aftermodern » streetart

Irka-Firka

Kuslits Béla — Tue, 03 Nov 2009 11:50:59 +0000

Van egy általános utálat a falfirkákkal kapcsolatban. Ez az esetek egy jó részében érthető, amikor csak annyi van odaírva, hogy hrgt vagy valami hasonló, akkor én is csak nézek, hogy, ez vajon mi és miért? Már vettem egyszer festékszórót, és tudom, hogy nem két forint, akkor meg pláne miért?

Most volt a Designpumpán egy érdekes cikk, hogy egy hetedik kerületi iskola udvarára néző tűzfalat az 1000% kortárs művész csoport kidekorált, a gyerekek rajzaiból merítve ihletet. Azért azt mégis be kell látni, hogy jobb egy ilyen tűzfalat összefesteni, mint nem.
Azon túl, hogy nyilván jobban néz ki, hogy az egész iskolaudvarnak jobb hangulata lesz tőle, ha a gyerekek egy ilyen környezetben nőnek fel, sok formabontó dologgal találkoznak, akkor megtanulják, hogy a lehetőségeik messze túlmutatnak a szokványoson, nem tilos kreatívnak lenni, és a körülöttünk élő világot felhasználni bármire, ami szép.

Egyébként is úgy látom, hogy a művészeti oktatást teljesen újra kellene gondolni, és itt egy igen fontos szempont az, hogy a gyerekek milyen környezetben ismerkednem meg a művészet bármely ágával. Valójában elképesztően abszurd az, hogy azok a körülmények és módszerek, amik egyébként kiválóan alkalmasak matematika oktatásra, egyben a zenének és festészetnek is otthont kell adjanak. Hogy lehet egy zöld tábla előtt fehér krétával Michelangelo-ról, vagy Picasso-ról beszélni?
Mikor Londonban a Tate Britain-ban jártunk, épp egy csapat iskolás sereglett be, mindegyik kiválasztott egy festményt és lemásolta, átdolgozta, szóval kapcsolatba került vele, hosszú félórákat töltöttek egy képpel, ami sokkal többet ér, mint akár a tanár úr diavetítése, ha egyáltalán idáig sikerül eljutni.

De most nem erről, hanem a graffitikről…

A street-art egyik legnépszerűbb képviselője Banksy úgy kezdte pályafutását, hogy Bristol falaira festette híres patkányait, térfigyelőkameráit (what are you looking at?) rendőreit, galambjait és minden féle mást. Ezeket többnyire eltávolították onnan, Londonban is csak rövid ideig láthatóak az újabb és újabb falfestmények.
Aztán idén szeptemberben a bristoli polgármester végül népszavazást tűzött ki, mert igen nagy felháborodást keltett, hogy egy igen jól sikerült (mellesleg körülbelül 110.000 € értékű) Banksy falfestményt csak úgy lefestettek, mert, hogy ugye ez a szabály…

Vagy ott van Bódvalenke. Igen lecsúszott falu: 95% munkanélküli, 90% cigány, tipikusan esélytelennek tűnt bármire, míg egy alapítvány meg nem ismert ott egy tehetséges embert, akinek a vezetésével freskókkal borítják be az egész falut, így akarják megalapozni a falu felemelkedését (turizmus ugye… hát, majd meglátjuk.) Ezek persze közel sem olyan freskók mint a Sixtus kápolnában, sokkal inkább hasonlítanak a szebb graffitikre, amiket például Filatorigát és az Árpád híd között lehet látni a HÉV mellett.

Hamár persze Street Art, akkor tilos nem megemlíteni Blu két street animációját Muto-t és Combo-t amikről már egyébként megemlékeztem korábban is, és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot.

És a végre hagytam a nagy kedvencemet, a magyar utcaművészet egyik legjobbját slow-t. Aki kacskaringós madarakat fest mindenfelé Budapest szerte. Én már négyet megtaláltam, és nagyon szeretem őket.
(Hajógyári sziget, Várkert casino, Logodi utca, Erzsébet híd alatt, de ezt már lefestették az okosok)

Azt gondolom, hogy ennek nagyon nagy a jelentősége abból a szempontból is, hogy az emberek otthonosabban érezzék magukat a városaikban. A művészet a tömegkommunikáció legnemesebb formája, és a város legnagyobb veszélye, az elszemélytelenedés, az érzelmi kiürülés ellen az egyik legjobb ellenszer.

