesen igényes operatőri munka és valódi személyiséggel rendelkező szereplők. Ez az utolsó a legfontosabb. A történet egészen minimalista, egy sor találkozás, lineárisan, semmi komoly bonyodalom. Budapest egy érdekes arca, borongós, üres, futurisztikus, szép.
Drogos világ. Heroin, kilátástalanság. Sajátos erkölcs, sajátos világlátás, reménytelen tragédiák világa. A “rendes világ” szereplői fel se tűnnek a szubkultúrát bemutató filmben. Alig beszélnek benne, és nincs semmi zene. Nyomasztó, de elég hitelesnek tűnik. Az emberek kis küzdelmei, reménytelensége, segítségkérése nagyon finoman ki van dolgozva. Azt mondják amatőr színészek, azért viselkednek ilyen természetesen.
Nagyon ajánlom. Azt hiszem 16 fölöttinek mondanám, 136 perces. Trailer nincs, de van itt egy kétrészes interjú a rendezővel, a teljes film pedig itt.
