Már mióta ezen gondolkozom, és a folyamat egyre rosszabb, sokféle szempontból. Tankönyvi kiégésről van szó.
Beszélhetnék a pszichológiai fenntarthatatlanságról, a lelkierőről, mint megújuló erőforrásról, ami menthetetlenül elfogy, ha túlhalásszák. Mondhatnám, hogy a lélek közgazdaságtana nem ismer kereszt-finanszírozást, a dolgok önmagukban kell, hogy működjenek. Az ember életében pontosan egy dolog fér el, ami a személyiséget, mint aktív erőforrást használja, nincs értelme többel kísérletezni.
Be kéne tartanom a fogadalmamat, hogy ha még egyszer el kell küldjek valakit, inkább én megyek. 2007 őszén tettem.
Szabad ember vagyok. A vágyaimat és a céljaimat nem definiálhatja más ember helyettem. A szabad ember nem úgy dönt, hogy a fogadtatást mérlegeli, hanem azt teszi, amiről tudja, hogy meg kell tennie. Nem vállal olyat, amit vállalhatatlannak tart. Tudja, hogy a béke nem cél, hanem melléktermék. A válaszok belül vannak.
Ahhoz, hogy elérd, amit el kell érned, szükség van egy egészséges individualizmusra. Empatikus önvédelem nem nagyon létezik. Cseréljük le az elvárásokat célokra. Minden új világ elpusztít egy régit.
Hát így.
Igen, most és végleg. Abbahagytam a vezetést.