Streetart Film

Kuslits Béla — Wed, 23 Sep 2009 09:33:53 +0000

Blu ismét varázsolt. Muto után elkészült a Combo, a következő graffitianimációs film. Kicsit más stílus, meg ezt nem is egyedül csinálta, de továbbra is zseniális. Nem is nagyon elemzem, meg ódázgatok róla, itt van, nézzétek meg ezerszer:

Blu

Stradivari a metrón

Kuslits Béla — Sat, 28 Feb 2009 20:55:10 +0000

Washington DC, metróállomás. Egy hétköznapi reggelen egy férfi besétál az állomásra, egy alkalmas sarokban lepakol, előveszi a hegedűjét a tokjából, és játszani kezd. Bach darabokat játszik, összesen háromnegyed órás a műsora. Ezalatt az idő alatt 1097 ember haladt el mellette. Többnyire középosztálybeli, értelmes emberek lehettek, mivel a többségük a közelben lévő állami hivatalokba igyekezhetett munkába. Nem jól ismert dallamokat, hanem a zenetörténet legnagyobb darabjait játszotta, amit katedrálisokban és hatalmas koncerttermekben hallhatunk hosszú évszázadok óta. Elsőként J. S. Bach “Chaconne” c. darabját játssza, ami szépsége mellett az egyik legbonyolultabb hegedűszóló, amit valaha írtak. Három perc múlva már 63 ember haladt el mellette, de csak ekkor történt meg, hogy egy férfi, bár meg nem állt, de odafordította a fejét, és észrevette, hogy valami srác zenél itt. Nemsokkal később egy nő bedobott neki némi pénzt, majd egy férfi rövid időre a falnak támaszkodva hallgatta a játékot.
A háromnegyed órás előadás alatt összesen hét ember állt meg, nagyjából egy-egy percre. Huszonheten dobtak be pénzt, összesen 32 dollárt.

Mindezt azért tudjuk ilyen pontosan, mert egy rejtett kamera rögzítette az eseményeket.

A hegedűművész Joshua Bell volt, a világ egyik leghíresebb előadója, aki két nappal azelőtt a Bostoni állami hangversenyteremben játszott, ahol egy jegy átlagosan száz dollár volt. A földre tett tokból egy három és fél millió dollár (vagy inkább felbecsülhetetlen) értékű Antonio Stradivari féle hegedűt vett elő, amit 1713-ban készített az olasz mester.

Mégse hallgatta szinte senki.

Az előadást, vagy inkább a kísérletet a Washington Post szervezte 2007-ben, az eseményről írt cikkre Pulitzer díjat is kapott a szerző.

Nagyon világos az üzenet. Muszáj lenne, hogy ez valahogy máshogyan legyen. Mit beszélünk válságról, társadalomról, jövőről, ha még ennyit se tudnak az emberek?
Nem Bell, a Stradivari, még csak nem is Bach miatt. Hanem mert szép…
Mitől is vagyunk emberek tulajdonképpen?

az emberek mint a spagetti

Kuslits Béla — Fri, 21 Nov 2008 00:09:36 +0000

Keith Haring a homoszexuális művész, a street-art talán első alakja. Az utólsó pillanatban kaptam el, a Ludwig múzeumban volt kiállítása, és bár elég minimalista, mégis nagyon érdekes volt. Tökéletesen áttetsző ember. Azt hiszem minden pszichológiai és művészettörténeti képzettség nélkül is bárki látja az egész emberképét, önmagával való viszonyát, na és persze mindazt amit a világnak el akart mondani. Bár aktív társadalmi feladatvállalásra, a világ újragondolására szólított fel mindenkit, alapvetően az áldozat-szerep jellemzi a képeit. UFO-k, kutyák és más szörnyek bánnak kényük-kedvük szerint az ellenállásra képtelen emberek tömegeivel. Az emberek nem eleve elrendelten tehetetlenek, maguk választották a sorsukat, a fogyasztói pénz és médiafüggő társadalom tagjaiként jutott nekik ez a sors. Ez a szemlélet indította arra, hogy a hagyományos művszi keretek közűl kilépve, a metró falára fessen, az embereknek üzenjen. (a végén sok kép van…)

