A buli hatalmas volt. Érdekes, hogy sokszor írtam és gondoltam azt, hogy ez egy elég nehéz időszak, de most, hogy itt ülök szilveszter délutánján, és a google naptárt lapozgatva hallgatom a j'adore hardcoret már sokkal szebb és egységesebb a kép szerencsére. Megint rengeteg dolog történt, és alapvetően jó volt minden. Kicsit kifutópálya érzésem van még mindig, de lassan rájövök, hogy már rég nem gurulok én sehova, csak kicsit ráznak a turbulenciák, ez egy ilyen világ.

Read the rest of this post »

Már mióta ezen gondolkozom, és a folyamat egyre rosszabb, sokféle szempontból. Tankönyvi kiégésről van szó. Beszélhetnék a pszichológiai fenntarthatatlanságról, a lelkierőről, mint megújuló erőforrásról, ami menthetetlenül elfogy, ha túlhalásszák. Mondhatnám, hogy a lélek közgazdaságtana nem ismer kereszt-finanszírozást, a dolgok önmagukban kell, hogy működjenek. Az ember életében pontosan egy dolog fér el, ami a személyiséget, mint aktív erőforrást használja, nincs értelme többel kísérletezni. Be kéne tartanom a fogadalmamat, hogy ha még egyszer el kell küldjek valakit, inkább én megyek. 2007 őszén tettem. Szabad ember vagyok. A vágyaimat és a céljaimat nem definiálhatja más ember helyettem. A szabad ember nem úgy dönt, hogy a fogadtatást mérlegeli, hanem azt teszi, amiről tudja, hogy meg kell tennie. Nem vállal olyat, amit vállalhatatlannak tart. Tudja, hogy a béke nem cél, hanem melléktermék. A válaszok belül vannak. Ahhoz, hogy elérd, amit el kell érned, szükség van egy egészséges individualizmusra. Empatikus önvédelem nem nagyon létezik. Cseréljük le az elvárásokat célokra. Minden új világ elpusztít egy régit. Hát így. Igen, most és végleg. Abbahagytam a vezetést.

Hát itt a végén. Durva volt. Egy szerelem, egy egyetem vége, egy pályamódosítás, egy szabadegyetem kezdete, néhány konferencia. Iszonyatos szellemi átalakulás jelenik meg az életemben, sok új ismerős, hatalmas perspektívák. 2009 a kifutópálya évének tűnik, sok dolog készül, amiről jövőre fog eldőlni, hogy mennyit ér. Nincsenek rövidtávú terveim. Mindent befolyásoló és magával rántó esemény a jövő:re elindulása, aminek a farvizén úszik minden más az idén, tényleg minden, még olyan dolgokra is hatott, amihez látszólag semmi köze nincsen.

Read the rest of this post »

Bokáig érő vízben állunk. Jó sokan, van egy ilyen tömegélmény is hozzá, kicsit büdös, kicsit kényelmetlen, de azt mondták, hogy ez jó nekünk, csak figyeljük meg a végkifejletet, csak ne olyan türelmetlenül, meg intoleránsan, nem lehet mindig az, amit te akarsz. Jó, mondom, tényleg nem. Csak engem zavar, hogy itt a bokáig érő vízben állunk, ha esetleg a mezőn állnánk, vagy a Hősök terén, akkor mindjárt más lenne nekem az érzés. Kicsit lehet mászkálni a szürkeségben, nem mindenhol egyforma a talaj. Nem látni, de érzem a csempét, az iszapot, a lábakat. Elől a szónok a régi királyokat idézi, ínséget, háborút, diadalkaput. Itt vagyunk és ez nem kevés, és milyen sokan, a madárjósok hat keselyűt láttak, király leszel Remus, biztosan. Kicsinyességnek tűnik, de nekem tulajdonképpen beázott a cipőm. Mászkálok, mostanra már biztos olyan fehéres ráncos lett a talpam, a beázástól mindig ez van. A szónok egyre lelkesebb, pálmaágak, rabszolganők. Ave Caesar, morituri te salutant! A lábamat kellemetlenül símogatja a barnás víz, az eső szitál. Körülnézek, és valahogy nem látom már az ismerős arcokat, de el se gondolkodom rajta, mert a lábam keménybe ütközik. Ez a medence széle. Látszik a fű is.

Tapasztalatom szerint, az idő, a pénz és az energia, elég jó hatásfokkal és korlátlan mennyiségben átalakítható egymásba hosszútávon.

Az, aki táncol, az nem te vagy, te maga a tánc vagy, Nem te járod, téged járnak. Akit átkozol éppen, az lesz a párod. Feketepéter, fogom a zsákot. Ha nem bírod el, de megbírod ébren, Maradok én is veled az élen – fenn. Tudom a dolgod, tudod-e hol vagy?

A daganatokat néhány centire az épben szokták eltávolítani a sebészek. Szoktam ezen gondolkodni, ha nekem lenne melanoma a kezemen, szerintem vállban leszedetném a karomat, csak ne lássam többet, tényleg ne és soha. Persze nem ezen múlik. Vagy mégis. Az ilyen beavatkozásoknál az a drámai, hogy kiválasztasz egy megoldást, és soha nem tudod meg, hogy a másikkal mire jutottál volna. Evidence based medicine van mostanában, tényekre alapozott, ami annyit jelent, hogy megnéznek tizenkét-tizenötezer pácienst, ebből már lehet következtetni, hogy egyik vagy másik terápia a jobb igazából. De mit teszel, ha nincs evidencia arra a kérdésre, amit feltesz az élet?

