Van egy általános utálat a falfirkákkal kapcsolatban. Ez az esetek egy jó részében érthető, amikor csak annyi van odaírva, hogy
hrgt vagy valami hasonló, akkor én is csak nézek, hogy, ez vajon mi és miért? Már vettem egyszer festékszórót, és tudom, hogy nem két forint, akkor meg pláne miért?
Most volt a
Designpumpán egy érdekes cikk, hogy egy hetedik kerületi iskola udvarára néző tűzfalat az
1000% kortárs művész csoport kidekorált, a gyerekek rajzaiból merítve ihletet. Azért azt mégis be kell látni, hogy jobb egy ilyen tűzfalat összefesteni, mint nem.
Azon túl, hogy nyilván jobban néz ki, hogy az egész iskolaudvarnak jobb hangulata lesz tőle, ha a gyerekek egy ilyen környezetben nőnek fel, sok formabontó dologgal találkoznak, akkor megtanulják, hogy a lehetőségeik messze túlmutatnak a szokványoson, nem tilos kreatívnak lenni, és a körülöttünk élő világot felhasználni bármire, ami szép.
Egyébként is úgy látom, hogy a művészeti oktatást teljesen újra kellene gondolni, és itt egy igen fontos szempont az, hogy a gyerekek milyen környezetben ismerkednem meg a művészet bármely ágával. Valójában elképesztően abszurd az, hogy azok a körülmények és módszerek, amik egyébként kiválóan alkalmasak matematika oktatásra, egyben a zenének és festészetnek is otthont kell adjanak. Hogy lehet egy zöld tábla előtt fehér krétával Michelangelo-ról, vagy Picasso-ról beszélni?
Mikor Londonban a Tate Britain-ban jártunk, épp egy csapat iskolás sereglett be, mindegyik kiválasztott egy festményt és lemásolta, átdolgozta, szóval kapcsolatba került vele, hosszú félórákat töltöttek egy képpel, ami sokkal többet ér, mint akár a tanár úr diavetítése, ha egyáltalán idáig sikerül eljutni.
De most nem erről, hanem a graffitikről...
Read the rest of this post »