A másik alapvető motívumrendszer az ösztönvilág, szexualitás-homoszexualitás kérdésköre. Itt is sokszor áldozatként szerepel az ember önmagának, állatoknak, UFO-knak és néha másik embereknek alávetve. Valamiféle kontrollálhatatlanság az alap-érzése Keith Haring szexualitásának. Ez a motívum annál is inkább világos, mert AIDS-ben halt meg 1990-ben, 31 évesen. Talán a hosszú és legyőzhetetlen betegség süt át az erőtlenül hányódó embertömegek képein… Érdekes még, hogy sokszor festett terhes nőket, akiket talán UFO-k termékenyítettek meg. Homoszexuálisként nyilván teljesen más a viszonya a női nemmel, egyfajta ősanyaként tűnnek fel. Gyakori jelenet a szülés-születés, azonban itt is jellemző a tehetetlenség, az anya és a gyerek között nincs semmi kapcsolat, a gyerek leginkább kiesik az anyjából, és már benn is van a jellemző kusza embertömegben, amiben mindenki egyforma, és egyformán tehetetlen. Mondanám, hogy nézd meg, de már bezárták…

Voltam egy másik kiállításon is a MűPában, erről itt olvashatsz.

Banksy, Google és én…

Kuslits Béla — Mon, 29 Sep 2008 09:15:08 +0000

Ha a Google képkeresőben rákeresel arra a szóra, hogy “banksy”, akkor kb a 6. találaton én vagyok látható. De az 5. találat is erről az oldalról származik. Ez nagy eredmény, mert ilyen népszerű keresőszóra nem könnyű bekerülni az első tízbe. Nem tudom meddig lesz így, mert a Google sorrend folyamatosan változik, de ha érdekel kattints ide.
Egyébként ennek a cikknek köszönhető a nagy rajongás, amiről már hónapok óta tudom, hogy a blogom legnépszerűbb bejegyzése, legalábbis a látogatók száma alapján…

Mota felfedezése

(háát, sajnos elmúlt. asszem a google nem szereti ha önmagunkat linkeljük, lehet hogy pont ez a post ilyesztette el, de most már mindegy)

Ars poetica: Válasz egy kérdésre

Kuslits Béla — Fri, 19 Sep 2008 20:19:58 +0000

Hát kedves olvasó, most lerántom a leplet. Azt már sokan tudják, hogy soha életemben nem volt bennem az a klasszikus orvosi hivatás. Nem azért mert valami baj van vele, hanem mert nincs és kész. A hivatást kapja az ember (vagy nem) és nem választja, még akkor is, ha történetesen nem hisz Abban Aki adja. Szóval sok derék orvost ismerek, és sok derék kutatót, sokat tanultam és nem bánom, sokat szívtam és talán volt értelme, és hmm… tudok is valamit.
És persze valahol mindig is orvos leszek, hiszen a minap is, hogy felbosszantott az ifjú pszichológus, aki annyira hisz a lélekben, hogy lassan kételkedik a testben. Ezt nem mossa le rólam senki, még én sem, de ne is hidd, hogy le akarom.
Az Ember az, ami engem érdekel.
Emlékszem, gimiben egyszer rámnézett egy srác a kettővel felettem levő osztályból és így szólt: “íme Kuslits Béla a reneszánsz ember” – bevallom máig se értem miért mondta, de mégis valami ilyen humanista dolog van bennem, az igaz, szóval főállású Mátyás király leszek úgy döntöttem.
Mondtam már a szakdogámnál is, hogy hogy van ez… a művészet az egyik buszmegálló az evolúció mentén, csak az út tönkre ne menjen mielőtt végigmegyünk rajta, ezzel is foglalkozni kell valakinek, és persze a busz utasaival is, és nem középiskolás fokon.
Révkalauz leszek, úgy döntöttem, mert én tudom, hogy merre megy az út a zátonyok között.
Ezzel kapcsolatban nagy terveim vannak de erről most csak címszavakban: Világegyetem, Banánhal, Dr. Murke, Corporations…

Lassan beér a vonatom, ami nem érkezést jelent, hanem átszállást. Nagyban böngészem a térképet és a menetrendet is, mert nem csak az a fontos, hogy merre mész, hanem az is hogy melyik vonat visz a kikötőbe.