Hogyan kell dönteni?

Read the rest of this post »

Mostanában Amerikára szoktam gondolni. Bő fél éve felhívott az alapítvány, hogy menjek ki, mert szerintük az jó nekem. Cleveland, vagy Buffalo, a Nagy Tavak mellett, jezsuita egyetemen, két-három évre, hogy master of communication and media management legyen belőlem. Szerintem is jó lenne, nagyjából pont a legjobb. Aztán december 8-án arra jöttem rá, hogy van nekem valami dolgom itthon, amit nem volna szép félbehagyni, megkérdeztem őket, hogy nem lehet-e kicsit később, és lehet. Mert végül is, a Kerceréce az egyik vezérprojectem, öt éve csinálom és elvileg még öt évig. Elvégeztem miatta a Patkolót. Azt mondják egyesek, hogy vannak ilyen párhuzamos univerzumok, végtelensok, ahol minden megtörténik, ami itt nem, a valóság összes lehetséges változata létrejön. Nem szakítok a barátnőimmel (valahogy így külön-külön nem), nem bukom meg egyik vizsgán sem. Az egyiken biológus leszek, a másikon orvos. Nem ismerem meg a Regnumot, vagy ha mégis, nem kezdek el vezetni. Vagy elmegyek Amerikába. Vagy irodalmi Nóbeldíjat kapok, vagy Pulitzert, vagy azt talán csak majd. Még az is lehet, hogy hogy egy másikban belémszeret az a lány, aki ebben nem, bár lehet, hogy ez ott sem történhet meg, mert ez valami alaptörvény, nemtudom.

Read the rest of this post »

A meccset azonban megnyertük. Hátvéd voltam, vagy középpályás jó esetben. Megint Dunabogdány, lázas készület, majdnem belehaltunk, alig készültünk el, szakdoga, kis személyes ügyecskéink, fogcsattogtatva közelítő megvadult államvizsgáink és lecsendesíthetetlen belső igényünk egy saját életre, vagy legalább egy útra, ami oda vezet. Meg kell mondjam, hogy nem sikerült úgy felkészülni ahogy illik, ahogy szoktuk, ahogy abban a bizonyos könyvben leírták valakik nem is tudom honnan kitalálva az igazságot. A kegyelem azonban a természetre épít - már, ha hagyják, hogy megtegye. A csend akkor is működik, ha nem akarod, ha küzdesz ellene. A legerősebb. Fél nap után megnyugszol, két nap után felbuggyannak a lélek rothadó lilászöldes vizihullái, néhai arcuk korábbi önmagadra emlékeztet, már amit felismerhetsz belőle. Ilyenkor legjobb volna motorcsónakokat dobni a tóra, hogy füstöljék, kavarják újra fel a tavat, mert ami sok az sok, de a csend erősebb a motorcsónakoknál, marad az undor, de most nem mentünk ilyen messzire, a félnapos is elég volt. Az emberben az a jó, hogy önmagával többnyire egy szinten van, önmagával találkozni ezért legalábbis érthető, csak idő és őszinteség kérdése a dolog. Ha ez mégsincs így, az azért nehéz feladat szegény vezetőnek, egy lélek agresszív meghackelése, mikor hegyi levegőhöz szoktál, de csak zöldes füstöt látsz... Mert az ember néha mindent megtesz azért, hogy legfőbb vágyai ne teljesüljenek.

Read the rest of this post »

Múlt szombatról vasárnapra éjjel volt a BHTCS, vagyis a Budai Hegység Távoli Csúcsai éjszakai extrém teljesítménytúra. Ezt a teljesítménytúrát 2002. óta szervezi a Regnum sportegyesülete. Nagykovácsi körül kell bejárni kilenc hegycsúcsot, tetszőleges sorrendben, 10 órás szintidő alatt. Nem most voltam rajta először, a legelső alkalommal, tizenegyedikes koromban már megcsináltam, 9 óra alatt. Most harmadszorra indultam el, de sajnos idén sikertelenül. Három volt osztálytársammal mentem: Bucsi Szabó Pistával, Dobsa Dáviddal és Béres Andris - Bercivel. Az első probléma az volt, hogy nem olyan térképünk volt, mint amit itt láthatsz, hanem egy olyan, amin két csúcs nem volt rajta (Ilona-lak és Meszes-hegy), mert odáig már nem terjedt ki (a szürkített rész a képen). A rajtnál Elek Laci elmagyarázta, hogy kb. merre vannak, és így vágtunk neki. Azért is mentünk ide először, mert tudtuk, hogy ha a végén kell keresgélni, az már sokkal rosszabb lesz pszichológiailag. Megtaláltuk őket, de beletelt majdnem három óránkba, pedig alig 5-6 km-es ez a szakasz.

Read the rest of this post »

Ma volt Kerceréce karácsony. Szokás szerint húztunk, de most nem a hagyományos ajándékkészítés volt, hanem írni kellett az illetőnek egy mesét vagy verset, amiben a következő szavak szerepeltek: fogas, kép, pék, föld, tea + annak a neve akit húztál. A szavakat véletlenszerűen találtuk ki, semmilyen prekoncepció nem volt, elég jó mesék születtek... Sokadik próbálkozásra én egy kicsit szürrealista verset írtam Orsinak, felfedezhetőek benne a Breton féle automatikus költészet hatásai, illetve természetesen Orsi személyesen is, annak aki ismeri őt... Íme a vers:

Read the rest of this post »