Arthur, a hajó, a hajó Afrikba,
tűrd fel a gallért, ott arany van, tele a bánya,
Arthur, az évad, hagyd csak, a tenger hadd dobálja,
Arthur, a vonat nézd bent áll,
Utazol, utazol Arthur.

Tartok tőle, hogy egy percem lesz az átszállásra, így jóelőre tudnom kell, melyik vágányra kell szaladnom, sok a kérdés, sok a válasz.
Most mégis egyről beszélnék:
Próféta leszek, úgy döntöttem, tudod, ez is olyan, amit az ember tipikusan maga választ, épp azért, mert pillanatnyi kedve úgy diktálja, szinte összetéveszthető a virágszedéssel is az ilyesmi.
Voltam tegnap a CBC irodaház 5. emeletén, és beiratkoztam a Heti Válasz újságíróképzésére. Ezzel letudtam az eheti adrenalin és dopaminadagomat, jövő héten Man Ray-el és Duchamp-pal lesz randevúm, ez ugyanis már tényleg udvariatlanság, hogy ennyire nem figyelek rájuk.

Van az a dolog (© hegyib), hogy amikor a gyümölcs lóg a fán, és csak úgy lóg. Fúj a szél, esik az eső, és persze süt a nap, és megnő, és semmi csak lóg tovább. Egészen addig amíg…
le nem esik. Mert megérett. Nem a pillanat a fontos, az csak a performansz

Muszáj.
Érted már?

Graffiti animáció

Kuslits Béla — Sun, 18 May 2008 21:43:16 +0000

Belefutottam egy zsenibe, nézzétek:

MUTO a wall-painted animation by BLU from blu on Vimeo

Banksy

Kuslits Béla — Sat, 19 Apr 2008 13:09:45 +0000

Lecseréltem a blog fejlécét… az új kép Banksy, egy kortárs művész alkotása alapján készült. Banksy kiléte nem ismert pontosan. Állítólag van, aki ismeri személyesen, de gondosan ügyel arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt rejtve maradjon. A Wikipedia szerint Bristolban született, és első művei 1992-ben jelentek meg az utcákon, elsősorban Bristolban és Londonban, de később Melbourne-ben Sydney-ben és még sokfelé jelentek meg képek tőle. Festett Izraelben a Gázai övezetben emelt betonfalra is. Elsősorban Graffitikat és stencilezett képeket fest a házakra, szarkasztikus, cinikus, háború-elnyomás-hatalom ellenes mondanivalóval. Gyakran feltűnik a társadalmi kontroll és állandó megfigyelés kritikája is. Felhívja a figyelmet a gyerekekre akik a mai társadalom fő áldozatai, élcelődik a világ vezető politikusain. Visszatérő motívuma a patkány, majom, gázállarc, Mona Lisa, virágok, pedofil rendőrök, politikusok. Szereti groteszk módon kihasználni a környezet adottságait, néha a festmények mellé tárgyakat is beépít (mint a fejlécben is). Néha olajfestményekbe is belefest-belerajzol. Állítólag egyszer szerzett egy jelentéktelen művésztől valami tájképet, és átfestette, majd London egyik neves múzeumában kiállította egy óvatlan pillanatban. A városi hatóságok rendszeresen eltávolítják a falakról a munkáit, de nagyon népszerű az emberek körében, és a műkritikusok is elismerően beszélnek róla. London külső negyedeiben jónéhány festménye van tűzfalakon, parkolókban. Én is láttam néhányat mikor ott voltam 2007. őszén.

A kortárs művészek között egyre gyakoribbak az olyan művészi kifejezésmódok, amik a korábbi századokban még teljesen ismeretlenek voltak. Ennek legismertebb formája biztosan a performance. Banksy és a hozzá hasonlóak leginkább a steet art kategóriába sorolhatók.

A cikkben közölt képek többsége a Flickr fotómegosztó oldalról származik neoplatonistik, Patient Boy, Patrick John Quinn, Sally Payne, Trois Tetes (TT) és unusualimage2004 gyűjteményéből. A képek CC licensz alatt állnak, kérlek te is így használd őket!